HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: Odajött egy radiológus, hogy kirúgással fenyegették őket a nyíregyházi kórházban, ha kimennek a Tisza Párt rendezvényére

A mátészalkai fórumon arról beszélt, hogy egyre többen mernek kiállni annak ellenére, hogy fenyegetik az embereket és körlevelek mennek ki a közintézményektől, a kormánypárti polgármesteri hivatalokból, iskolákból, óvodákból és kórházakból.

Link másolása

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében folytatja a héten az országjárást Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke szerda délelőtt Mátészalkán tartott egy fórumot.

Magyar itt többek között beszélt az egészségügy helyzetéről is, említve a bezárt szülészeteket, illetve a légkondicionálás nélküli műtőket, és a nem működő lifteket is.

A politikus szerint a kormány mindent megpróbál elfedni propagandával, és ez sok helyen működik is.

„De szerintem Önök is látják, hogy napról-napra többen vagyunk. (..) Egyre több magyar ember mer kiállni, nem fél, annak ellenére, hogy fenyegetik az embereket. Itt is, Szabolcsban is, de egyébként Békésben, Baranyában, az összes megyében. Köremailek mennek ki a közintézményektől, a kormánypárti polgármesteri hivatalokból, iskolákból, óvodákból és kórházakból.

Tegnap odajött hozzám egy radiológus-orvos, hogy hogyan fenyegették őket a nyíregyházi kórházban, hogy ha ki mernek menni a Tisza Párt rendezvényére, akkor el fogják őket bocsátani.

Milyen kórház igazgatóink vannak, mikor szinte nincs orvos, szinte nincs ápoló, és képes megfenyegetni a saját kollégáit 2024-ben az Európai Unióban, hogy ne merjen kimenni egy politikai rendezvényre.”

Az idézett rész Magyar Péter élő bejelentkezésében a 18.40 körül hangzik el.

Az ügyben megkerestük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Nyíregyházi Jósa András Tagkórházát is, akik válaszukban azt írták:

„A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház vezetése és dolgozói a gyógyításra, a minőségi és folyamatos betegellátás biztosítására esküdtek fel. Határozottan visszautasítjuk az Ön által írt vádakat. Dolgozóink politikai, vallási és egyéb elköteleződéseit magánügynek tekintjük.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hatalmasat ugrott a Medián felméréseiben a Tisza párt: pár nap alatt a második erő lett Budapesten
Ha a szerdai felmérés adatai jönnének be, akkor Magyar Péterék nélkül nem lehetne senkinek többsége a fővárosi közgyűlésben.

Link másolása

Közeledik a 2024-es önkormányzati választások napja, június 9-e, és egyre izgalmasabbak az előrejelzések. A Medián friss felmérése szerint a Tisza Párt komoly eséllyel pályázik a második helyre a fővárosi közgyűlésben, 8 mandátumot szerezve. Az eredmények azt mutatják, hogy a Fidesz-KDNP szövetség továbbra is dominál, de a Magyar Péter vezette Tisza Párt feljövőben van - írta a hvg.hu.

A Medián kutatása alapján a biztos szavazók 29 százaléka támogatja a Szentkirályi Alexandra vezette Fidesz–KDNP-t, ami 10 mandátumot jelentene a kormánypártoknak. A második helyen álló Tisza Párt 24 százalékot érne el, megszerezve így 8 helyet a közgyűlésben. Karácsony Gergely Párbeszéd–MSZP–DK szövetsége 7 mandátumot kapna, míg Vitézy Dávid Civil Egyesület–LMP formációja 4-et. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2 mandátummal zárná a választást.

Ha ezek az eredmények valóban megvalósulnak, a Tisza Párt nélkül aligha lehetne többséget alkotni a közgyűlésben. Magyar Péter tehát megkerülhetetlen szereplővé válhat a budapesti politikában.

A felmérés alapján bizonytalan a Momentum Mozgalom jövője, amely jelenleg épp a bejutási küszöbön billeg. Ha nem érik el az 5 százalékot, az a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak hozhat egy további mandátumot, amivel háromra növekedhetne a képviselőik száma.

A Medián hangsúlyozza, hogy két hét kampány rengeteget számít, és ez a pillanatkép nem az előrejelzés igényével készült. Az adatfelvétel május 23-a és 25-e között történt, 1000 fős reprezentatív minta telefonos megkérdezésével.

A Medián és a 21 Kutatóintézet ráadásul hétfőn publikált közös fővárosi felmérése (a hvg megrendelésére) jelentős eltéréseket mutatott a mostani adatokhoz képest, főleg a Fidesz mögötti pártok versenyében. Az a felmérés azt mutatta, hogy a Párbeszéd-Zöldek–MSZP–DK-listára 23 százalék, a Magyar Péter vezette Tisza Párt listájára 16 százalék, az MKKP-ra 12 százalék, az LMP–Vitézy-féle listára 7 százalék, a Momentum-listára 6 százalék, a Mi Hazánkra pedig 4 százalék szavazna.

