Megtalálták a Földünk mélyén eltemetett, ősi, halott bolygót

2024 / 05 / 08 / Felkai Ádám
Megtalálták a Földünk mélyén eltemetett, ősi, halott bolygót
A Föld régen ütközött egy másik bolygóval, a feltételezett Theia-val, amely folyamat eredményeként kialakult a Hold is. Most pedig Theia maradványait fedezték fel.

A kutatók két nagy, sűrű anomáliát azonosítottak a földkéreg alatt – a Csendes-óceán térsége és Afrika alatt. Ezek az anomáliák, az úgynevezett alapköpeny-anomáliák, sűrűségükben jelentősen eltérnek a környező köpenyanyagtól. Ezen eltérés alapján gondolják úgy a kutatók, hogy ezek a Theia maradványai lehetnek, egy olyan bolygóé, amelyről úgy tartják, hogy körülbelül 4,5 milliárd évvel ezelőtt ütközött a Földdel. Az elméletek szerint ez a monumentális becsapódás vezetett a Hold kialakulásához, mivel az ütközésből származó törmelékek összeolvadtak a Föld pályáján.

A Nature című folyóiratban közzétett tanulmányban a kutatók óriásbecsapódás-szimulációkat használtak ezen hipotézis alátámasztására. Ezen szimulációk alapján pedig az ütközés során Theia köpenyének egyes részei beépültek a Föld alsó köpenyébe. Érdekes módon a Holdnak a Földhöz képest magasabb vastartalma is alátámasztja azt az elképzelést, hogy a Theia egy sűrűbb égitest volt.

A NASA Gravity Recovery and Interior Laboratory (GRAIL) űrszondája korábban jelentős titán-vasérc-lerakódásokat észlelt a Hold köpenyének mélyén, különösen a kéreg és a mag között, ami arra utal, hogy ezek az anyagok valószínűleg Theiából származnak. A GRAIL űrszonda két különösen sűrű területet azonosított, amelyek mélyen a Hold felszíne alatt titánból és vasból álló ilmenit-kristály lerakódásokkal voltak megrakva. Ezek az eredmények összhangban állnak a számítógépes modellek előrejelzéseivel, amelyek már azt mutatták, hogy ilyen titánban gazdag anyag a Hold erőszakos születésekor képződhetett.

A Durham Egyetemen végzett további kutatások több mint 300 szuperszámítógépes szimulációt használtak fel a Theia és Föld kozmikus karamboljának a következményeinek a feltárására. Jeff Andrews-Hanna, a tanulmány társszerzője, valamint geofizikus az Arizonai Egyetem Hold- és Bolygólaboratóriumában szerint ezen szimulációk alapján a kezdetben a Hold felszínén lévő nehéz titán és vas fokozatosan lesüllyedt a Hold magja felé, felfelé tolva a könnyebb sziklás anyagot – vagyis lényegében kifordította magából a Holdat ez a folyamat:

A Hold valójában kifordult önmagából – méghozzá szó szerint Egy új kutatás végre feltárja a Hold ősi múltjának a döbbenetes titkait.

A Földön az afrikai és csendes-óceáni tektonikus lemezek alatti köpeny tövében hasonló sűrű régiókat azonosítottak. A szeizmikus vizsgálatok kimutatták, hogy ezek a területek körülbelül 2-3,5 százalékkal sűrűbbek, mint a környező köpeny. Ez arra utal, hogy a Theia anyagából származhattak, amely a hatalmas becsapódást követően beépült a Föld alsó köpenyébe.

Hongping Deng professzor a Sanghaji Csillagászati Obszervatóriumból innovatív számítási folyadékdinamika segítségével megerősítette, hogy a Theia-féle anyag jelentős része, a Föld tömegének körülbelül két százaléka nyelődhetett el az ütközés után a Föld köpenyében. Ezeket a számításokat támogatja a CalTech geofizikusa, Qian Yuan is, aki szerint kiemelten fontos az óriási becsapódási modelleket és a kifinomult Földfejlődési modelleket kombinálni, hogy jobban megértsük a korai Föld és Theia anyagösszetételét és keringési dinamikáját.

Mindez összecseng azzal a szélesebb körben osztott feltevéssel is, hogy az óriási becsapódások gyakoriak voltak a bolygó kialakulásának késői szakaszaiban. Ezért hasonló köpeny heterogenitások létezhetnek a Naprendszerünkben és talán azon kívül más bolygótestekben is.

(Források: Daily Mail, Unilad, kép: wikipedia)


Itt tart ma a szexipar, nézz körül a Vágyaim.hu-nál, milyenek 2024-ben az okos-szexeszközök!
memoQ Lányok napja: a pályaválasztásról – nem csak lányoknak
Véget ért a memoQ Lányok napja, ami 2019 óta segíti a pályaválasztás előtt álló lányokat, hogy igazán kiteljesedjenek karrierjükben.
memoQ Lányok napja: a pályaválasztásról – nem csak lányoknak
memoQ Lányok napja: a pályaválasztásról – nem csak lányoknak
Véget ért a memoQ  Lányok napja, ami 2019 óta segíti a pályaválasztás előtt álló lányokat, hogy igazán kiteljesedjenek karrierjükben. Szenzitíven és nyitottan álltak a fiatalokhoz, kérdezték őket a digitális trendekről is: a TikTok az új YouTube, a Facebook régóta a boomereké, chatelni pedig már csak Instagramon szokás – beszámoló
Mikrofarmokkal tervez újfajta életmódot divatba hozni egy amerikai cég
Mikrofarmokkal tervez újfajta életmódot divatba hozni egy amerikai cég
Az árát nehezen hozza be, de állandóan kéznél lévő, vegyianyagmentes zöldségeket biztosít a bárhol elhelyezhető mikrofarm, ami az öntözésen kívül önállóan működik.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.