Hazamehetett az előzetesből Győr korábbi rendőrkapitánya

  • narancs.hu
  • 2024. május 8.

Belpol

Hivatali bűncselekménnyel gyanúsítják, nyolc hónapig volt börtönben, mostantól felügyelet alatt áll.

Hazatérhetett Győr korábbi rendőrkapitánya, Váczi Attila, már nincs előzetes letartóztatásban – értesült a 24.hu.

A lap szerint a hivatali bűncselekménnyel gyanúsított egykori rendőrtiszt ügyében titkosított nyomozást folytatnak. Újabb személyeket hallgattak ki gyanúsítottként, és akad közöttük korábbi rendőr is. 

Váczit tavaly szeptember elsején a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség vette őrizetbe a munkahelyén, egy vállalkozó feljelentése nyomán. A Győri Törvényszék megalapozottnak találhatta a gyanút, mert hamarosan elrendelte a rendőr ezredes letartóztatását, és ennek hatályát azóta mindig meghosszabbította. 

A Központi Nyomozó Főügyészség azt is közölte, hogy a Győri Törvényszék Katonai Tanácsa bűnügyi felügyeletet rendelt el a gyanúsítottal kapcsolatban. Az eljárásban eddig húsz embert hallgattak ki.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.