Tagadja a kormány, hogy köze van a szélsőséges iszlamista volt iráni elnök meghívásához. Az Index információi szerint Mahmúd Ahmadinezsád magyarországi tartózkodásához nincs köze a kormánynak. Ezt megerősítette a lap kérdésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium is.
Több szervezet is felháborodott
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége mélységes felháborodásának adott hangot a látogatás miatt. Az Indexnek reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
Nincs köze a kormánynak a keményvonalas iszlamista volt iráni elnök, Mahmúd Ahmadinezsád magyarországi látogatásához
– válaszolta a Külgazdasági és Külügyminisztérium az Index kérdésére.
A kormány nem fogadta a volt iráni elnököt. Programja egyetemi program. Magyarországon az egyetemeken oktatási és szólásszabadság van. A kormány nem szól bele az egyetemek programjaiba
– fogalmazott a külügyi tárca közleménye.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Fotó: MTI/Illyés Tibor
Az Index diplomácia világára rálátó forrása szerint a volt iráni elnök váratlan budapesti látogatása egy harmadik fél által szervezett találkozó is lehet, ahol informálisan egyeztethet a közel-keleti háborús helyzetről és annak békés rendezéséről, a további eszkaláció megelőzéséről.
Izrael budapesti nagykövetsége szokatlanul kemény közleményt adott ki Ahmadinezsád budapesti látogatása kapcsán.
Irán korábbi elnöke, Mahmud Ahmadinezsád önjelölt holokauszttagadó, aki közvetlenül is felelős a holokausztot és annak áldozatait gúnyoló, lekicsinylő és megkérdőjelező eseményekért, mint például a hírhedt holokauszttagadó konferenciáért 2006-ban. Ahmadinezsád a terrorizmust támogató iráni rezsim egykori elnökeként maga is folyamatosan Izrael elpusztítására szólított fel. Egy ilyen személy meghívása, hogy előadást tartson diákoknak bármely nyugati egyetemen, súlyosan sérti a holokauszt áldozatainak emlékét. Vasárnap emlékeztünk meg Budapesten a izraeli Holokauszt Emléknapjáról, külön kihangsúlyozva a magyar zsidóság kiirtásának 80 évvel ezelőtti kezdetét. Ahmadinezsád látogatása súlyosan sérti és megtiporja a holokauszt során meggyilkolt mintegy 600.000 magyar zsidó állampolgár emlékét.
– írja a nagykövetség a Facebookon.
Tiltakozott a Mazsihisz is a látogatás ellen. Azt írták:
Érthetetlen számunkra, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetése miképpen engedélyezhette, hogy a velejéig antiszemita Ahmadinezsád előadást tarthasson Magyarország egyik elitegyetemén. Az pedig nemcsak felháborító, hanem fájdalmas is, hogy a volt iráni elnök éppen azokban a napokban tartózkodik Budapesten, amikor a magyar zsidó közösség a 80 évvel ezelőtti vészkorszak áldozataira emlékezik idehaza és Auschwitzban. Ahmadinezsád budapesti fogadása mélyen sérti a meggyilkolt halottait gyászoló magyar zsidó közösséget. A Mazsihisz határozott álláspontja, hogy a zsidóellenes Ahmadinezsád egyetemi meghívása és fogadása szöges ellentétben áll a magyar kormány által az antiszemitizmus ellen meghirdetett zéró tolerancia elvével.
És elvárják a bocsánatkérést is:
A Mazsihisz elvárja az NKE vezetésétől, hogy kérjen bocsánatot a megsértett magyar zsidó közösségtől, a magyar kormányt pedig arra kérjük: adjanak magyarázatot arra, hogy a kiváló magyar-izraeli kapcsolatok, valamint a kormánynak a magyar zsidó közösséget támogató politikája tükrében Ahmadinezsád magyarországi látogatása hogyan történhetett meg.
A magyar és az izraeli kormány között az utóbbi években kifejezetten szoros volt a kapcsolat, azért szokatlan a mostani közlemény keménysége.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemtől érkezhetett a meghívás
Az izraelellenes, szélsőséges nézeteiről és az iráni atomprogram felpörgetéséről is jól ismert korábbi iráni elnököt az állami Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hívta meg, hogy Közös értékek a globális környezetben témában előadást tartson.
Az NKE az iráni politikus előadásáról szóló hírek megjelenése óta egyáltalán nem reagált a sajtó kérdéseire.
Iráni lapok úgy tudják, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rektorának, Deli Gergelynek az invitálására kedden és szerdán tartott, tart előadást az NKE-n Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnök. A meghívás a „közös értékek a globális környezetben” témáról szóló tudományos találkozóra érkezhetett.
A Euronews úgy értesült, hogy a rendezvényt május 6–11. között tartják az NKE-n, de valószínűleg zárt körű a tanácskozás. Irán korábbi elnöke a környezetet károsító veszélyek kezelésének fontosságáról mondhat beszédet.
A Hetek szerint Mahmúd Ahmadinezsád – aki 2005-től 2013-ig töltötte be az elnöki tisztséget – egy előadást már megtartott az NKE-n, amit szerdán egy újabb követhet. A lap rátalált egy olyan fényképre is, amelyen Mahmúd Ahmadinezsád és kísérete látható a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Közben nyilvánosságra került egy videó Mahmúd Ahmadinezsádról és delegációjáról, amint távoznak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről. A nyílt utcán tiltották meg a felvétel készítését.
16 hozzászólásarrow_drop_down_circle
hvg.hu/elet/20240509_ot-ev-bortonre-es-ostorozasra-iteltek-a-berlinalen-nyertes-cannes-ban-is-versenyzo-filmrendezot
Új hozzászólás