Energiaellátást biztosító mintaprojekt valósult meg Mórahalmon

Kistelepülések energiaellátását biztosító mintaprojekt valósult meg uniós támogatással, mintegy másfél milliárd forintból Mórahalmon.

Energiaellátást biztosító mintaprojekt valósult meg Mórahalmon

Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) mórahalmi polgármester a projektet bemutató keddi rendezvényen úgy fogalmazott, a helyi energiafüggetlenség megteremtése hozzájárul a településen élők életminőségének javításához és biztosítja a város működésének fenntarthatóságát.

A politikus elmondta, a fejlesztésnek köszönhetően ma már Mórahalmon önkormányzati intézményben nincs működő gázkazán. A jogszabályi előírások miatt azonban a gázszolgáltatás alapdíját továbbra is ki kell fizetniük.

A projekt célja egy olyan modell kialakítása volt, amely más kisvárosok számára is követhető - közölte a politikus. Mint mondta, a megvalósítás során sok olyan műszaki, szakmai kérdést kellett megoldani, amelyekkel korábban nem találkoztak, így a termál- és napenergia hasznosításának összehangolását, a termálvíz hordozta kísérőgázok felfogását, felhasználását.

A hétezer lakosú kisvárosban évente egymillió köbméter termálvizet termelnek ki, amely jelentős részét visszasajtolják, a fennmaradó mennyiség elhelyezésére pedig határ menti projekt indult. Egy innovációs pályázat segítségével dolgoznának ki megoldást a termálvíz hordozta energia tárolására, és készülnek az épületüzemeltetési rendszerek továbbfejlesztésére is - tudatta a polgármester.

Szűcs Anikó vezető projektmenedzser elmondta, a kisvárosban korábban két geotermikus kaszkádrendszert alakítottak ki, amelyek részben ellátták az intézményeket és a gyógyfürdőt. A 2021-ben indult projekt célja az volt, hogy a helyben rendelkezésre álló termálkincs hatékonyabb kihasználásával teljes egészében megújuló forrásból biztosítsák az intézmények működtetéséhez szükséges hőenergiát.

A projekt során egy 1336 méteres talpmélységű új vízadó kutat, valamint 1050 méteres mélységű visszasajtoló kutat alakítottak ki. Több mint 4143 méter hosszúságban új távhővezetéket építettek ki, ezzel egy rendszerbe integrálták a korábbi kettő, szigetszerűen működő geotermikus kaszkádrendszert. Nyolc új hőközpontot alakítottak ki, melyek a közelmúltban zárult fűtési idényben már működtek is.

A termávízből kinyert gáz hasznosítására 46 kilowatt teljesítményű gázmotort telepítettek, az ezzel megtermelt villamos energia képes biztosítani a rendszer működtetését. A projekt részeként bővítették az önkormányzati intézményeket ellátó napelemes kapacitást is - ismertette a fejlesztés részleteit a szakember.

Nagy összegű uniós támogatást kaptunk a tanárok és óvónők fizetésemeléséhez

Varga Mihály pénzügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében jelentette be, hogy 184 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra a tanárok és óvónők fizetésemeléséhez.
2024. 05. 29. 18:00
Megosztás:

A kgfb-díjak növekedésének konszolidációja várható

Éves összehasonlításban 11 százalékkal, 56 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos éves díja, ami a 2023-as éves átlagos infláció utóhatása, de az alatt alakult. Az infláció csökkenésével, a biztosítói kárráfordítások mérsékelt, 8 százalékos emelkedésével a díjak konszolidációja várható - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Kgfb-indexében.
2024. 05. 29. 17:30
Megosztás:

Csődeljárás indult egy romániai hajógyár ellen

Csődeljárás indult a Damen Shipyards Mangalia romániai hajógyár ellen - írta az economedia.ro.
2024. 05. 29. 17:00
Megosztás:

Bezáratott egy debreceni éttermet a Nébih

Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket és nyomonkövetési hiányosságokat találtak egy debreceni étterem ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a jogsértések miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették - tájékoztatta a hatóság szerdán az MTI-t.
2024. 05. 29. 16:30
Megosztás:

Külhoni gazdálkodókat segít a Kárpát-medencei falugazdász hálózat

Bővült a falugazdászok létszáma, és a hálózat területi lefedettsége a Csángóföldre történő terjeszkedéssel - jelentette be kedden Tokajban a 2. Kárpát-medencei Falugazdász Konferencia és Csapatépítő Program megnyitóján Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára.
2024. 05. 29. 16:00
Megosztás:

Az év első harmadában közel tízmillió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) legfrissebb adatai alapján 2024. január és április között összesen mintegy 10 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, ez közel 8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának forgalmát - emelte ki az adatokat kommentálva szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 05. 29. 15:30
Megosztás:

Javult a GfK júniusi német fogyasztói hangulatindexe

Az elemzők által vártnál erőteljesebben javult a nürnbergi GfK gazdaságkutató intézet júniusra vonatkozó német fogyasztói hangulatindexe.
2024. 05. 29. 15:00
Megosztás:

Áprilisban csökkent a vendégéjszakák száma az előző évhez képest

Áprilisban a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,2 millió vendég 2,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 1,3, a vendégéjszakáké 4,7 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, a csökkenés az ünnepekhez kötődő hosszú hétvégék idei áprilisi elmaradásával van kapcsolatban - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 05. 29. 14:30
Megosztás:

