Újrázna a ceglédi fideszes képviselő, akinek a szülei évek óta kapnak megrendeléseket a várostól

2024. május 8. – 09:42

Másolás

Vágólapra másolva

Hatodszor is elindul az önkormányzati választáson Károly Ferenc fideszes képviselő Cegléden – írja a 444. A képviselő 2002 óta tagja a városvezetésnek, bő másfél évtizede pedig a családjának cége is munkát kap az önkormányzattól, a lap szerint az Elastic'91 Kft. már összesen 3 milliárd forintnyi munkát kapott a várostól.

Az 1991-ben alapított cég tulajdonosai a cégkivonat alapján Károly Ferenc Sándor és Károly Ferenc Sándorné, ifj. Károly Ferenc szülei. A ceglédi önkormányzat öt évre szóló köztisztasági keretszerződéseit jó ideje az Elastic'91 Kft. nyeri el.

A közbeszerzési hatóság adatbázisa szerint 2017-ben nettó 581 milliós ajánlattal választotta ki a céget a feladatra az önkormányzat, 2020-ban pedig nettó 598 milliós keretszerződést kötöttek a várossal. Egy 2022-es szerződés alapján az Elastic'91 végezheti a hóeltakarítási munkákat is a városban, ezért nettó 625,1 milliót kaphatnak majd Ceglédtől.

De a keretszerződéseken túl számos kisebb munkával is megbízzák a képviselő szüleinek cégét, a város honlapján található szerződéslista alapján 2018-tól kezdve összesen 24 megbízást kaptak az önkormányzattól, melyek összértéke nettó 637 millió forint – írja a 444. Ezek között vannak út-, közterület, tér, parkoló, járdafelújítások, kerékpárút építése és közvilágítás telepítése is. Az elmúlt két évben már inkább csapadékvíz-elvezető rendszerek állagmegóvó munkáit végzik el.

A 444 számításai szerint a keretszerződésekkel és a kisebb szerződésekkel együtt közel nettó 3 milliárd forintért dolgozhatott a városnak a cég.

A cég fellendülése 2013-ban kezdődött igazán, akkor a korábbi 601 milliós bevétel 907 millióra ugrott egy év alatt. A legutóbbi, 2022-es beszámoló szerint a cég forgalma már a 3 milliárd forintot is meghaladta. A dokumentumok szerint csupán egyszer, 2016-ban vettek fel a tulajdonosok osztalékot, 50 millió forintot.

A cég 2022-ben a város egyik értékes ingatlanját is megszerezte nettó 6,2 millió forintért. A Törteli úti volt Dózsa György laktanya területén található kivett telephely, épület, udvar megnevezésű 2130 négyzetméteres ingatlan esetében élhetett elővásárlási jogával. A Hvg.hu 2010-es cikke szerint a cég még 2008-ban vett meg a mintegy 30 hektáros területből 18 hektárnyit nettó 21 millió forintért.

A lap a 24.hu korábbi információi alapján azt írja, a fideszes képviselő nem vesz részt azokon a szavazásokon, amelyek a szülei cégét érintik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!