üzemanyagár

Eldőlt, mihez igazodik majd a magyar üzemanyagár

2024.05.08.

- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának referenciaértéke a szomszédos országok üzemanyagárának átlaga lesz - jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányülést követő doorstep sajtótájékoztatón.

Elmondta, a kormány szerdai ülésén áttekintette az üzemanyagárakat, és megállapította, hogy a jelenlegi csökkentésekkel a magyar üzemanyagárak elérték a szomszédos országok átlagát.

Nagy Márton hangsúlyozta, az elmúlt hetekben az üzemanyagkereskedők alkalmazkodtak a kormány kéréséhez, és szerdán reggel is árcsökkentést jelentettek be. Eszerint péntektől a 95-ös benzin átlagára 616 forintra, a gázolajé pedig 607 forintra mérséklődik.

Ez azt jelenti, hogy a 95-ös benzin átlagára az áprilisi csúcshoz képest 34 forinttal, 5 százalékot meghaladó mértékben csökkent. A gázolaj ára a februári csúcsértékhez viszonyítva 54 forinttal, 8 százalékot meghaladóan csökkent - sorolta a nemzetgazdasági miniszter.

A miniszter felidézte, a kormány két héttel ezelőtt arra kérte az üzemanyagkereskedőket, hogy a régiós átlaghoz igazítsák áraikat önkéntes vállalás keretében, és nem avatkozik be keményebb eszközökkel.

Kifejtette, a kormány mérlegelte az üzemanyagkereskedők javaslatát, hogy a régiós átlag helyett Ukrajna kivételével a szomszédos országok üzemanyag-átlagárát vegyék figyelembe a referenciaértékben. Ezzel kikerül a referenciaértékből Lengyelország, Csehország és Bulgária.

Nagy Márton hangsúlyozta, a kormány elvárja az üzemanyagkereskedőktől, hogy a jövőben is a szomszédos országok átlagán tartsák a magyar üzemanyagárakat. Kéthetente a kormány továbbra is áttekinti a helyzetet.

A szerdai ülésen a kormány úgy látta, hogy az együttműködés és az önkéntes vállalás kérése elégségesnek bizonyult. Az üzemanyagkereskedők az árcsökkentéseket a profitmarzsban "le tudják nyelni" - tette hozzá.

Nagy Márton úgy fogalmazott, a következő hetekben, hónapokban szeretnék, ha a kereskedők fenntartanák a szintet, a szomszédos országok átlagára továbbra is erős referenciapontként szolgál majd.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.29
Befejeződött a Hungaroringen zajló munkálatok első üteme, amely során látványos változáson esett át....
2024.05.29
Megint jön egy újabb szezon, kétkerékre pattan a magyar! De jó is lenne, viszont nem eszik ilyen....
2024.05.29
A retró járművek rajongói 2024. június 1-jén és 2-án az ötvenéves V63-as Gigant villanymozdony....
2024.05.29
Visszatérnek az étkezőkocsik a Balaton InterCitykbe. Idén május 25-től – egészen a szezon végéig –....
2024.05.29
Nem megnyugtatóak a keddi közlekedési baleseti statisztikák, amelyeket az Országos Rendőr-....
2024.05.29
A magyarázat már-már banális, mégis kevesen tudják a választ.   ..
2024.05.28
Áprilisban a DataHouse adatai szerint mintegy 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát, 21 százalékkal....
2024.05.28
Múzeumi darabokat idéző klasszikus műveket mutatnak be a Mester tanítványai. ..
2024.05.28
Ketten meghaltak, amikor frontálisan ütközött két autó a 48-as főúton, Haláp és Vámospércs között....
2024.05.28
Az amerikai közúti közlekedésbiztonsági hivatal (NHTSA) vizsgálatot idított Waymo vállalat ötödik....