A Le Monde szerint a francia kormány anélkül döntött a jelenlétéről, hogy előtte egyeztetett volna európai partnereivel. Márpedig kevés nyugati diplomata volt jelen a május 7-ei, moszkvai rendezvényen. A baloldali lap felhívta rá a figyelmet, hogy az orosz elnökválasztás eközben kifejezetten antidemokratikus körülmények között zajlott, ráadásul nem sokkal korábban halt meg tisztázatlan körülmények között Alekszej Navalnij. Az előbbiekről keddi cikkünkben olvashat részletesebben.
A nyugati országok nagy része bojkottálta a beiktatást, a G7-ek közül Franciaországon túl senki nem volt jelen. A magyar nagykövet egyébként ott volt, ahogy a szlovák, a máltai, a ciprusi és a görög is. A Le Monde meg is jegyezte a szlovák kormány kapcsán, hogy Oroszország iránti elfogultsága ismert. (A magyarok kapcsán ezúttal nem tettek ilyen megjegyzést, bár az is lehet, a megjegyzés vonatkozik a szlovákok előtt említett magyarokra is.)
Németország eközben inkább berendelte a berlini orosz nagykövetet, hogy a Moszkvához kötött kibertámadások miatti aggodalmának adjon hangot. Az orosz állami média sietett is kiemelni, hogy megosztott a kérdésben Európa, és miközben többen távol maradtak, addig voltak jelenlévők is.
A francia közéletet azért is megkavarta a nagyköveti jelenlét, mert épp egy nappal korábban rendelték be az orosz külügyminisztériumba az említett diplomatát. A nagyköveten a franciák állítólagos provokatív lépéseit kérték számon, idén egyébként már harmadszor. Felhívták továbbá a figyelmet arra, hogy a két évvel ezelőtt kirobbant háború miatt is megkérdőjelezhető ott lenni az elnöki beiktatáson.
Párizs a jelenlétet illetően azzal érvelt, hogy nem akar minden hidat elvágni Oroszországgal, és a kommunikációs csatornák megőrzése háború idején különösen fontos lehet. A Le Monde szerint viszont azzal, hogy ezt az európai partnerekkel való egyeztetés nélkül teszik, miközben Oroszország sokadjára is a nukleáris fenyegetés eszközével él, inkább ambivalens érzéseket keltenek, mintsem hogy egy jól meghatározott stratégiához igazodnának.