KÉK HÍREK
A Rovatból

Fotón a tüdőn szúrt bőnyi diáklány hazatérése

A kislány nem akar visszamenni ugyanabba az iskolába. Mirellának fogalma sincs arról, miért került fel Kata halállistájára.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 08.


Link másolása

Nyolc nappal a késelés után hazaengedték a kórházból a tüdőn szúrt bőnyi diáklányt, írja a Blikk. A hatodikos Horváth Mirella otthon lábadozhat tovább, miután 12 éves osztálytársa, B. Katalin váratlanul hátba döfte az órák közötti szünetben.

„Hála Istennek már sokkal jobban vagyok, örülök, hogy végre hazatérhettem. Kétszer műtöttek meg, de igazán már fájdalmaim sincsenek, levegőt is kapok normálisan” – mondta a lapnak a Rétalapon élő kislány, aki még egy fotót is küldött a Blikknek hazatérése pillanatáról, amin apukájával ölelkezik.

„Ugyanabba az iskolába már nem szeretnék visszamenni, másik helyre akarok járni. Tudom, hogy Katát már eltávolították onnan és már nem tudna nekem ártani, de félek, hogy a traumák újra előjönnek. Három emberre emlékszem, hogy a támadás idején bent tartózkodtak a teremben, de kiderült, hogy heten voltak. Miután megtörtént, sokkos állapotba kerültem, fel sem fogtam, mi történt. Csak a kórházban tudtam meg, hogy megkéseltek” – folytatta a telefonos interjút Mirella, akinek elképzelése sincs arról, miért került fel a másik gyerek halállistájára.

„Mindig nagyon visszahúzódó volt Kata, én ugyan próbáltam hozzá közeledni és kommunikálni vele, de nem jártam sikerrel. Csak egy lány volt az osztályban, akivel állandóan barátkozott. A családi problémáiról ugyan tudtunk, de arról fogalmunk sem volt, hogy egy ekkora késsel jár iskolába, Katáról ilyet soha nem gondoltunk volna. Nem is értem, mégis hogy tehetett ilyet...”

„Az igazgatónő végig ott volt mellette, ő segített Mirellának életben maradni azzal, hogy a ruhájával leszorította a sebét, amiért hálásak vagyunk neki” – tette hozzá a kislány anyukája, Mariann.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálfélelme volt, hiába kérték a motorcsónak vezetőjét, hogy lassítson – mondja a verőcei hajótragédia egyetlen túlélője
Az olasz férfi szerint többször is szóltak, hogy túl gyorsan mennek. A túlélő éppen a hajó hátulján állt, mikor a baleset megtörtént.

Link másolása

Halálfélelme volt a motorcsónakban – az RTL Híradó információi szerint ezt mondta a verőcei hajóbaleset egyetlen túlélője. A Magyarországon élő olasz férfi súlyos sérüléseket szenvedett, de már kiengedték a kórházból.

Állítólag a kihallgatásán azt mondta: egy darabig élvezték a száguldást, de később többen is kérték a vezetőt, hogy lassítson.

A férfi a baleset előtt nem sokkal ismerte meg a magyarokat, akik felajánlották, hogy Nagymarosról elviszik Vácra. Úgy tudni, hogy a baleset pillanatában a motorcsónak hátsó részében állt. Kulcscsont és arccsont törést szenvedett, nemrég engedték ki a kórházból, és már ki tudták hallgatni a rendőrök.

A szállodahajó 64 éves kapitányát segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják, négy hónapig nem hagyhatja el Budapestet. A motorcsónakban ülő baráti társaság tagjai közül az első két áldozatot hamar megtalálták, a többiek holttestét egy hét alatt adta vissza a Duna. A nyomozás még tart, de az RTL Híradónak nyilatkozó szakértők szerint nemcsak a szállodahajó kapitánya hibázhatott. A motorcsónak vezetője több szabályt is megsérthetett.

