Elárulta a kínai elnök, mit gondol a magyarokról

GettyImages-180927635
2024.05.08. 09:00
A Magyar Nemzeten jelent meg szerda reggel egy véleménycikk Hszi Csin-ping kínai elnök tollából. „A két nép immár hetvenöt éve kitartó jó barát, kölcsönösen tanulunk egymástól” – írja Hszi Csin-ping, aki szerint a magyar nép szorgalmas, elmés, nyitott és elfogadó. A kínai–magyar barátság pedig olyan, mint a jó tokaji bor: illatos, édes, tartalmas és tartós.

Mint megírtuk, a kínai államfő május 8. és május 10. között lesz Budapest vendége. Hszi Csin-ping elnök kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről folytat tárgyalásokat Orbán Viktor miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.

Ma Magyarország fontos kereskedelmi partnerünk, a kelet-közép-európai régióban a kínai befektetések első számú célországa. A két ország közötti együttműködés gyümölcsöző, életerőtől duzzadó

– írta a Magyar Nemzeten megjelent véleménycikkében a kínai elnök. Emlékeztetett, hogy az elmúlt tizenöt évben számos alkalommal találkozott a Kínába látogató magyar vezetőkkel, és mély barátságot kötöttek. „Nagyon várom, hogy visszatérjek az önök országába, és a magyar barátaimmal megoszthassuk gondolatainkat barátságunkról és együttműködésünkről, és megtervezhessük az újkori kínai–magyar kapcsolatok fejlesztését” – üzente a véleménycikkben.

Elmondta a véleményét a magyarokról

A kínai elnök a véleménycikkben a következőket írta Magyarországról és a magyarokról: Magyarország híres csodálatos tájairól és neki dicsőséget hozó, kiváló szülötteiről. Gazdag történelmi és kulturális örökséggel rendelkezik. A költő-hazafi Petőfi versei széles körben ismertek, csakúgy, mint a „zongora királyaként” emlegetett Liszt szenvedélyes zenéje.

A magyar nép szorgalmas, elmés, nyitott és elfogadó. Mer új utakon járni, és innovatív készségekben gazdag. Találmányai mindegyike – így a golyóstoll, a hologram vagy a Rubik-kocka – az emberiség fejlődésének egy-egy meghatározó pontja

– fogalmazott Hszi Csin-ping. Hozzátette, „vállt vállnak vetve birkóztunk meg a nemzetközi pénzügyi válsággal, küzdöttünk a Covid-járvány különleges időszakában. A kínai–magyar barátság olyan, mint a jó tokaji bor: illatos, édes, tartalmas és tartós.

Kína és Magyarország összehangolja a stratégiáját

„Kína és Magyarország immáron 75 éve kitart amellett, hogy egymásnak jó partnere legyen a kölcsönösen előnyös együttműködésben” – világított rá az elnök. Elmondta, most az „Egy övezet, egy út” színvonalas kiépítésére, a két ország stratégiáinak szorosabb összehangolására összpontosítanak, valamint arra, hogy a pragmatikus együttműködéseket elmélyítsék többek között a beruházások, az infrastruktúraépítés, a pénzügyek, az alternatív energia és a kommunikációs technológia területén, ezáltal közös impulzust adjunk a világgazdaság fellendülésének.

A véleménycikkben aztán pontokba szedte, hogy mi kell ahhoz, hogy a stratégiai együttműködést új szintre emelje a két ország: 