A Medián szerdai felmérése szerint viszont Magyar Péterék 8 százalékpontot erősödve a második legnagyobb budapesti frakcióra számíthatnak, és a Vitézy Dávidot támogató lista is jelentősen erősödött, 1-2 várható mandátumról 4-re ugrott fel.

A főpolgármester-jelöltek támogatottsága között azonban nem mutatkozott jelentős különbség a két mérésben. Karácsony Gergely támogatottsága a választani tudók körében 45 százalék, Szentkirályi Alexandráé 27 százalék, míg Vitézy Dávid továbbra is 24 százalékon áll.

A 444.hu kérdésére Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója elmondta, hogy őt is foglalkoztatja a Tisza Párt által produkált változás.

Hann nem tartja irreálisnak ezt az erősödést pár nap alatt, hiszen Magyar Péter nagyon sokat szerepel, és egyre szélesebb rétegekhez jut el.

Hann megerősítette, hogy a két mérés ugyanolyan módszerekkel, 1000 fő telefonos megkérdezésével történt. Az igazgató ugyanakkor nem tért ki a Vitézy–LMP-lista megugrásának okaira, amelyet egy LMP által megrendelt kutatás mutatott ki.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
A Medián reagált Magyar Péterék hirtelen előretörésére – pár nap alatt 8 százalékot erősödtek Budapesten
Hann nem tartja irreálisnak ezt az erősödést pár nap alatt, hiszen Magyar Péter nagyon sokat szerepel, és egyre szélesebb rétegekhez jut el.

Link másolása

A Medián szerdai felmérése szerint Magyar Péterék 8 százalékpontot erősödve a második legnagyobb budapesti frakcióra számíthatnak, és a Vitézy Dávidot támogató lista is jelentősen erősödött, 1-2 várható mandátumról 4-re ugrott fel.

A főpolgármester-jelöltek támogatottsága között azonban nem mutatkozott jelentős különbség a két mérésben. Karácsony Gergely támogatottsága a választani tudók körében 45 százalék, Szentkirályi Alexandráé 27 százalék, míg Vitézy Dávid továbbra is 24 százalékon áll.

A 444.hu kérdésére Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója elmondta, hogy őt is foglalkoztatja a Tisza Párt által produkált változás.

Hann nem tartja irreálisnak ezt az erősödést pár nap alatt, hiszen Magyar Péter nagyon sokat szerepel, és egyre szélesebb rétegekhez jut el.

Megerősítette, hogy a két mérés ugyanolyan módszerekkel, 1000 fő telefonos megkérdezésével történt. Az igazgató ugyanakkor nem tért ki a Vitézy–LMP-lista megugrásának okaira, amelyet egy LMP által megrendelt kutatás mutatott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Felhőszakadás és jégeső zúdulhat le az országban csütörtökön és pénteken is
Csütörtökön a napsütést többfelé zavarhatják gomolyfelhők. Egyre többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Néhol ismét számítani kell felhőszakadásra, jégesőre. Pénteken sem lesz jobb a helyzet.

Link másolása

Az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhők mellett a legtöbb helyen sok napsütésre számíthatunk.

Késő délelőttől ismét egyre több helyen, nagyobb számban a Budapest-Szeged vonaltól keletre pattannak ki záporok, zivatarok, illetve délnyugat, nyugat felől is érkezhet csapadék.

Csütörtökön kezdetben keleten-északkeleten, később nyugat felől egyre többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok.

Néhol ismét számítani kell felhőszakadásra, jégesőre. Helyenként élénk lesz a nyugatias szél, a zivatarokat erős, viharos lökések kísérhetik. A délutáni csúcshőmérséklet 23 és 30 fok között alakul

- írja az Időkép.

Pénteken mozgalmasabb idő várható: erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés és többfelé kell készülni záporra, zivatarra. Heves zivatarok, sőt zivatarrendszerek alakulhatnak ki, melyeket jégeső, felhőszakadás és viharos széllökések kísérhetnek. A délies szél zivataroktól függetlenül is többfelé megélénkül. Hajnalra helyenként pára, köd képződhet. A legmagasabb hőmérséklet 21 és 29 fok között alakul, északnyugaton maradhat hűvösebb az idő.

Szombaton a napos-gomolyfelhős időben még többfelé kialakulhatnak záporok, zivatarok, helyenként felhőszakadás, jégeső. Élénk, erős, zivatarok környezetében viharos lesz a déli-délnyugati szél. A legmelegebb órákban 22-29 fokot mutathatnak a hőmérők.

Vasárnap sok napsütésre van kilátás, átmenetileg egy-egy zápor, esetleg zivatar már csak helyenként fordulhat elő. Az élénk, erős nyugatias szélben 23 és 30 fok közé melegedhet a levegő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Akár teljes káoszba is fordulhat a csütörtök esti vita a közmédiában, ki is zárhatják a vitázókat
Legutóbb 2006-ban volt példa hasonlóra a közmédiában, hogy a kormánypárti és ellenzéki jelöltek élőben feszüljenek egymásnak. Magyar Péter hét órára a Várkert Bazár elé hívta tüntetni a szimpatizánsait, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pedig a Döbrentei térre szervezett megmozdulást. Akár botrány is lehet.

Link másolása

Csütörtök este nyolckor robban a "vitabomba" a köztelevízióban: élő adásban csapnak össze este 8 órától az EP-képviselőjelöltek. A helyszín a Várkert Bazár, a nézők azonban csak a tévé előtt ülve élvezhetik a műsort, mert a helyszínen nem lesz közönség. Legutóbb 2006-ban volt példa hasonlóra a közmédiában, hogy a kormánypárti és ellenzéki jelöltek élőben feszüljenek egymásnak.

A Telex foglalta össze, hogy valami megmozdult az MTVA-nál: talán a Magyar Péter által beharangozott tüntetés rémképe miatt, de most azt csinálják, amit a közmédiának csinálnia kéne, még ha vannak is aggályos elemek a lebonyolításban. A moderátorok személye például elég kérdéses: Volf-Nagy Tünde, aki korábban Novák Katalin kommunikációs igazgatója volt, és Németh Balázs, a közmédia híradójának egykori arca.

Donáth Anna, a Momentum elnöke szerint ez provokáció.

Az esemény azért is különleges, mert hosszú idő után most először áll ki vitázni egy fideszes politikus. Deutsch Tamás, a Fidesz EP-listavezetője korábban azt írta: „Minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel kész vagyok vitázni.” Ott lesz Magyar Péter is, akit most először hívtak meg a közmédiába.

A résztvevők sorrendje a következő: Huszár Viktor (Megoldás Mozgalom), Ungár Péter (LMP-Zöldek), Dobrev Klára (DK–MSZP–Párbeszéd-Zöldek), Vona Gábor (Második Reformkor), Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa), Donáth Anna (Momentum), Deutsch Tamás (Fidesz–KDNP), Róna Péter (Jobbik), Magyar Péter (Tisza Párt), Szabó Imre Bruti (Magyar Kétfarkú Kutya Párt), Toroczkai László (Mi Hazánk Mozgalom).

A vita négy fő témát érint, amelyek az Eurobarométer tavaszi felmérése alapján kerültek kiválasztásra: az Európai Unió védelme és biztonsága, migráció/menekültügy, mezőgazdaság és/vagy demokrácia, jogállam.

Az MTVA azonban benézte az Eurobarométer felmérését, mert valójában a szegénység és a kirekesztés elleni küzdelem, a közegészségügy helyzete, a gazdaság támogatása és az új munkahelyek teremtése, valamint a biztonság érdeklik az uniós állampolgárokat. Magyaroknál a közegészségügy, a gazdaság támogatása, az új munkahelyek teremtése, Európa jövője és a szegénység elleni harc a slágertémák.

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója jelezte, hogy kizárhatják a résztvevőket, ha eltérnek a szabályoktól.

A jelöltek előzetesen aláírták a szabályzatot, kivéve Donáth Anna, aki lelkiismereti okokra hivatkozva utasította el azt, de így is ott lesz a vitán. Magyar Péter pedig kifogáslistát küldött a szervezőknek, és azt mondta, hogy akkor is arról fog beszélni, ami szerinte a magyar embereket érdekli, ha ezért kizárják.

Dobrev Klára is keményen fogalmazott:

„Minden egyes percet ki fogok használni. Addig fogom mondani, amíg belém nem fojtják a szót.”

Szerinte Orbán propagandistái most is eljátsszák a demokráciát, de azt várja, hogy a többiek se meneküljenek, ne celebeskedjenek, és ne bújjanak ki a felelősség alól.

Két tüntetés is lesz majd a köztévés vita ideje alatt: Magyar Péter csütörtök este hét órára a Várkert Bazár elé hívta tüntetni szimpatizánsait, itt kivetítőn közvetítik majd a vitát.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt pedig pár száz méterrel arrébb, a Döbrentei térre szervezett megmozdulást.


Link másolása
KÖVESS MINKET: