Belföld

„Ráborult az akitámra a komód és a tévé! Nagyon sírtam, és három napig ittam bánatomban” – védekezett a kutyáját agyonverő férfi

Letöltendő börtönbüntetést kért a Kazincbarcikai Járási Ügyészség arra a helyi férfire, aki éheztette és módszeresen halálra verte az akita kutyáját .

Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy 1 év 4 hónap börtönt, és 2 év közügyektől eltiltást kértek az állatkínzással vádolt férfire előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

A vádirat szerint a férfi tavaly májusban egy kazincbarcikai pinceházba költözött, ahová magával vitte fajtatiszta akita kutyáját. A férfi többször is napokra bezárta, víz és élelem nélkül hagyta, ezért a szerencsétlen állat folyamatosan lesoványodott.

A gazda rendszeresen verte a kutyát: ököllel, karóval, bottal ütötte, rugdosta, a nyakörvénél fogva húzta, miközben az eb nyüszített fájdalmában. Az éheztetés és a módszeres verés végül az állat pusztulásához vezetett. Az elkövető tagadta a bűnösségét és egészen elképesztő magyarázattal állt elő.

Azt mondta, hogy a barátnője bízta rá a kutyáját, amit etetett és itatott. Tavaly június elején sétálni vitte az ebet, és egy 4-5 méteres vasláncot és hámot használt póráznak. Állítása szerint amikor hazaértek, akkor a kutya beszaladt a pincébe a lánca pedig beleakadt a komódba, ami a tévével együtt ráborult. Ő leszedte róla a komódot, de az állat öt percen belül elpusztult. Elmondása szerint ekkor nagyon sírt. Ezután betette egy utazótáskába  az állat tetemét és letette a porta végében. Azt mondta, hogy három napig ivott bánatában a történtek után, és azért nem temette el a kutyát, mert nagyon sajnálta, és nem mert hozzáérni.

– mondta lapunknak az ügyész

Az ügyészség 1 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetést kért az állatkínzással vádolt férfire előkészítő ülésen történő beismerés estére.

Kapcsolódó
Kilenc évig várta halott gazdáját a világ leghűségesebb kutyája
Élete végéig, minden egyes nap várta halott gazdáját a vasútállomáson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik