Belföld

Nem támogatja a Fidesz a gyónási titokkal kapcsolatos módosítást a gyermekvédelemben

Balogh Zoltán / 24.hu
Balogh Zoltán / 24.hu

Nem támogatja a Fidesz országgyűlési frakciója a gyónási titokra vonatkozó szabályozás módosítását a gyerekek ellen elkövetett bűncselekmények esetében – derült ki a kormánypárti frakció szerdai közleményéből.

Az kedden látott napvilágot, hogy egy fideszes törvénymódosító javaslat szerint az egyházi személyeknek nem kellene jelenteniük a gyerekek ellen elkövetett bűncselekményeket, hogyha arról gyónás útján szereztek tudomást. A fideszes Dunai Mónika által beadott javaslat indoklása a gyermekvédelmi jelzőrendszer egységesítésével érvel.

A szöveg szerint a gyónás során megismert információkat azért vennék ki a jelzési és együttműködési kötelezettség alól, mert „ezen vallási tevékenység végzése kívül esik a közfeladatellátás körén, azzal összefüggésbe nem hozható, szemben más hivatásokhoz fűződő titoktartási kötelezettséggel”. Az indoklás arra is hivatkozott, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény is hasonló felmentést ad az egyházi személyeknek, ha tanúként hallgatják ki őket.

A Fidesz-frakció most azt közölte, hogy a gyermekvédelmi törvényhez kizárólag olyan módosítást támogat, amely szigorítást tartalmaz. Szerintük Dunai javaslata alapvetően ilyen, hiszen szigorítja a fegyelmi felelősségre vonást, és a büntetőjogi következményeket is kiterjeszti a gyermekvédelmi jelzőrendszer minden tagjára, ha azok elmulasztják jelzési kötelezettségüket egy gyermek veszélyeztetettségének észlelése esetén.

Kivételek ez alól nem lehetnek sem egyházi, sem alapítványi, sem egyéb fenntartású intézményekben. Ezt támogatjuk. A gyónási titokra vonatkozó részt azonban nem, mert annak jelenlegi szabályozása elegendő, módosítása szükségtelen

– ismertette álláspontját a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik