Létrehozva: 2024.05.08.

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

A Házasság első látásra véget ért ugyan, de úgy tűnt, több páros is megpróbálja folytatni kapcsolatát a kamerákon kívül. Sajnos azonban már csak Csabi és Gyöngyi alkotnak egy párt, hiszen Hilda és Laci, illetve Enikő és Peti is szakítottak. Hilda legutóbb azonban Gerivel tűnt fel, aminek kapcsán azt is elárulták, hogy több van közöttük, mint puszta barátság.

A Házasság első látásra egyik közönségkedvenc karaktere Geri lett, akinek a műsör végével sajnos Bogival való házassága is véget ért, de úgy látszik, az egykori férj nem bánkódott sokáig. Geri már korábban is elmondta, hogy több szereplővel is jó barátságot ápol, ám az Instagram-oldalán most azt is bevallotta, hogy Hildával ennél már több van köztük. Hilda most tiszta vizet öntött a pohárba és bevallotta, mi van közöttük pontosan.

gergő, Házasság első látásra
A Házasság első látásra Gerije több szereplővel is jó viszonyban van (Fotó: Ripost)

Ahogy korábban a Bors megírta, Geri Hildával közös Instagramon megosztott képe után beindultak a találgatások, hogy a TV2 két új sztárja talán egy párt alkothat. Nem véletlenül, hiszen a férfi egy igen sokat sejtető képaláírással posztolta a fotót:

Nem csak jó barát hanem partner is.

A Házasság első látásra sztárjai között több van, mint barátság

A követőik szinte azonnal biztosra vették, hogy a páros a műsor után talált egymásra és már együtt is vannak:

Ilyen is van, itt a műsorban néztétek ki egymást. Hurrá!

„Jó együtt látni, Ti összeilletek” – írta egy másik rajongó.

Hilda azonban úgy döntött, tisztázza a dolgokat és elárulta, mire is utal ez a partnerség:

Beszállítónk lett az étteremben ahol dolgozok.

„Így van. Beszállítunk az étterembe” – erősítette meg Geri is.

Úgy látszik, ők nem egymás oldalán találták meg a boldogságot és az igazi még várat magára, de szerencsére igazán jó barátok lettek a műsor alatt.

 

origo.hu

Ezt a szívdöglesztően szexi nőt volt képes elhagyni a Real Madrid egykori játékosa - galéria

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

borsonline.hu

Oszter Alexandra döntött: ez lesz az Oszter-birtok sorsa

mandiner.hu

George Clooney halálos fenyegetést kapott Oroszországból – méghozzá nem is akárkitől

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

hirtv.hu

A tűzzel játszik a Nyugat az oroszok szerint, akik Orbán Viktorral kapcsolatban is megszólaltak

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

mindmegette.hu

Tepsis finomság vasárnap délutánra: hagyományos tejszelet

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

ripost.hu

Nem erre számítottunk: Kőgazdag Csabi végre válaszolt Jákob Zolinak

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

"Tudom, hogy ez tiltólistás" – nem hiszed el, mit tett a várandóssága alatt Berki Mazsi

FÜLES

Elszólta magát Jakupcsek Gabriella, Bochkor Gáborról fantáziált

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fontos döntést hozott meg a nagybeteg Katalin hercegné

FÜLES

„A kapcsolatunk az nekünk szól, nem pedig az embereknek” – Pető Brúnó a magánélete körüli pletykákról vallott

FÜLES

Aggasztó: kórházba szállították a népszerű műsorvezető kislányát

FÜLES

„Már emiatt is megérte ezen a világon lenni” – kiszivárgott Tompos Kátya egyik utolsó üzenete, szívbe markoló