Nincs logikus magyarázat arra, amit a Dortmund művel ebben a BL-szezonban

- fakadt ki Nasser Al-Khelaifi a Dortmund elleni mérkőzést követően.

A nyilvánvalóan és szándékosan provokatív kérdés láthatóan betalált az elnöknél. És egy dologban igaza is van: a PSG-nek a szezonban nyújtott teljesítménye alapján nincs oka leváltani az edzőjét. A francia bajnokságot egy mérkőzéssel kevesebbet lejátszva is kilenc ponttal vezetik, a Francia Kupában döntőbe jutottak, a Bajnokok Ligájában pedig elődöntősök voltak. A csupasz tényeket nézve ez egy remek bemutatkozó szezon a tavaly nyáron kinevezett Luis Enriquétől.

Ha az év elején kérdezik az elnököt a célokról, valószínűleg némi gondolkodás után azt felelte volna, hogy a küszöbön álló paradigmaváltás fényében sikerként könyvelnének el egy ilyen szezont. Csakhogy a helyzet áprilisban némiképp megváltozott, amikor a BL négy legerősebb versenyben maradt csapatát egy ágra sorsolták, miközben a PSG a Barcelona, a Dortmund és az Atlético Madrid negyedébe került.

A két menetelés között voltak párhuzamok. A PSG – BL-viszonylatban – könnyű úton jutott a döntőbe: a 16 között a Dortmundot, a negyeddöntőben az Atalantát, az elődöntőben az RB Leipziget győzte le. A nyolc között ráadásul hatalmas mázlija volt a francia sztárcsapatnak, az Atalanta ugyanis egészen a 90. percig vezetett, és csak a kispadok közötti minőségbeli különbségnek köszönhetően sikerült a meccs végére bedarálni Gian Piero Gasperini csapatát.

Idén a PSG-nek már a csoportból való továbbjutásért is vért kellett izzadnia, a Newcastle ellen befújt, erősen vitatható tizenegyes nélkül valószínűleg nem is sikerült volna. A nyolcaddöntőben a legkönnyebb ellenfelet kapták a franciák a sérülésektől megtizedelt Real Sociedad formájában, a negyeddöntőben pedig a PSG szempontjából még épp időben jött Ronald Araújo kiállítása. A négy között a Dortmunddal találkoztak, az egyetlen csapattal, amelyiktől nem kaptak ki a halálcsoportban.

A sors tehát váratlan lehetőséget adott a Paris Saint-Germainnek, Luis Enrique már az első szezonjában a mennybe mehetett volna, Kylian Mbappé számára pedig a tökéletes búcsú esélyét kínálta az élet. Ehhez képest a PSG az elődöntő nagy részében hátrányban volt, és sikertelenül próbálta feltörni a dortmundi kaput; hol a saját pontatlanságaik, hol a védők hősies közbelépései okozták a vesztüket, amikor pedig látszólag mindent jól csináltak, közbeszólt a szerencse.

A párharc során 4.67-es xG-értékben dolgozott ki helyzeteket a PSG, szemben a dortmundiak 1.97-es várható góljával. A végeredmény: 2-0-s összesítéssel a német csapat jutott tovább. A PSG a két találkozó alatt 45-ször vette célba a Dortmund kapuját, ebből hat a kapufán csattant, gólt azonban nem sikerült szerezni. Daniele Orsato még egy büntetőt is befújt a PSG-nek, amit aztán azzal a lendülettel szabadrúgásra változtatott – egyszerűen semmi sem jött össze a franciáknak.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a Dortmund ne dolgozott volna meg kőkeményen a sikerért. Edin Terzić és a stáb remek tervet rakott össze Mbappé semlegesítésére, így a világbajnok támadónak sokszoros túlerővel kellett szembenéznie a párharc nagy részében. Mats Hummels emberfeletti teljesítményt nyújtott a védelem közepén, ráadásul a visszavágón a dortmundiak gólját is ő szerezte. A két szélen Jadon Sancho és főleg Karim Adeyemi is sokat segített a védekezésben.

