2024. június 3-án indul az új otthonfelújítási program, amit óriási érdeklődés övez.
Májustól az MBH Banknál is tudnak akár 10% önerővel lakáshitelt igényelni azok, akik megfelelnek a feltételeknek. A Bankmonitor szakértői szerint ezzel hatra bővült azon bankok köre, ahol elérhető a lehetőség.
Egy lakáscélú kölcsön összege akár az ingatlan vételárának vagy építési költségének 90%-át is elérheti 2024-től, amennyiben teljesülnek az első lakásvásárlókra vonatkozó feltételek. Eddig az OTP, az Erste, a K&H, a CIB és az UniCredit bankoknál volt elérhető a lehetőség, ám májusban csatlakozott hozzájuk az MBH Bank is. Normál esetben egy jelzáloghitel esetében a fedezetként bevont ingatlan becsült forgalmi értékének legfeljebb 80%-át hitelezhetik meg a bankok, vagyis minimálisan 20% önerő szükséges a vásárláshoz vagy építéshez.
Mik a 10% önerő jogszabályi feltételei?- Az önerőkedvezménnyel az első otthonukat vásárlók élhetnek akkor, amennyiben megfelelnek a jogszabályi és bank által elvárt feltételeknek.
A jogszabályi feltételek:
- Az igénylők nem tölthetik be a 41. életévüket az igénylés pillanatában. (Ez vonatkozik minden, az ügyletben szereplő adósra és adóstársra is.)
- Az igénylők nem rendelkezhetnek, és a múltban sem rendelkezhettek 50%-ot elérő tulajdoni hányaddal ingatlanban. Kivétel, ha az jogszabályon alapuló haszonélvezeti joggal terhelt, mint például egy özvegy házastárs haszonélvezeti joga.
Nem azonosak a bankok elvárásai Miközben a jogszabályi feltételek egységesek, a Bankmonitor szakértői szerint az egyes bankoknál számos eltéréssel találkozhatunk. Különbözőképpen kezelhetik például a vállalkozói, a készpénzes vagy éppen a külföldi munkáltatótól származó jövedelmet, illetve abban is lehet különbség, hogy mekkora a minimálisan elvárt jövedelem.
Emellett van olyan bank, amely meghatározza, legfeljebb mekkora lehet az érintett ingatlan vételára, illetve abban is vannak eltérések, hogy ha CSOK Pluszt is igénybe venne a család, akkor legfeljebb hány gyermek vállalható. Eltéréseket találhatunk azt illetően is, hogy milyen hiteltípushoz igényelhető önerőkedvezmény az adott pénzintézetnél.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- Valahol csak lakásvásárlási és építési célú jelzáloghitelhez;
- míg máshol kizárólag a CSOK Plusz hitelhez igényelhető;
- vagy csak akkor érhető el, ha a támogatott hitel mellé piaci lakáshitelt is igényel valaki.
Az első lakásukat vásárlóktól a bank minden esetben elvár egy nyilatkozatot az ingatlantulajdon kapcsán, emellett egy igazolásra is szükség lesz: az „Ingatlantulajdon fennállásáról szóló hatósági bizonyítvány kiállítása iránti kérelem” megnevezésű nyomtatványt kell kitölteni.
Az MBH Banknál lakásvásárláshoz, építéshez, vásárlással egybekötött házbővítéshez érhető el a lehetőség. A jogszabályi feltételeken túl az MBH-nál kizárólag a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban érhető el a kedvezmény. Ha több ingatlanfedezet kerül bevonásra, akkor mindegyik ingatlannak meg kell felelnie az előbbi szabálynak.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- A világ egyik legritkább állatát sikerült felnevelniük tudósoknak
- Reménykeltő magyar bejelentés a heredaganat gyógyításáról
- Földbe csapódott az iráni elnök helikoptere - Ebrahim Raiszi és külügyminisztere is meghalt
- Sokakat érintő határidő közeleg
- Döbbenetes sebességkorlátozás egy úton, oda 50, vissza 70 km/h
- Különleges toplistára került fel a magyar főváros