„Mind a két vezetőnek felelőssége, hogy ő a szabályokat betartva lehetőleg a másikat segítve közlekedjen és az utasaiért felel, azoknak biztonságáért, mentőmellények felvételéért, ha a környezeti hatások olyanok, esetleg éjszaka elrendeli, hogy a mentőmellényeket alkalmazzák”

– nyilatkozta a csatornának Csobay Balázs rendőr alezredes, a Dunai Vizirendészeti Rendőrkapitányság vezető-helyettese.

Az RTL Információ szerint a motorcsónakbaleset áldozatain nem találtak mentőmellényt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Merénylet: rommá lőtték Mészáros Lőrinc eszéki fociklubja igazgatójának autóját
A portugál szakember szerencsére nem tartózkodott a járműben a támadás idején. Szerencséje volt, a lövések pontosan ott érték az autót, ahol a sofőr ült volna.

Link másolása

Hétfő este Eszék belvárosában súlyos incidens történt: ismeretlenek több lövést adtak le az NK Osijek sportigazgatójának, José Botának az autójára. A portugál szakember szerencsére nem tartózkodott a járműben a támadás idején, így személyi sérülés nem történt.

A rendőrséget nem sokkal este kilenc előtt értesítették, hogy egy jármű szélvédőjét szitává lőtték. A lövések pontosan ott érték az autót, ahol a sofőr ült volna. Az elkövetők azonban nem jártak sikerrel, mivel az autó üres volt.

A Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő NK Osijek vezetősége megdöbbenésének adott hangot. A klub közleményben tudatta, hogy teljes mértékben támogatják José Botát, és bíznak a hatóságok gyors és hatékony nyomozásában.

Az érintett autó, egy Volkswagen Arteon, Eszék belvárosában parkolt két lakóépület között. A lövések következtében az autó első szélvédője komolyan megrongálódott. Alfredo Almeida, az eszéki ificsapat nemrégiben kinevezett koordinátora fedezte fel a golyónyomokat, és tett feljelentést a rendőrségen.

José Bota az incidens után a közösségi médiában reagált:

„Eszembe sem jut, hogy elhagyjam a várost és a klubot. Ez csak további motivációs löketet adott”

– üzente a Kék-Fehér kocsma nevű szurkolói oldalon Portugáliából, ahol rövid vakációját tölti.

Másnap több száz eszéki szurkoló gyűlt össze a helyi Opus Aréna előtt, hogy támogatásukról biztosítsák a sportigazgatót.

A Horvát Labdarúgó Szövetség azonnal kapcsolatba lépett az NK Osijek vezetésével, és hangsúlyozták, hogy "az ilyen cselekmények elfogadhatatlanok".

Közleményükben sürgették az eset gyors felgöngyölítését, hogy világos üzenetet küldhessenek: a horvát társadalom biztonsága szent és sérthetetlen.

Az eszéki klub szűkszavú nyilatkozatában a döbbenet mellett a teljes támogatásáról biztosította José Botát. A közleményükben az áll, hogy „megdöbbentett minket az incidens, és teljes támogatásunkról biztosítjuk sportigazgatónkat, José Botát.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális sárfolyam zúdult Zalalövőre, raklapokon át menekítették a gyerekeket a helyi iskolából
Volt, akit az autójában ért a sárlavina, más rögtönzött akadályokkal próbálta a víz útját állni.

Link másolása

Egy heves felhőszakadás miatt hirtelen csaknem 60 mm eső zúdult Zalalövőre, ezzel nem tudott megbirkózni a csatornarendszer, így a dombokról több mint ezer négyzetméternyi sár és víz zúdult a városra. Több gyereket ki kellett menekíteni a helyi iskolából – számolt be az RTL Híradója.

Végül a városközpontba is betört a víz. Akkora volt az ereje, hogy még egy kukát is könnyedén magával vitt. Az autósok alig láttak valamit.

„Semmi mást nem láttam, nem találtam az utat! Csak egy ilyen sárga vízömleny volt az egész, de hozta a hordalékot is, fa gallyak, ágak, minden”

– mondta a csatornának Horváth István helyi lakos.

Egy környékbeli boltos viszont azonnal cselekdett. „A homokzsák jutott eszembe. Necchálóba szivacsokat raktam, meg tojás, ilyen harmincas tojástartókat, és azt raktam be az ajtóba, meg az ajtót bezártam, meg söpörtem a vizet” — mondta el Bicsákné Szőke Teréz.

