A Disney döntött: évente már csak 2-3 Marvel-film készül

De Marvel-sorozatokból is csupán két új fog felkerülni egy évben a Disney+-ra.

Bár a Disney+ megjelenésével jelentősen nőtt a Marvel Studios tartalmainak fogyasztása streamingen keresztül, ám mégis úgy döntöttek, hogy kevesebb tartalommal fognak jelentkezni a jövőben. Bob Iger, a The Walt Disney Company vezérigazgatója azt mondta, hogy a

mennyiség helyett a jövőben a minőségre helyezik a hangsúlyt.

Iger kedden azt mondta, hogy a „évente körülbelül két tévésorozat lesz”, és az évi négy Marvel-film mennyisége „kettőre, maximum háromra” csökken. Idén ráadásul egyetlen filmet küldenek moziba: a Deadpool & Rozsomákot, ami viszont valószínűleg nagyot fog szólni, hiszen Hugh Jackman visszatér Logan szerepében, és végre megkapja a régi nevét a magyar képregényekből, ahol nem Farkasnak hívták.

„Keményen dolgoztam a stúdióval, hogy csökkentsük a kibocsátást, és inkább a minőségre koncentráljunk” - mondta Iger, és hozzátette:

„Ez különösen igaz a Marvel-filmekre és sorozatokra. Néhány cím, ami most jön, alapvetően még annak a múltbeli vágynak a maradványa, hogy növeljük a mennyiséget. De lassan csökkenteni fogjuk a volument, és valószínűleg évi két tévésorozat készül a korábbi négy helyett, és csökkentjük a filmes produkciónkat az évi négyről kettőre, maximum háromra.”

Iger a várható címekről is beszélt, amik még a régi séma szerint ragadtak bent, tehát négy mozifilm lesz jövőre:

  • 2025 februárjában érkezik az új Amerika Kapitány-film, a Brave New World
  • 2025 májusában a Thunderbolts
  • 2025 júliusában a Fantasztikus Négyes
  • 2025 novemberében pedig a Penge

Aztán pedig jönnek az új Bosszúállók.

 

A Disney+-ra pedig olyan sorozatok jönnek idén, mint a

  • Eyes of Wakanda
  • Your Friendly Neighborhood Spider-Man
  • Agatha
  • Daredevil: Born Again
  • Ironheart

 

(via TheWrap, NME)