HÍREK
A Rovatból

Tibeti zászlót helyezett ki az irodája ablakán Szabó Tímea a kínai elnök érkezése előtt

Az ellenzéki képviselő szerint, alighogy kikerült a lobogó, a Hivatalból már le is szóltak, hogy Kövér László és a titkosszolgalat „tud a dologról”.

Link másolása

Tibeti zászlót helyezett ki Szabó Tímea a képviselői irodája ablakán a kínai elnök érkezése előtt. Az ellenzéki politikus szerint alighogy kikerült a zászló, a Hivatalból már le is szóltak, hogy Kövér László és a titkosszolgalat „tud a dologról”.

Szabó a Facebook-bejegyzésében azt írta:

„Tudtommal a tibeti zászló nem tiltott önkényuralmi jelkép, nem szeméremsértő és semmilyen jogaszabályba nem ütközik a felmutatása, így nem tudom értelmezni a fenyegetést. Nehogy már ott tartsunk, hogy nem lehet tiltakozni a kínai emberi jogi jogtiprások, Tibet elnyomása vagy az akkugyarmatosítás ellen, mert akkor »bevetik« a titkosszolgálatot?”

A 444 azt írja, hogy a Tibet felszabadítását követelő tüntetők a Mátyás templom környéki Hess András tér helyett csak a Vár területén kívül, az Ostrom utcában tiltakozhattak volna.

A rendőrség arra hivatkozva nem vette tudomásul a Hess András téri demonstrációt, hogy az „a nemzetközileg védett személy mozgása szempontjából biztonsági deficitet generál”. A bejelentő azonban ebbe nem ment bele.

Egy másik helyszínt is arrébb rakatott a rendőrség: az I. kerületi Dózsa György tér helyett onnan 400 méterre, a Horváth kertben, Déryné szobránál tüntethettek volna. A hatóság itt is a védett személy biztonságára hivatkozott.

Egy demonstrációt vett a rendőrség gond nélkül tudomásul, a Városháza park elé tervezettet. Itt azonban az egyik tiltakozó a 444-nek azt mondta: nem számít arra, hogy a kínai elnök konvoja itt elhaladna előttük, szerinte pont azért kapták ide az engedélyt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a Magyar Pétert segítő két operatív vezető, de a nevüket nem írhatta le a Telex
A nyilvánosságban a párt kevés tagja szerepel, Magyar Péter a főszereplő. A háttérben egy 15 fős mag szervezi a mindennapi működést. Magyar Péter személyesen kezeli a Facebook-profilját, minden posztot és kommentet ő ír.

Link másolása

„Soha életemben nem voltam a politika közelében, és el nem tudtam volna képzelni, hogy bármilyen formában beszálljak a politikába. Ez az ügy azonban megszólított” – nyilatkozta a Tisza Párt egyik operatív vezetője, aki Magyar Péter március 15-i beszéde után döntött úgy, hogy feladja állását, és önkéntesként csatlakozik a párthoz.

A startup világából érkezett két operatív vezető irányítja a Tisza Párt működését, míg Magyar az országot járja. A párt kulisszatitkairól kérdezte őket a Telex a kecskeméti rendezvény után, nevüket azonban nem fedhették fel. Magyar Péter elmondta, hogy jelenleg "one man show"-ként működnek, de a választások után kezdik építeni a pártot.

Párt alapítására nem volt idő, ezért Magyar áprilisban egy inaktív pártot, a Tisztelet és Szabadság Pártot (Tisza Párt) választotta. Jelenleg 19 tagjuk van, de Magyar szerint több ezren jelentkeztek csatlakozásra. Az utolsó pillanatban mégsem állítottak vármegyei listákat az önkormányzati választásokra, mivel „álcivil kormánypárti és ellenzéki trójai falovak” próbálták hitelteleníteni őket.

