Egy otthoni anti-aging kezelés, amellyel látványos eredményt érhet el (x)
2024. máj 8. 10:40
Balesetet szenvedtek Horváth Tamásék: "Elvesztette az uralmát a kocsi felett, és árokba hajtott velünk"
Horváth Tamás Fotó: RingierA családjával ment nyaralni, amikor megtörtént a baj...
Ezeket láttad már?
Horváth Tamás nemrég érkezett vissza a zanzibári nyaralásról, ahova négyesben utaztak kedvesével, Péterfi Andival, Dávid fiukkal és az ő barátnőjével. Izgalmas programokon vettek részt, jártak szafarin, úsztak delfinekkel, és voltak teknőslesen is, de arra egyikük sem számított, hogy egy kisebb baleset is éri majd őket.
A szafaritúra elképesztő élmény volt!
– mondta az énekes a story.hu-nak.
– mesélte a lapnak.Egy-másfél méterre tőlünk heverésztek az oroszlánok, miközben mi egy teljesen nyitott terepjáróban ültünk. Láttunk zsiráfot, zebrát, antilopot, a majmok a fejünk felett ugráltak a fákon. Egy elefánt meg úgy gondolta, megáll az út közepén, aztán mi csak vártunk, hogy arrébb menjen…
– emlékezett.Aztán a sofőrünk egyszer csak teljes gázzal tolatni kezdett, aminek az lett a vége, hogy elvesztette az uralmát a kocsi felett, és árokba hajtott velünk, ahol egy fa 'fogott meg'. Az autó füstölt, meg persze nem indult, így meg kellett várnunk, míg küldenek helyette egy másikat. Na és így lettünk mi is turistalátványosság. Mentek el mellettünk a csoportok, és két zebra között minket is megnézhettek félig az árokba borulva
– tette hozzá.A gyerekek imádták. Már csak azért is, mert látták rajtunk, mennyire könnyen vesszük, hogy nem idegeskednünk, mi több, nevetünk az egészen, mert ilyen is csak velünk történhet
Ezeket olvastad már?
Ennyi volt! Nagy bejelentést tett Tóth Vera, ez már biztos Újra üzent: Sírva jelent meg Berki Krisztián a jósnőnek Ebben a pillanatban jött Károly királyról a hír: most jelentették be Ebben a pillanatban jött Katalin hercegnéről! A németek közölték Kamilla válna KárolytólKövesd a Blikk Rúzs cikkeit a Google hírekben is!
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
TERMÉKAJÁNLÓ
TOVÁBBI AJÁNLATOK
EXTRA AJÁNLÓ
Ön felkészült már a szandálszezonra? - Tippek az ápolt lábakért (x)
Kíváncsi mi a legjobb kiegészítő egy nyári partira? - Megmutatjuk (x)
C-vitamin tippek – hogy bombaformában legyen a strandszezonra (x)
Önnek csak egy apróság, de másnak az élete - így segíthetünk a plazmaadással (x)
Ön felteszi magának ezeket a kérdéseket mielőtt döntést hoz? (x)
Nem is gondolná, milyen sok embernek segíthet ezzel az aprósággal (x)
PARTNEROLDALAK
Baljós előjelek: ilyen lesz a 2024-es nyár az első előrejelzések szerint
Amanda Bynes: rá sem ismerni az egykori gyerekszínészre
Így néznek ki manapság a Harry Potter-filmek szereplői
Így néznek ki manapság az Agymenők sorozat színészei
Örökre megváltozik a világ: 2024 lehet az eddig ismert valóság vége
Az idő vasfoga: így néznek ki most az eredeti Baywatch szereplői
Ez történt a nővel, aki 104 évesen kiugrott egy repülőből - videó
„Teljesen más az életvitel, már vágytam erre” – ilyen 23 év után hazaköltözni az USA-ból
BLIKK
Nem sok jót ígér a Ficónál fellépő nekrózis az orvos szerint
Miért? Eltűnik az imádott amerikai étteremlánc Budapestről
„Beesett a bozótba, összevissza vágta magát” – Mi történt? Kovács Kokó István összeverekedett Bertolucci fiával
Zséda először jelent meg nyilvánosan az új szerelmével: itt a fotó
Breaking! A móri mészárlás ügyében elítélt, majd felmentett K. Edére és társaira csaptak le kora este a kommandósok Csepelen – Fotók a helyszínről!
LEGOLVASOTTABB
Ennyi volt! Nagy bejelentést tett Tóth Vera, ez már biztos
Szétszedik a kommentelők Kasza Tibi feleségét: "Maga az igényesség..."
Újra üzent: Sírva jelent meg Berki Krisztián a jósnőnek
Jött a váratlan bejelentés: vele forrt össze forró csókban Csonka András
Intelligensen szakítottak Ábel Anitáék