Felemás zárás az amerikai tőzsdéken
Nem láthattunk jelentős elmozdulásokat ma az amerikai tőzsdéken, összeségében felemás volt a hangulat: a Nasdaq 0,2 százalékkal került lejjebb, a Dow azonban 0,4 százalékos pluszban fejezte be a napot, az S&P 500 pedig stagnált.
Nagyot megy idén a Monzo, itt az újabb tőkebevonás
Újabb 190 millió dollárt gyűjtött össze, így idén már 610 millió dollár befektetői tőkét vont be a Monzo – közölte szerdán a brit neobank.
Romlik a hangulat a tengerentúlon
Az elmúlt öt kereskedési napban feljenn tudtak kerülni a vezető amerikai tőzsdék, ma azonban megszakadhat ez a széria: a kezdeti emelkedést követően lefordult az S&P 500 és már 0,2 százalékos mínuszban van, a Nasdaq 0,3 százalékkal került lejjebb, a Dow még tartja a frontot a maga 0,2 százalékos emelkedésével.
Harold James: Mi hajtja a globális aranylázat?
Az arany árának közelmúltbeli megugrása a világrend változását, valamint egy olyan új korszak kezdetét jelzi, amelyet konfliktusok és bizonytalanság jellemez. A kormányok és a központi bankok régóta a monetáris stabilitás és a gazdasági biztonság potenciális forrásaként tekintenek erre a nemesfémre, és ez most is igaz.
Nagyot ralizott a Mol
Több mint két százalékos pluszban zárt a Mol szerdán, miután délután kiderült, hogy a kormány elégedett az elmúlt két hétben látott üzemanyagárcsökkentésekkel.
Egyre fentebb a Mol
A Mol árfolyama már 1,7 százalékos pluszban van a délutáni bejelentést követően.
Súlyos vádak: megtéveszthette a befektetőket a Tesla
Az amerikai ügyészség vizsgálni kezdte, hogy a Tesla valóban megtévesztette-e a befektetőket és a fogyasztókat az elektromos járműveinek önvezető képességeit illetően.
Kisebb korrekció Amerikában
A nyitást követően a Nasdaq 0,5, az S&P 500 0,3, a Dow Jones pedig 0,1 százalékos mínuszban van.
Ugrik a Mol
Szerda délután Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Karmelita Kolostorban nyilatkozva bejelentést tett a kormány üzemanyagárakat érintő döntéséről. Értékelése szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének, a hazai piacon forgalmazott benzin- és dízel ára elérte a szomszédos országok áraiból képzett referenciaértéket.
A bejelentést követően emelkedik a Mol: a vállalat részvényeinek jegyzése jelenleg 0,7 százalékos pluszban van, emellett pedig a nyomott piaci hangulat közepette csak az olajcég árfolyama van pluszban a magyar blue chipek közül.
Nagy Márton bejelentette, mit kezd a kormány az üzemanyagárakkal
Szerda délután Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Karmelita Kolostorban nyilatkozva bejelentést tett a kormány üzemanyagárakat érintő döntéséről. Értékelése szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének, a hazai piacon forgalmazott benzin- és dízel ára elérte a szomszédos országok áraiból képzett referenciaértéket.
Felépült a Mol egyik legnagyobb beruházása
Jövő kedden adják át a Mol legnagyobb organikus beruházását, a tiszaújvárosi poliolüzemet - olvasható a sajtóközleményben.
Esik az OTP
Az OTP árfolyama már 1,5 százalékos mínuszban van szerda délután. Az esés hátterében nem áll esemény, az elmúlt két hét több mint 10 százalékos emelkedését követően inkább egy kisebb profitrealizálást láthatunk most a bankrészvény esetében.
Nagy ralit követően korrigál az OTP
Az elmúlt napok jelentős emelkedését követően megtorpant az emelkedés a magyar tőzsdén, a blue chipek közül féltávnál az OTP áll a legrosszabbul, miután kisebb korrekció kezdődött az elmúlt időszak emelkedését követően.
Elfogyott a lendület a magyar tőzsdén
A déli órákban a BUX alulteljesít a vezető európai részvényindexekhez képest, az emelkedést pedig a görög, a cseh, és a belga indexek vezetik.
Közbeszerzést nyert a Delta Technologies leányvállalata
A Delta Technologies bejelentette, hogy leányvállalata, a Delta Systems Kft. ajánlattevőként vett részt a Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) által indított, EKR000487672023 azonosító számú közbeszerzési eljárásában, ahol a vállalatot az 1. részben konzorciumvezető közös ajánlattevőként, a 2. és 3. részben konzorciumi tag közös ajánlattevőként hirdették ki nyertesnek.
Jó hírt közölt a Siemens Energy, tépik a részvényt
Jelentős pluszban vannak a Siemens Energy részvényei szerdán, miután a cég pozitív irányban módosította éves profit előrejelzését és bejelentette, hogy az átfogó szerkezeti átalakítások közepette többek között lecserélik a problémás szélturbina-üzletág vezetőjét - írja a CNBC.
Tovább veszi az Opus-részvényeket a bennfentes
Tovább veszi az Opus-részvényeket a cégcsoport vezérigazgató-helyettese Medgyesi Attila, ma tőzsdei forgalomban 11 852 darab törzsrészvényt vásárolt, összesen 4 539 316 forint értékben. Az ügyletet követően Medgyesi Attila 300 ezer darab Opus-részvénnyel rendelkezik.
Kitart a lendület Európában
A nyitást követően a vezető európai részvényindex közül a FTSE 0,4, a DAX 0,3, a CAC pedig 0,2 százalékos pluszban van.
Nagy meglepetést okozott a Reddit
A Reddit részvényei jelentős emelkedést mutattak a keddi zárást követően, miután a vállalat első negyedéves számai felülmúlták az elemzői várakozásokat a veszteség és a bevétel tekintetében is - írja a CNBC.
Rosszul alakul a német ipari termelés is
A márciusi német ipari termelés megerősíti, hogy az építőipari tevékenység lendületet adott az első negyedévi GDP-növekedésnek. Az ipar azonban még messze van a jelentős fellendüléstől – figyelmeztetnek a közgazdászok.
Rossz volt a hangulat Ázsiában
Mik az aktuális események a tőzsdéken?
- Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,1 százalékot emelkedett, a S&P 500 0,1 százalék pluszban fejezte be a napot, míg a Nasdaq stagnált.
- Az ázsiai tőzsdéken ma reggel esés látszik, a Nikkei 1,53 százalékos mínuszban van, a Hang Seng 1,02 százalékkal került lejjebb, míg a CSI 300 1,18 százalékos mínuszban áll.
- Iránykereséssel indulhat a nap az európai börzéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a DAX 0,03 százalékkal kerülhet feljebb, a CAC 0,01 százalék mínuszban nyithat, míg a FTSE 0,07 százalékot emelkedhet.
- Vegyes nyitás várható az amerikai tőzsdéken a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján. A Dow Jones 0 százalék pluszban nyithat, a S&P 500 0,02 százalékkal kerülhet lejjebb, míg a Nasdaq 0,02 százalékot eshet.
Mi várható makro fronton?
Ma jön a német ipari termelés márciusi adata, az MNB a devizatartalékok alakulását, a KSH az ipari termelés első becslését közli. Főleg utóbbira lesz érdemes figyelni.
2024. május 6-május 12. Makronaptár | ||||||
Magyar makrogazdaság | ||||||
május | 6. | hétfő | 8:30 | KSH | Külkereskedelem (első becslés) | márc. |
május | 7. | kedd | 8:30 | MNB | Értékpapír-statisztikák | márc. |
május | 7. | kedd | 8:30 | KSH | Kiskereskedelem | márc. |
május | 7. | kedd | 16:00 | ÁKK | 3 hónapos dkj aukció | |
május | 8. | szerda | 8:30 | MNB | Nemzetközi tartalékok | ápr. |
május | 8. | szerda | 8:30 | KSH | Ipar (első becslés) | márc. |
május | 9. | csütörtök | 8:30 | PM | Előzetes ÁHT | ápr. |
május | 10. | péntek | 8:30 | KSH | Infláció | ápr. |
Nemzetközi makrogazdaság | ||||||
május | 6. | hétfő | 3:45 | Kína | Ciaxin BMI | ápr. |
május | 7. | kedd | 8:00 | Németo. | Gyáripari megrendelések | márc. |
május | 7. | kedd | 11:00 | EU | Kiskereskedelem | márc. |
május | 8. | szerda | 8:00 | Németo. | Ipari termelés | márc. |
május | 9. | csütörtök | 5:00 | Kína | Külkereskedelem | ápr. |
május | 9. | csütörtök | 13:00 | UK | BoE kamatdöntés | |
május | 10. | péntek | 8:00 | UK | GDP | Q1 |
május | 10. | péntek | 16:00 | USA | Michigan-index | máj. |
május | 10. | péntek | 16:00 | USA | 5 éves inflációs várakozások | máj. |
május | 11. | szombat | 3:30 | Kína | Infláció | ápr. |
Forrás: Portfolio-gyűjtés |
Mi történt eddig a tőzsdéken?
- A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 16,0 százalékos elmozdulással a Nikkei index áll az élen, a sereghajtó 3,2 százalékos emelkedéssel a Dow Jones index.
- A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 35,2 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Mol papírja áll 6,2 százalékos emelkedéssel.
- A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Ezüst árfolyama már 12,7 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok | |||||||
Árfolyam | 1 nap | 1 hét | 1 hónap | Idén | 1 év | 5 év | |
Amerikai részvényindexek | |||||||
Dow Jones | 38 884,26 | 0,1% | 2,8% | -0,1% | 3,2% | 15,5% | 49,8% |
S&P 500 | 5 187,7 | 0,1% | 3,0% | -0,3% | 8,8% | 25,4% | 79,9% |
Nasdaq | 18 091,45 | 0,0% | 3,7% | -0,1% | 7,5% | 36,4% | 136,8% |
Ázsiai részvényindexek | |||||||
Nikkei | 38 835,1 | 1,6% | 1,1% | -0,4% | 16,0% | 33,2% | 77,1% |
Hang Seng | 18 479,37 | -0,5% | 4,0% | 10,5% | 8,4% | -7,8% | -37,1% |
CSI 300 | 3 659,01 | 0,0% | 1,5% | 2,6% | 6,6% | -8,9% | -1,7% |
Európai részvényindexek | |||||||
DAX | 18 430,05 | 1,4% | 2,8% | 1,4% | 10,0% | 15,5% | 52,4% |
CAC | 8 075,68 | 1,0% | 1,1% | 0,2% | 7,1% | 8,6% | 49,7% |
FTSE | 8 313,67 | 1,2% | 2,1% | 5,1% | 7,5% | 6,9% | 14,5% |
FTSE MIB | 34 242,49 | 0,8% | 1,5% | 0,7% | 12,8% | 25,2% | 61,4% |
IBEX | 11 080,9 | 1,5% | 2,1% | 1,5% | 9,7% | 21,1% | 20,0% |
Régiós részvényindexek | |||||||
BUX | 68 882,56 | 0,5% | 1,1% | 3,5% | 13,6% | 48,7% | 67,7% |
ATX | 3 645,84 | 0,9% | 2,4% | 2,2% | 6,1% | 13,3% | 17,7% |
PX | 1 548,65 | 1,2% | 0,0% | 1,5% | 9,5% | 11,4% | 45,6% |
WIG20 | 86 483,56 | -0,1% | 2,3% | 3,4% | 10,2% | 37,9% | 49,5% |
Magyar blue chipek | |||||||
OTP | 18 600 | 0,8% | 2,2% | 9,3% | 17,7% | 69,9% | 49,3% |
Mol | 3 000 | -0,7% | -0,3% | -1,6% | 6,2% | 7,9% | -3,1% |
Richter | 9 475 | 1,4% | 1,4% | 0,6% | 8,3% | 13,3% | 68,7% |
Magyar Telekom | 922 | -0,5% | -0,4% | 1,4% | 35,2% | 114,4% | 102,2% |
Nyersanyagok | |||||||
WTI | 79,97 | -0,2% | -4,2% | -8,8% | 11,2% | 12,5% | 30,2% |
Brent | 83,16 | -0,4% | -5,4% | -9,2% | 7,0% | 10,4% | 18,1% |
Arany | 2 316,55 | -0,3% | 0,9% | -0,3% | 12,2% | 15,2% | 80,4% |
Ezüst | 27,32 | -0,3% | 3,4% | -0,3% | 12,7% | 6,6% | 83,4% |
Devizák | |||||||
EURHUF | 388,7500 | 0,0% | -0,5% | -0,1% | 1,7% | 4,6% | 19,9% |
USDHUF | 360,6885 | 0,0% | -1,3% | 0,3% | 4,2% | 6,8% | 24,5% |
GBPHUF | 452,6851 | -0,1% | -1,2% | -0,5% | 2,6% | 6,1% | 19,5% |
EURUSD | 1,0778 | 0,0% | 0,8% | -0,4% | -2,4% | -2,1% | -3,7% |
USDJPY | 152,8950 | 0,0% | -2,8% | 0,9% | 8,4% | 13,4% | 38,5% |
GBPUSD | 1,2553 | -0,2% | 0,2% | -0,5% | -1,5% | -0,5% | -3,8% |
Kriptovaluták | |||||||
Bitcoin | 62 320 | -1,3% | 2,8% | -8,2% | 41,0% | 110,9% | 985,1% |
Állampapírok | |||||||
10 éves amerikai állampapírhozam | 4,46 | -0,7% | -4,8% | 1,4% | 15,3% | 29,7% | 82,1% |
10 éves német állampapírhozam | 2,4 | -2,3% | -6,3% | 1,0% | 20,1% | 4,6% | -6 769,4% |
10 éves magyar állampapírhozam | 6,72 | -0,9% | -5,4% | -2,2% | 13,3% | -14,4% | 98,2% |
Forrás: Refinitiv, Portfolio |
Címlapkép forrása: Getty Images