Igazi németes csapatmunka hatékonysággal és némi szerencsével megtámogatva – ez a meccs mellett nagyjából a Dortmund teljes BL-szezonját is leírja. A sors valamiért nagyon azt akarta, hogy Terzić csapata idén döntőbe jusson: a csoportot úgy zárta +3-as gólkülönbséggel, hogy a várható gólkülönbsége -2.6 volt. Azóta pedig az egyenes kieséses szakaszban mindegyik meccsén alulmaradt az xG-k terén, mégis sikerrel vette az akadályokat.

Persze nem véletlen, hogy nem úgy szól a mondás: a futballt xG-re játsszák. Már csak azért sem, mert önmagában egy-egy párharc történései nem feltétlenül írhatóak le haladó vagy bármilyen statisztikával. Ezek alapján legfeljebb hosszabb távon lehet meghatározni egy csapat erősségét, egy-egy mérkőzésen azonban gyakran más végeredményt látunk, mint amit a statisztikák alapján várnánk. És pont ebben rejlik a kuparendszer egyik szépsége: van, hogy a rosszabb csapat jut tovább.

A Dortmund szezonja is alátámasztja ezt: miközben a Bajnokok Ligájában, ahol a véletlennek nagyobb a szerepe, döntőbe jutott, a Bundesligában csak az 5. helyen áll, és mind a kialakított helyzetek minőségét, mind a védekezést illetően a középmezőnyhöz tartozik. Terzić jövője – némiképp hasonlóan, mint tavaly Simone Inzaghié – a BL-döntő nélkül veszélyben lenne. Sőt, talán attól függetlenül veszélyben kellene, hogy legyen.

Ami viszont most fontosabb kérdés, hogy van-e még egy hasonló meccs a Dortmundban, egy olyan döntőben, amelyben vagy a mumus Bayern Münchennel találkoznak, vagy a BL-döntőkben szinte verhetetlen Real Madriddal. A sorozat a múltban nem volt túl kegyes a kevésbé esélyes ellenfelekkel szemben, 1997-ben viszont volt már példa arra, hogy a Dortmundnak sikerült borítani a papírformát a címvédő Juventus legyőzésével.

De még az sem volt akkora csoda, mint amekkora az lenne, ha most is BL-t nyerne a Dortmund. Azóta, hogy Jürgen Klopp-pal visszatértek a német foci elitjébe, messze nem a mostani a legerősebb csapatuk. A 2013-as társaság – szemben a mostanival – a világ egyik legjobbja volt, és a saját erejéből jutott BL-döntőbe. Azóta pedig rendre felbukkantak különleges tehetségek – csak a közelmúltból Erling Haaland vagy Jude Bellingham – míg a mostani keretben nincs ennyire kiemelkedő játékos.

Könnyen lehet, hogy nagyon sokat kell várni egy hasonlóan őrült menetelésre, amelyben ekkora szerep jut a sorsolásnak és a szerencsének. A következő idénytől kezdve már új formátumban rendezik meg a sorozatot, amelyben az egyenes kieséses szakaszt követően a teniszhez hasonló kiemelési rendszer szerint választják szét a csapatokat. Következésképp: csökkentik annak az esélyét, hogy a négy legerősebb csapat egy ágra kerüljön.

Hogy ez mennyire jó, az megint más kérdés. Az UEFA-nak nyilván az az érdeke, hogy minden évben a legnagyobb klubok és a legjobb csapatok találkozzanak a legfontosabb meccseken, így viszont még kiszámíthatóbbá válhat a BL. Pedig időnként – még ha nem is az hozza a legtöbb pénzt – kellenek a csodák, amelyek emlékeztetnek a foci kiszámíthatatlan természetére; arra az örök igazságra, hogy nem mindig a legjobb csapat nyeri a BL-t.