A nyilvánosságban a párt kevés tagja szerepel, Magyar Péter a főszereplő. A háttérben egy 15 fős mag szervezi a mindennapi működést. Önkéntesen dolgoznak, rengeteg felajánlást és tárgyi adományt kapnak szimpatizánsaiktól.

Az operatív csapatban mindenkinek megvan a saját területe, például a Facebook-csoport moderálása vagy rendezvények szervezése. Magyar becslése szerint országszerte 270 emberrel dolgoznak együtt aktívan. Az országjárás során naponta több helyszínre is eljutnak, jelentős hatással vannak a helyi közösségekre.

A párt budapesti irodájában is folyamatos a munka. A Tisza Párt működését leginkább a startupokhoz hasonlítják: dinamikusan, az igényekhez igazítva működnek.

Magyar Péter személyesen kezeli a Facebook-profilját, minden posztot és kommentet ő ír, amit a választásokig nem tervez megváltoztatni.

„Nem adom ki a telefonom a kezemből, minden posztot és kommentet én írok ”

– mondta Magyar.

A Fidesz szerinte „nem érti a fiatalokat, a közösségi médiát és a politikai kommunikációt”, és „azért vannak lefagyva, azért küzdenek mint malac a jégen, mert soha nem találkoztak hasonlóval”.

A cél a professzionálisabb működés kialakítása a választások után, amikor nyitottabbá válik a párt és megkezdik a programírást.

„A politikai kérdésekben én döntök, és ez így is marad a választásokig” – jelentette ki Magyar.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Gyurcsány Ferenc nekiment Orbánéknak: „Háborúpárti az édesanyátok térde kalácsa!”
Gyurcsány szerint a Fidesz mesterségesen kelt háborús félelmet és tömegpszichózist, hogy elterelje a figyelmet a kormányzati teljesítményük hiányáról és a jövőre vonatkozó terveik hiányáról.

Link másolása

A volt miniszterelnök egy Facebook-posztban reagált a Fidesz azon kampányüzenetére, miszerint az ellenzék legtöbb szereplője támogatja az orosz-ukrán háborút. Gyurcsány Ferenc keményen odaszólt Orbánéknak „Háborúpárti az édesanyátok térde kalácsa!” című posztjával.

Gyurcsány szerint a háborút, a háborús hangulat keltését egyetlen ember és párt generálja: Orbán Viktor és a Fidesz.

A DK elnöke kiemelte, hogy az igazolhatatlan háborút Vlagyimir Putyin, a kormánypárt „barátja” indította, miközben az Orbán-kormány háborús fenyegetést jelentő országokkal barátkozik, mint Kína és Irán.

Az ex-miniszterelnök az EU-t történelmünk eddigi legnagyobb és legsikeresebb békeprojektjének nevezte, és szerinte a Fidesz az, aki harcol az unióval. Gyurcsány szerint sem az unió, sem a magyar ellenzék nem akarja, hogy belesodródjunk az orosz-ukrán háborúba, nem támogatják a fegyverszállítást és a sorkatonaság visszaállítását sem. Ezzel szemben, állítja, a Fidesz beszélt a sorkötelezettségről az utóbbi években.

Gyurcsány továbbá azt is felvetette, hogy Szijjártó Péter és Orbán Viktor kitüntetéseket vesznek át „háborúpárti politikai kalandoroktól”, például Szergej Lavrovtól és Milorad Dodiktól.

A poszt végén Gyurcsány azt állította, hogy a Fidesz mesterségesen kelt háborús félelmet és tömegpszichózist, hogy elterelje a figyelmet a kormányzati teljesítményük hiányáról és a jövőre vonatkozó terveik hiányáról.