Áprilisban nőtt a mobiltelefonok kiszállítása Kínában

Kínában éves összevetésben 28,8 százalékkal, 24,07 millióra nőtt a mobiltelefonok kiszállítása áprilisban a kínai Ipari és Információtechnológiai Minisztérium tudományos központja, az Informatikai és Kommunikációs Kutatóintézet (CAICT) adatai szerint.
2024. 05. 29. 14:00
Megosztás:

Az IMF javított Kína GDP-növekedési kilátásain

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az eddigieknél nagyobb idei és jövő évi kínai gazdasági növekedéssel számol, de arra figyelmeztetett, hogy a következő években lassulhat a GDP bővülése.
2024. 05. 29. 13:30
Megosztás:

A régióban terjeszkedne az InstaCash

Az InstaCash a közeljövőben régiós szintű fintech céggé szeretne válni a dinamikusan növekvő, Buy Now Pay Later (BNPL - vásárolj most, fizess később) digitális részletfizetési megoldások piacán - tájékoztatta Bruzsa Géza, az InstaCash vezérigazgatója az MTI-t.
2024. 05. 29. 13:00
Megosztás:

Kezdetét veszi a dorogi gimnázium energetikai korszerűsítése

Megkezdődik a dorogi gimnázium 50 éves épületének felújítása, a beruházás 662 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el - tájékoztatta a vármegyei közgyűlés elnöke az MTI-t.
2024. 05. 29. 12:30
Megosztás:

Oroszország és Üzbegisztán megállapodott egy kis teljesítményű orosz moduláris atomerőmű építéséről

Vlagyimir Putyin orosz elnök üzbegisztáni látogatása során módosították az üzbegisztáni atomerőmű építéséról szóló korábbi kormányközi megállapodást, amely szerint egy kis teljesítményű atomerőmű épül Üzbegisztánban orosz technológiával.
2024. 05. 29. 12:00
Megosztás:

Ethereum ETF jóváhagyása emeli a Bitcoint - mondja Michael Saylor; a Raboo előértékesítés szárnyal

A Bitcoin tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) legitimálása pozitív hatással volt a kriptovalutákra. Így nem meglepő, hogy egy Ethereum ETF jóváhagyása is hasonló hatást vált ki. Ez új befektetők beáramlását hozta magával, ami emelte a kripto tokenek árát.
2024. 05. 29. 11:45
Megosztás:

Az agráriumban továbbra is biztosított az erő a haladáshoz

Az új pályázatok forrásainak felhasználása révén 2900 milliárd forintból újulhat meg az agrárium. A támogatások célja, hogy 2030-ra a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar Európa élvonalába kerüljön - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a Szatmári cégcsoport beruházásának átadóján kedden Jászladányban a szaktárca közleménye szerint.
2024. 05. 29. 11:30
Megosztás:

A nehézségek ellenére is sikeres a magyar gazdaság dimenzióváltása

Minden nehézség ellenére sikeres a magyar gazdaság dimenzióváltása, ennek során az elmúlt években folyamatosan nőtt a gazdaság technológiai színvonala, a kutatás-fejlesztés részesedése és a hozzáadott érték is - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Dunavecsén.
2024. 05. 29. 11:00
Megosztás:

Jövő tavaszra készül el a Sensirion új debreceni gyártócsarnoka és raktárbázisa

Jövő tavaszra készül el teljesen a szenzorgyártó svájci Sensirion új debreceni gyártócsarnoka és raktárbázisa - mondta Ábrahám László, a Sensirion Hungary Kft. ügyvezetője a beruházás bokrétaavató ünnepségén kedden Debrecenben.
2024. 05. 29. 10:30
Megosztás:

NAV: Az ÁNYK kivezetése napirenden van

Számos új funkció bevezetésén van már túl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eÁFA rendszere, melynek fejlesztése egészen 2025-ig el fog tartani. A könyvelőszoftverekre ezen a téren is egyre nagyobb szerep hárulhat, a hagyományos nyomtatványkitöltő rendszer, az ÁNYK kivezetése ugyanis már napirenden van - derült ki a Kulcs-Soft által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.
2024. 05. 29. 10:00
Megosztás:

Gyengén zártak az ázsiai tőzsdék

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék szerdán, a tokiói tőzsde 0,87 százalékos csökkenéssel, 38 521 ponton fejezte be a napot. A részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 0,96 százalékkal süllyedt.
2024. 05. 29. 09:30
Megosztás:

Az Algotech vezető altcoinná vált lenyűgöző, 5,8 millió dolláros előértékesítéssel, felülmúlva az Avalanche-ot és a Litecoint

Az altcoin piac az innováció harctere, ahol az új szereplők folyamatosan küzdenek a dominanciáért. Ezen a héten az Algotech, egy forradalmian új mesterséges intelligencia által vezérelt kereskedési platform, kiemelkedett az élvonalba, mivel lenyűgöző, 5,8 millió dolláros előértékesítéssel túlszárnyalta a várakozásokat. Ez a figyelemre méltó teljesítmény komoly versenyzővé teszi az Algotechot, amely készen áll arra, hogy kihívja a már bejáratott szereplőket, mint az Avalanche (AVAX) és a Litecoin (LTC).
2024. 05. 29. 09:00
Megosztás: