FONTOS Egyik napról a másikra felsorakozott a kínai hadsereg – Nyakunkon a következő nagy háború?
Humanitárius katasztrófára figyelmeztet az ENSZ
Gazdaság

Humanitárius katasztrófára figyelmeztet az ENSZ

MTI
A Kelet-Afrikát sújtó áradások humanitárius katasztrófához vezetnek a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, ahol csaknem 500 ezren élnek az elárasztott térségekben - figyelmeztetett szerdán az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP).

Kinshasában kiadott sajtóközleményében a szervezet arra figyelmeztetett, hogy az éghajlatváltozás miatt az esős időszakban szokásos csapadékmennyiségnél sokkal több zúdult a területre, így a tavak és a folyók kiöntöttek, és elárasztották a környéken lévő településeket. A WFP adatai szerint mintegy 450 ezer hektárt öntött el a víz, ebből 21 ezer hektár termőföld.

Az elöntött térségekben ragadtaknak sürgős szükségük van élelemre, szállásra, ivóvízre és egészségügyi ellátásra

- közölte a szervezet, és hozzátette, hogy neki magának csupán nagyon korlátozott eszközei vannak a válság enyhítésére.

A közleményben a szennyezett víz hatására megjelenő megbetegedések, például a kolera veszélyére is felhívták a figyelmet, valamit aláhúzták, hogy az elöntött területeken is megjelentek a ragadozó vízi állatok, mint például a vízilovak, a krokodilok és a kígyók.

A súlyos áradások több más kelet-afrikai országot is sújtanak, például Kenyát, ahol Nairobi szerdán közzétett adatai szerint

a katasztrófa halálos áldozatainak száma már 257-re nőtt.

Címlapkép forrása: Getty Images

Ricardo

Egy kritika kritikája

Az osztrák közgazdasági iskola kritikája szerint a monetaristák tévesen egy mechanisztikus mennyiségi pénzelméletet fogadnak el, ami a pénz semlegességén, a mikro- és makrogazdaság merev elk

Kiszámoló

Itt a nyár, itt a roaming frász ideje

Itt a nyár, a vakációk és ezzel együtt a roaming frász ideje is. Az Unió nagyon helyesen rálépett a mobilszolgáltatók nyakára, az addigi szabadrablást felváltotta az, hogy az Unión belül ug

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Székesfehérvár
2024. június 4.
Financial IT 2024
2024. június 11.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
europai-parlamenti-valasztas-2024-ep-valasztas-2024-szavazas-2024-valasztas-ep-valasztas-magyarorszagon-europai-parlamenti-valasztas-magyarorszagon