  1. Ehhez arra van szükség, hogy folytassuk a hagyományos barátságot, és megerősítsük a kétoldalú kapcsolatok politikai alapjait. A magas szintű kölcsönös politikai bizalom a kínai–magyar kapcsolatok fontos alappillére. Kína kész arra, hogy figyelemmel a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulójára, a magyar féllel együttműködve a kétoldalú kapcsolatokat stratégiailag és hosszú távra magas szinten megtervezze, a magas szintű eszmecserék pozitív lendületét megszilárdítsa, támogassa a rendszeres kormányközi, törvényhozási és pártközi eszmecsere és szakpolitikai kommunikáció fenntartását, fenntartsa egymás alapvető érdekeinek határozott és kölcsönös támogatását, ezáltal szilárd politikai biztosítékot nyújtson a kínai–magyar kapcsolatok magas szintű fejlesztéséhez.
  2. Meg kell erősítenünk a fejlesztési stratégiáink összehangolását, és új csúcspontokat kell elérnünk a gyakorlati együttműködésben. A kínai típusú modernizáció és fejlődés útján Magyarországra útitársként tekintünk, amellyel készek vagyunk előmozdítani az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés és a magyar keleti nyitás stratégiájának mélyreható összehangolását, valamint felgyorsítani az olyan nagy együttműködési projekteket, mint a Budapest–Belgrád vasútvonal építése. Kína kitart a külföld felé való magas szintű nyitás előmozdítása mellett, és kész megerősíteni az együttműködését Magyarországgal az olyan fellendülőben lévő területeken, mint a tiszta energia, a mesterséges intelligencia, a digitális gazdaság és a környezetbarát fejlődés, hogy új minőségi termelőerőket teremtsen és mindkét fél magas színvonalú fejlődését szolgálja.
  3. Tovább kell bővítenünk az emberek közötti cserekapcsolatokat, meg kell erősítenünk a közgondolkodás alapjait a kétoldalú kapcsolatokban. Az emberek közötti szorosabb kommunikáció a kétoldalú kapcsolatok éltető ereje. Kína kész Magyarországgal folyamatosan bővíteni az együttműködést és a tapasztalatcserét az olyan területeken, mint az oktatás, a kultúra, az idegenforgalom, a sport, az ifjúság, a média és a helyi közösségek. Kész támogatni egymás nyelvének oktatását, jól hasznosítani a kölcsönösen létrehozott kulturális központjaink adta lehetőségeket, ösztönözni mindenkit és minden intézményt, hogy erősítse a kölcsönös kapcsolatokat és interakciót. Kína kész továbbá együttműködni Magyarországgal a további kölcsönös vízumkönnyítés, a két ország közötti közvetlen légijárat-bővítés, valamint a két ország közötti közlekedés kedvezőbb feltételeinek megteremtése érdekében.
  4. Élére kell állnunk a regionális együttműködéseknek, és ragaszkodnunk kell a Kína–EU-kapcsolatok helyes irányának fenntartásához. Kína és a kelet-közép-európai országok együttműködése lépést tart a korral, megfelel az általános tendenciáknak csakúgy, mint Kína és a kelet-közép-európai országok közös érdekei­nek, és hasznos kiegészítése a Kína–EU-kapcsolatoknak. Az utóbbi időben a Kína–EU közötti kapcsolatok fellendülőben vannak. Kína és az EU egymás átfogó stratégiai partnerei, közös érdekeik skálája széles, az együttműködésük nagyobb, mint a versengésük, és több az egyetértés, mint a nézeteltérés. Mindkét fél közös felelőssége, hogy a világ nagyobb stabilitásának megteremtése érdekében együttműködjön, és nagyobb lendületet adjon a globális fejlődésnek. Kína kész együttműködni Magyarországgal a Kína–Közép-Kelet-Európa Turisztikai Koordinációs Központ együttműködés elmélyítése és megszilárdítása, valamint a tartós Kína–EU-kapcsolatok fejlesztésének előmozdítása érdekében.
  5. Meg kell erősítenünk a nemzetközi kérdésekről folytatott eszmecserénket, és össze kell fognunk a globális kihívások kezelésére. Napjainkban egyre gyorsabban keletkeznek korszakos változások, és folyamatosan bukkannak fel különféle globális kihívások, amelyek kezelésében a nemzetközi közösség összehangolt fellépése szükséges. Kína és Magyarország hasonló nézeteket és egymáshoz közel álló álláspontot képvisel a nemzetközi és regionális kérdésekben. Ki kell tartanunk az összefogás és az együttműködés mellett, erőteljesen támogatnunk kell az emberiség közös értékeit, így a békét, a fejlődést, a méltányosságot, az igazságosságot, a demokráciát és a szabadságot. 

„Érvényesítenünk kell a valódi multilateralizmus gyakorlatát, aktívan síkra kell szállnunk a méltányos és rendezett többpólusú világ és a befogadó gazdasági globalizáció mellett. Tovább kell segítenünk az emberi sorsközösség építését, és több pozitív energiát kell fordítanunk a világbéke fenntartására és a közös fejlődés előmozdítására” – fogalmazott. „Az új kor új útján a kínai fél várakozással tekint a magyar barátaival való barátság új történetének, az együttműködés új fejezetének megírása elé, hogy közösen vágjunk utat a két nép számára egy szebb jövő felé” – zárta gondolatait az elnök.

(Borítókép: Hszi Csin-ping kínai elnök 2013. szeptember 18-án. Fotó: Feng Li / Pool / Getty Images)