„Micsoda pocsék vezetője van az országnak, aki a jobb élet terve helyett háborús hangulattal kereskedik? Micsoda rongy társaság ez, amely inkább háborús zavarodottságba sodorja az országot, csak hogy hatalmát őrizze”

zárta írását a DK elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a tévévitáról: „Rogánék által Mónika show-vá alakított rendezvény” – tett is egy nagy ígéretet a híveinek
Beszédet mond a Várkert Bazár előtti tüntetésen a TISZA Párt vezetője, majd bemegy a vitára, aminek a végeztével visszamegy a hívei közé. Közben ezer fagyit is szétosztanak a tüntetők közt.

Link másolása

Magyar Péter tüntetést hirdetett a Várkert Bazár elé az állami média által szervezett tévévita előtt. Hatra hirdette meg a gyülekezőt, 18.45-kor mond beszédet a híveinek, ami után bemegy a vitára, amit ő Móniaa-show-nak nevez. Ha véget ér a vita, újból kimegy a tömeghez, bár az már erősen tíz óra felé lesz majd. A vita elvileg nyolckor kezdődik.

„Találkozzunk ma este a Várkert Bazárnál! Mutassuk meg, hogy nem kérünk a propagandából, a "köz"média hazugságaiból! Elég volt abból, hogy miközben a kormány tönkretette az egészségügyet és az oktatást és oly sok mindent, aközben 1309 milliárd forintot költött 5 év alatt a politikai ellenfeleinek a lejáratására. Elég volt abból, hogy a "köz"médiát egy hírhamisító vezeti, aki diktátumot adhat a pártok vezetőinek, és viccet csinálhat egy politikai vitából, amit 14 év után először rendeznek meg.

Büszke vagyok arra, hogy alig egy hónap alatt a TISZA Párt egy olyan közösséggé vált, amely ki tudta kényszeríteni a ma esti "vitát". Ott leszek és el fogom mondani, hogy a magyar embereknek elege van a hazugságokból, az ipari mértékű korrupcióból, a vidéki Magyarország tönkretételéből. A magyar emberek nevében válaszokat fogok követelni arra a kérdésre, hogy Orbán és Gyurcsány hogy tette hazánkat az Unió második legszegényebb és legkorruptabb országává, miközben 40 ezer milliárd forint érkezett hozzánk az Unióból.

18.00 órától már lehet érkezni, én 18.45-től igyekszem beszélni (ha addig visszajön a hangom). Miután véget ér a Rogánék által Mónika show-vá alakított rendezvény, természetesen újra kimegyek közétek.

Lesz kivetítő, és kaptunk ezer adag fagylaltot egy kedves fagyizó felajánlásaként :)

Hozzatok zászlókat, párnákat, pokrócokat és vizet magatokkal. Legyetek békések, mert a propagandának nyilván az az érdeke, hogy elterelje a lényegről a figyelmet.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fidesz-közeli közvélemény-kutatók: öt párt juthat be az Európai Parlamentbe
Elindult a partpreferencia.hu oldal, amelynek célja, hogy közérthetővé és összehasonlíthatóvá tegye a közvélemény-kutatási eredményeket.

Link másolása

Várhatóan a kormánypártok szerzik a legtöbb mandátumot a június 9-i európai parlamenti (EP-) választáson, mellettük négy másik pártnak van reális esélye a bejutásra – derült ki öt közvéleménykutató intézet közösen rendezett kerekasztal-beszélgetésén csütörtökön, Budapesten.

Az Alapjogokért Központ, a Magyar Társadalomkutató Kft., a Nézőpont Intézet, a Reál-PR 93 és a Századvég rendezvényen bemutatott felméréseiből az látszik, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága stabilan magas, utánuk a legtöbb szavazatot a Tisza Párt szerezheti meg, majd a DK-MSZP-Párbeszéd következik, a Mi Hazánk Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) pedig a bejutási határon egyensúlyoz.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője közölte, szerdán elindult a partpreferencia.hu oldal, amelynek célja, hogy közérthetővé és összehasonlíthatóvá tegye a közvélemény-kutatási eredményeket azáltal, hogy a kutatóintézetek csak a legvalószínűbb pártlistás eredmény sorát ismertetik.

