Nem forgalmazzák tovább ezt a COVID-vakcinát

Kivonja koronavírus ellen kifejlesztett vakcináját a piacról a brit-svéd gyógyszergyártó, az AstraZeneca.

Leállították a Vaxzeveria néven forgalmazott, koronavírus-fertőzés ellen kifejlesztett vakcina gyártását és eladását – jelentette be az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyártó vállalat. A döntést a megcsappant kereslettel magyarázták. Alig egy nappal korábban az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) visszavonta a vállalat által gyártott vakcina engedélyét.

AstraZeneca oltás
Visszavonták az engedélyt, leállították a gyártást és az eladást. Fotó: Getty Images

Már inkább az újabb vakcinákat keresik

Mivel a piacon már megjelentek újabb, a koronavírus különböző variánsai ellen kifejlesztett vakcinák is, az AstraZeneca oltóanyaga iránti igény megszűnt.

Független becslések szerint csak a forgalmazás első évében több mint 6,5 millió életet mentett meg a vakcina, és több mint hárommilliárd dózist adtak be világszerte” – közölte közleményében a gyógyszergyártó cég.

Kiket oltottak ezzel az oltóanyaggal?

Az AstraZeneca vakcináját egyébként a 18 éven felüliek COIVID-19 elleni immunizálására engedélyezték néhány éve. Az alapvédettséghez kettő, 12 hét különbséggel beadott dózisra volt szükség. Néhány országban emlékeztető oltásként is használták ezt az oltóanyagot.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Dr. Google beelőzte Dr. House-t - ömlik a pénzünk a magánegészségügybe
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +14 °C

Ma általában sok napsütésre számíthatunk, az ország északkeleti felén lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és elsősorban ott fordulhat elő szórványos jelleggel zápor, zivatar. A zivatarokat intenzív csapadék és erős vagy viharos széllökés is kísérheti. Az északnyugati szél olykor élénk lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24 és 29 fok között valószínű. Késő estére 15 és 21 fok közé csökken a hőmérséklet. Szerdán hidegfronti hatás lesz a domináns az előrejelzés szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra