Súlyos válságba kerülhet a magyar mezőgazdaság: erről rengeteg gazda nem vesz tudomást, pedig a jövőnk a tét

Agrárszektor   
  Megosztom
Súlyos válságba kerülhet a magyar mezőgazdaság: erről rengeteg gazda nem vesz tudomást, pedig a jövőnk a tét

Sok gyenge pont van a magyar mezőgazdaságban, az egyik, hogy hogyan viszonyulunk a klímaváltozáshoz, hogyan alkalmazkodunk a megváltozott feltételekhez. 2022-ben például, amikor a történelem legsúlyosabb aszálya volt Magyarországon, ezermilliárdos károk keletkeztek, különösen az Alföldön. Ám ez sem volt elég ahhoz, hogy a technológiaváltás és a megváltozott feltételekhez való alkalmazkodás generálisan bekövetkezzen - közölte Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora az Agrárszektornak.

Számos helyen hallhattuk, olvashattuk már, hogy a magyar mezőgazdaság nem versenyképes, amiben a korszerűtlenségnek is nagy szerepe van. Bár egyre több beruházás van itthon, egyre több cég nyitott a modern technológia felé, ez még nem hozott áttörést. Gyuricza Csaba szerint is nagyon vegyes a kép:

Alapvetően két tényező befolyásolja ezeknek a modern technológiáknak az elterjedési gyorsaságát. Az egyik a gazdaság mérete. Nagyon sokszínű a magyar mezőgazdaság, a legkisebbektől a legnagyobbakig jelen vannak a termelők, a gazdálkodók. Általában sokkal nagyobb a fogékonyság a nagyobb gazdaságokban, ahol a mérethatékonyság egyébként is sokkal inkább eltérítheti azt, hogy akár gazdasági oldalról is ezekbe a technológiákba be tudjanak szállni. A másik pedig a képzettség szintje. Ez részben összefügg a mérettel is, hiszen általában a képzettebb szakemberek a nagyobb gazdaságokban vannak jelen. A törpebirtokoknál sok esetben a képzettség és a szaktudás hiánya akadályozza a hatékony gazdálkodást. Ma a mezőgazdaságban ezek a megoldások a csúcstechnológiát képviselik

Ehhez pedig magas szintű mérnöki tudásra, informatikai ismeretre, szintetizálóképességre van szükség, és ezt csak magas szintű szakismeret megszerzésével, egyetemi diplomával lehet ma birtokolni, elsajátítani, alkalmazni, megérteni. Ennek megfelelően vegyes a kép, a fogékonyság is, de évről évre egyre többen ismerik fel azt, hogy vagy ezeket a modern luxustechnológiákat alkalmazzák, vagy megmaradnak az évtizedekkel ezelőtti megoldásoknál, és lemaradnak, tönkre mennek.

A szakember szerint sok gyenge pont van a hazai agráriumnak, az egyik, hogy hogyan viszonyulunk a klímaváltozáshoz, hogyan alkalmazkodunk a megváltozott feltételekhez.

Egyre drasztikusabban jelenik meg a klímaváltozás hatása a magyar mezőgazdaságban, és azt érzékelem, hogy a hozzá való alkalmazkodás nem veszi fel azt a sebességet, amilyen tempóban zajlik a változás. 2022-ben, amikor a történelem legsúlyosabb aszálya volt Magyarországon, ezermilliárdos károk keletkeztek, különösen az Alföldön. Ám ez sem volt elég ahhoz, hogy a technológiaváltás és a megváltozott feltételekhez való alkalmazkodás generálisan bekövetkezzen

- vélekedett Gyuricza Csaba.

A szakember kitért arra is, hogy az adottságaink ugyan nagyon jók, viszont a feldolgozás nincs arányban az alapanyag-előállítás adottságaival. Ezen a területen óriási a lemaradásunk, amin változtatni kell. Hogy hogyan? A cikk folytatása az Agrárszektoron olvasható, ITT!

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

agrár szektor

gazdaság

mezőgazdaság