Francesco Lollobrigida olasz mezőgazdasági miniszter kedden az ország legnagyobb mezőgazdasági termelői szakszervezete, a Coldiretti által szervezett pármai panelrendezvényen több megjegyzést is tett Frans Timmermans személyére, közölte a Politico.
A magyargyűlölő Frans Timmermans megpróbálta tönkretenni az európai mezőgazdaságot + videó
Francesco Lollobrigida olasz mezőgazdasági miniszter azzal vádolja a holland politikust, hogy az európai gazdák ellen irányuló szabályokkal akarta tönkretenni az agráriumot.
Ő egy holland nacionalista, aki meg akarta tizedelni Európa mezőgazdaságát, hogy az szülőföldje javára váljon
– jelentette ki a tárcavezető. Szerinte Timmermans, aki 2019 és 2023 között klímaügyi biztos volt, okos ember. Kiemelte: azzal, ha olyan szigorú szabályozást vezetnek be, amellyel az 1600-as évek szintjére csökken a hozam, akkor Európának behozatalra lesz szüksége. Ha pedig ez a holland kikötőkön keresztül érkezik, akkor még inkább érthető a magyargyűlölő Timmermans ötlete. Erről beszélt a jobboldali politikus.
Gazdatüntetések Európa-szerte
Az európai gazdák az EU zöldpolitikája ellen és a megszorítások miatt már számos alkalommal tüntettek. Elégedetlenségüket és felháborodásukat fejezték ki, amiért Brüsszel nem veszi figyelembe az érdekeiket.
Mint arról korábban beszámoltunk, amíg Timmermans a gazdákkal szemben szigorú, magától nem tagadja meg a luxust.
További Külföld híreink
Timmermans korábban az illegális bevándorlók befogadásának élharcosa volt. Később kiderült, hogy nagyon szoros kapcsolatot ápol Soros György amerikai tőzsdespekulánssal, akinek az utasításait szinte szó szerint hajtja végre.
Borítókép: Az Európai Unió mezőgazdasági politikája, az úgynevezett zöldmegállapodás és a vámmentes ukrán terményimport ellen tüntetnek lengyel gazdák a délkelet-lengyelországi Dorohusknál, a lengyel–ukrán határátkelő közelében 2024. április 19-én.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMegszólalt Trump lehetséges alelnöke a magyar egyetemekkel kapcsolatban
A republikánus szenátor a magyar egyetemek közalapítványi fenntartásba helyezését méltatta.
Fura válaszokat kapott a mesterséges intelligenciától Medvegyev
Hazafiatlannak, vagyis külföldi ügynöknek minősítené az egész céget emiatt.
Könyörög az ukrán nagykövet
„Bátor döntéseket” sürget a diplomata.
Ezért zuhanhatott le az iráni elnök helikoptere
Komoly irányítási probléma léphetett fel a gépen egy szakértő szerint.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Egyre jobban tombol és őrjöng az agresszív háborúpárti Magyar Péter
Meghalt Varga Szilvia
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
Friss fejlemények: az orvosok szerint „a csodának köszönhető”, hogy Fico még életben van
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
Ebben tuti nincs benne Azahriah
Megkezdték Ebrahim Raiszi és utastársai holttestének elszállítását + videó
Bronzérmes lett az NB I-ből kieső NEKA a férfi kézilabda Magyar Kupában
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
„Ez nem vet jó fényt a klubra” – Kubatov Gábor és Orosz Pál a Fradi edzőváltásáról
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
Elhunyt az iráni elnök
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMegszólalt Trump lehetséges alelnöke a magyar egyetemekkel kapcsolatban
A republikánus szenátor a magyar egyetemek közalapítványi fenntartásba helyezését méltatta.
Fura válaszokat kapott a mesterséges intelligenciától Medvegyev
Hazafiatlannak, vagyis külföldi ügynöknek minősítené az egész céget emiatt.
Könyörög az ukrán nagykövet
„Bátor döntéseket” sürget a diplomata.
Ezért zuhanhatott le az iráni elnök helikoptere
Komoly irányítási probléma léphetett fel a gépen egy szakértő szerint.