A rendezvényen is ezek az eredmények hangzanak el és nemsokára megtalálhatók lesznek a honlapon is – tette hozzá.

Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont eredményeit ismertetve elmondta, hogy a május 20-22-án, ezer ember megkérdezésével készült kutatás szerint a Fidesz-KDNP 47, a Tisza Párt 24, a DK-MSZP-Párbeszéd 9 százalékon áll, a Mi Hazánk Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pedig 7-7 százalékra számíthat. A többi párt esélytelen a bejutásra – jegyezte meg.

Szólt arról is, hogy a részvételi adatok becslése "nehéz műfaj", mert erről nehezebben vallanak az emberek, mint arról, kire fognak szavazni, de várhatóan nem lesz kiugróan magas a részvétel az elmúlt választásokhoz képest.

A legutóbbi EP-választáson a jogosultak 43, az önkormányzatin 48 százaléka vett részt, a mostani részvétel várhatóan nem fogja érdemben meghaladni ezt

– mondta a Nézőpont vezetője.

Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az ő adatfelvételük május 24-én zárult, 16 nappal a választás előtt, ezért nem szabad az adatokat előrejelzésként kezelni.

Felmérésükben a Fidesz-KDNP 47 százalékon áll, de ez – véleménye szerint – lehet még magasabb, mivel az EP-választás „mozgósítási verseny is”, ennek a politikai közösségnek pedig „komoly aduásza” Orbán Viktor, aki nagyon aktív a kampányban.

Az Alapjogokért Központnál is második helyen áll a Tisza Párt (26 százalék) - ismertette, hozzátéve, hogy Magyar Péter tudott az „átigazolási szezonban” — amikor a pártok egymástól próbálnak „elcsenni” szavazókat — a legjobban „halászni”.

A DK-MSZP-Párbeszéd 8 százalékon áll, a Mi Hazánk Mozgalom és az MKKP pedig 6-6 százalékon, így kérdéses, be tudnak-e jutni, az ő esetükben is sok múlik a mozgósításon – mondta Tóth Erik.

Stefkovics Ádám, a Századvég kutatóintézet igazgatója az elmúlt napokban ezer ember megkérdezésével végzett kutatás eredményeiről elmondta, hogy náluk a Fidesz-KDNP 45, a Tisza Párt 23, a DK-MSZP-Párbeszéd 10, az MKKP 9, a Mi Hazánk Mozgalom pedig 6 százalékon áll.

Stefkovics Ádám úgy vélekedett, minden párt kárvallottja annak, hogy megjelent a Tisza Párt, mert mindenkitől vett el szavazatokat, talán a Fidesztől a legkevesebbet.

Juhász Gyula, a Magyar Társadalomkutató Kft. kutatási igazgatója egy három hétig tartó, négyezer ember bevonásával készült felmérés eredményeit ismertette, és elmondta, hogy a hosszabb időtáv miatt ők jobban látják a változásokat, a nagyobb létszám miatt pedig reprezentatívabb a kutatásuk.

Ezek alapján azt látják, hogy a Fidesz a választásokhoz közeledve erősödik, a fölénye „hatalmas”, 2019-hez képest nem fog sok szavazót veszíteni, és várhatóan 51 százalékon végez majd. A Tisza Párt 25, a DK-MSZP-Párbeszéd 8 százalékot szerezhet, az MKKP és a Mi Hazánk Mozgalom pedig a bejutási határon mozog 5, illetve 4 százalékkal – közölte Juhász Gyula.

Bánki András, a Real-PR 93 elemzője közölte, a részvételi arányt 53 százalékra becsülik, és méréseik szerint öt párt szerezhet mandátumot. A Fidesz-KDNP 45, a Tisza Párt 28, a DK-MSZP-Párbeszéd 10, az MKKP 7, a Mi Hazánk Mozgalom pedig 5 százalékot érhet el - ismertette az elemző.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk