A 67 éves Hu Dehszi három évtizedes, a kínai Hszian város utcáin házi készítésű zsemléket árusító tevékenysége után szívesen lassított volna. Ehelyett Hu és a felesége Peking szélére költözött, ahol minden nap hajnali 4-kor kelnek, hogy elkészítsék a csomagolt ebédet, majd több mint egy órát ingáznak egy belvárosi bevásárlóközpontba, ahol 13 órás műszakokban takarítóként dolgoznak és havi 4000 jüant (200 ezer forint) keresnek.

Az alternatíva számukra és a következő 10 évben Kínában nyugdíjkorhatárt elérő 100 millió vidéki ingázó közül sokak számára az, hogy visszatérve a falujukba egy pici háztáji gazdaságból és havi 123 jüan (6150 forint) nyugdíjból éldegéljenek valahogy.

Senki sem tud rólunk gondoskodni. Nem akarok a két gyermekem terhére lenni, és az országunk egy fillért sem ad nekünk

 – mondta Hu, aki még mindig a padlót mossa. Az a nemzedék, amely a múlt század végén a kínai városokba áramlott, hogy kiépítse az infrastruktúrát és a gyárakat, amelyek az országot a világ legnagyobb exportőrévé tették, most azt kockáztatja, hogy az életszínvonaluk a késői életkorban meredeken csökken.

A Reuters több mint egy tucat emberrel – köztük vidéki vendégmunkásokkal, demográfusokkal, közgazdászokkal és egy kormányzati tanácsadóval – készített interjút, akik egy olyan társadalombiztosítási rendszerről számoltak be, amely alkalmatlan a súlyosbodó demográfiai válságot orvosolni, és amelyet Peking inkább csal toldoz-foltoz, mintsem átalakít, miközben az ipari modernizáció révén folyamatos növekedésre törekszik. Ugyanakkor a népesség elöregedésével párhuzamosan a szociális szolgáltatások iránti igény is gyorsan nő.

Az idősek Kínában hosszú és nyomorúságos életet fognak élni

– mondta Fuxian Yi, demográfus, aki egyben a Wisconsin-Madison Egyetem vezető kutatója. Egyre több vendégmunkás tér vissza vidékre, és néhányan alacsony fizetésű munkát vállalnak, ami kétségbeesett módja annak, hogy valahogy megmentsék magukat

Ha ezek a migránsok kizárólag a kínai vidéki alapnyugdíjból élnének, akkor a Világbank által meghatározott napi 3,65 dolláros szegénységi küszöb alatt volnának, bár sokan kiegészítik keresetüket azzal, hogy a városokban dolgoznak, vagy eladják terményeik egy részét.

A legfrissebb kínai statisztikák szerint 2022-ben mintegy 94 millió dolgozó – a 734 millió kínai munkavállaló mintegy 12,8 százaléka – lesz 60 évnél idősebb, szemben a 2020-as 8,8 százalékkal. Ez az arány alacsonyabb ugyan, mint a gazdagabb Japánban és Dél-Koreában, de

az elkövetkező évtizedben 300 millióval több kínai éri el a 60. életévét.

Ennek a társadalmi csoportnak az egyharmada vidéki bevándorló, akiknek jellemzően nincsenek meg a szakmai képességeik a növekedő, innovatív gazdaság számára. A fő ok, amiért Kína nem épített ki számukra erősebb biztonsági hálót, az, hogy a politikai döntéshozók, attól tartva, hogy a gazdaság a közepes jövedelműek csapdájába eshet, a tortát inkább tovább növelik, mintsem hogy megosztanák azt – mondta a kormány egyik tanácsadója a Reutersnek.

Ennek érdekében Kína a gazdasági erőforrásokat és a hiteláramlásokat az új termelőerők felé irányítja, ami Hszi Csin-ping elnök legújabb, az innováció és a fejlett iparágak – például a zöld energia, a csúcskategóriás chipek és a kvantumtechnológia – fejlesztésére irányuló politikájának gyűjtőfogalma.

Idős férfi nézi Hszi Csin-ping kínai elnök beszédét Pekingben.
Idős férfi nézi Hszi Csin-ping kínai elnök beszédét Pekingben.
Kép: AFP / Noel Celis

Amerikai és európai tisztviselők szerint ez a gazdaságpolitika tisztességtelen a kínai gyártókkal versenyző nyugati cégekkel szemben. Ez csak szítja a kereskedelmi feszültségeket, és hogy a háztartásoktól vonja el az erőforrásokat, elnyomva a belső keresletet és Kína jövőbeli növekedési potenciálját. Peking – amely elutasította ezeket a kritikákat –, ehelyett a termelés, és nem a fogyasztás fejlesztésére összpontosít, mint a jólét felé vezető útra.

Irgalmatlan jövedelmi különbségek országszerte

A nyugdíjak Kínában a hukou néven ismert belső útlevélrendszeren alapulnak, amely a lakosságot városi és vidéki vonalak mentén osztja meg, és ez hatalmas különbségeket szül a jövedelmek és a szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén.

A városi nyugdíjak havi összege a kevésbé fejlett tartományokban nagyjából 3000 jüantól (150 ezer forint) a pekingi és sanghaji 6000 jüanig (300 ezer forint) terjed. A 2009-ben országszerte bevezetett vidéki nyugdíjak csekélyek.

Márciusban Kína 20 jüannal, havi 123 jüanra (6150 forint) emelte a minimálnyugdíjat, amely 170 millió embert érint.

A Nomura közgazdászai szerint a források átcsoportosítása a legszegényebb kínai háztartásokba a leghatékonyabb módja a belső fogyasztás fellendítésének. A vidéki nyugdíjemelés azonban a 18 ezermilliárd dolláros kínai GDP kevesebb mint 0,001 százalékát teszi ki évente. Peking magánnyugdíjrendszereket vezetett be, és olyan tartományoknak utal át pénzeszközöket, amelyeknek a nyugdíjköltségvetése hiányos.

A Kínai Társadalomtudományi Akadémia (CASS) becslése szerint a nyugdíjrendszer 2035-re kifogy a pénzből. 

Más országok a nyugdíjkorhatár emelésével próbálták optimalizálni a nyugdíjak finanszírozását. Kínában a férfiak esetében 60 év, a nők esetében pedig 50-55 év, ami a legalacsonyabbak között van a világon, attól függően, hogy milyen munkakörben dolgoznak. Peking fokozatosan tervezi a nyugdíjkorhatár emelését, de nem adta még meg az ütemtervet.

Fenyegető szegénység, a gyerekek nem segíthetnek

A CASS felmérései azt mutatják, hogy a városi dolgozók egészségügyi finanszírozásának szintje egyes esetekben mintegy négyszerese volt a vidéki hukouval rendelkezőkénél. „Nincs elég szociális szolgáltatás, hogy megoldja ezeknek az embereknek a problémáit, akik hajlamosak visszazuhanni a mélyszegénységbe” – jegyezte meg Dan Wang, a Hang Seng Bank vezető kínai közgazdásza.

Cai Fang, a CASS közgazdászának és korábbi központi banki tanácsadójának októberi cikke szerint, amelyet a Kommunista Párt magazinja közölt, a 60 évnél idősebb vidéki lakosok több mint 16 százaléka „egészségtelen”, míg a városokban ez az arány csak 9,9 százalék.

Kínában hagyományosan a gyerekektől várták el, hogy támogassák az időseket.

Ám a következő évtizedben nyugdíjba vonulók többségének – ez a korcsoport majdnem akkora, mint az Egyesült Államok teljes lakossága – csak egy gyermeke volt az 1980 és 2015 között bevezetett születési korlátozások miatt. A magas ifjúsági munkanélküliség pedig csak súlyosbítja a problémát.

Az idősek gondozásában a családokra támaszkodni ma már bajosan kivitelezhető

– írta cikkében Cai. Az idősebbek egy részének az a jó hír, hogy a fiatalabb kínaiak, annak ellenére, hogy nehezen találják meg azokat az állásokat, amelyekért egyetemre jártak, és elutasítják a kemény fizikai munkát.