„Az iskolában a gyerekek nagy része akkor már eltávozott, körülbelül 10 gyermek volt még itt, akiket raklapokon keresztül, illetve a kerítésen keresztül átemelve juttatunk el a szülőkhöz, illetve az autóbuszhoz”

– nyilatkozta a város polgármestere, Gyarmati Antal.

Novák Ambrus, a Zalalövői Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke a Híradónak elmondta: Zalalövő város főterét érintette, illetve néhány főbb útvonalát, közintézmények környékét, körülbelül egy 1500 négyzetméternyi sarat, illetve hordalékot hordott az árvíz fel 10 centi vastagon, ennek a lemosása, letakarítása volt a feladatunk.

Csaknem 5 óra alatt sikerült megtisztítani a környéket, ezeken a ma készült felvételeken már csak helyenként látszanak az előző napi áradás nyomai. Nagyobb kár nem keletkezett.

Sárfolyam Zalalövőn

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy volt katona találta meg a verőcei baleset hatodik áldozatát: Richárdot mélyen megrázta az eset
„Az édesapámat nem akartam kitenni ennek, kértem, menjen vissza a révhez, én meg hívtam a központi segélyvonalat” – mondta Richárd Szerinte az áldozat hátán látható sérülések alapján Olivér az ütközéskor azonnal meghalhatott.

Link másolása

Múlt vasárnap egy 30 éves családapa, Richárd, fedezte fel a verőcei hajóbaleset hatodik áldozatának, V. Olivérnek a holttestét. Az eset mélyen megrázta Richárdot, aki azóta is az események hatása alatt áll – írta a Blikk.

A tragikus baleset egyetlen túlélője, V. Olivér története szívszorító. A Duna sodrása Szigetújfaluig vitte őt, ahol végül Richárd talált rá. Richárd és édesapja aznap motorbicikliért indultak Ercsibe, de lekésték a kompot, ezért úgy döntöttek, hogy a Duna partján sétálnak egyet. Nem sejtették, hogy a nyugodt séta borzalmas felfedezést hoz majd számukra.

Richárd, aki két évig szolgált szerződéses katonaként, elmondta, hogy a katonai kiképzés során már találkozott hasonló borzalmakkal. Azonban a vasárnapi napsütésben és szellőben lebegő holttest látványa teljesen más volt.

„Az édesapámat nem akartam kitenni ennek, kértem, menjen vissza a révhez, én meg hívtam a központi segélyvonalat. Sejtettem, hogy a verőcei hajóbaleset áldozatainak egyikét találtam meg” – mesélte a Blikknek Richárd.

A holttestet arccal lefelé találták meg, ruházatát megviselte az egyhetes sodródás, de a körözés alapján egyértelmű volt, hogy V. Olivér az.

Richárd elmondása szerint a hátán látható sérülések alapján Olivér az ütközéskor azonnal meghalhatott.

„Hívő ember vagyok, na, meg a katonai kiképzés során is megtanultam, holttesthez, helyszínhez nem nyúlok, de azt nem tudom, mit tettem volna, ha egy hullám tovább sodorta volna a tetemet. Az volt bennem, hogy Olivér valakinek a fia, valakinek a szerelme, esetleg valakinek az édesapja, s ha már ez a tragédia megtörtént, a családja, a szerettei megérdemlik, hogy a Duna visszaadja a holttestét, hogy tisztességben elbúcsúzhassanak tőle.”

V. Olivér édesapja már a múlt héten nyilatkozott a Blikknek, ahol elmondta, hogy nem bízik abban, hogy fia életben maradhatott. Sajnos, mostanra a szörnyű sejtés valósággá vált. Olivér darusként és hegesztőként dolgozott, szabadidejében pedig a motorozás, sárkányrepülés és hajózás voltak a szenvedélyei.

„Megszerezte a vizsgát, vett egy csónakot néhány éve, amit szépítgetett. Mindig a társaság középpontjában állt, mindenki szerette” – mondta korábban a gyászoló édesapa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk