Felépült a Mol egyik legnagyobb beruházása
Gazdaság

Felépült a Mol egyik legnagyobb beruházása

Portfolio
Jövő kedden adják át a Mol legnagyobb organikus beruházását, a tiszaújvárosi poliolüzemet - olvasható a sajtóközleményben.

A Mol és a thyssenkrupp együttműködésének köszönhetően felépült a Poliol Komplexum, a Mol csoport legnagyobb organikus beruházása, melynek segítségével a Mol Petrolkémia a régió piacvezető vegyipari vállalatává kíván válni, olvasható a vonatkozós sajtóközleményben.

A komplexum átadóján

részt vesz és beszédet mond Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója is.

Még február elején érkezett a hír, hogy a kelet-magyarországi településen megvalósuló projekt építési szakaszának befejeztével a vállalat megkezdte a létesítmény üzembe helyezését, ekkor készültek fel a próbaüzemre és a kereskedelmi célú termelésre.

A Mol eredeti célja az volt, hogy 2021 második felére elkészüljön az évente 200 kilotonna (ktpa) termelési kapacitású, 1,3 milliárd dollár értékű poliolüzemmel, azonban a Covid miatt módosítani kellett a terveken. 2021 márciusáig a projekt 79 százalékba elkészült, ekkor

a Mol 150 millió dollárra (54 milliárd forint) becsülte az üzem éves EBITDA-termelő képességét.

Viszonyításképp, a Mol a tavalyi évben összesen 3,1 milliárd dolláros EBITDA-t jelentett.

A poliol vegyszerek kulcsfontosságú szerepet töltenek be számos iparágban, hiszen ezekből állítják elő a szigeteléshez, párnázáshoz és csomagoláshoz használt habokat.

A Mol részvénye idén eddig 7 százalékkal került feljebb.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Címlapkép forrása: Portfolio

Ricardo

Egy kritika kritikája

Az osztrák közgazdasági iskola kritikája szerint a monetaristák tévesen egy mechanisztikus mennyiségi pénzelméletet fogadnak el, ami a pénz semlegességén, a mikro- és makrogazdaság merev elk

Kiszámoló

Itt a nyár, itt a roaming frász ideje

Itt a nyár, a vakációk és ezzel együtt a roaming frász ideje is. Az Unió nagyon helyesen rálépett a mobilszolgáltatók nyakára, az addigi szabadrablást felváltotta az, hogy az Unión belül ug

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Székesfehérvár
2024. június 4.
Financial IT 2024
2024. június 11.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Schneider Electric Dunavecse Szijjarto Peter