A frankfurti tőzsdén jegyzett vállalat - amelyben a Deutsche Bank 80 százalékos részesedéssel rendelkezik - negyedéves eredményei a múlt hónapban mutatták ki először, hogy az úgynevezett tanácsadási mandátumokat hogyan számította bele a teljes kezelt vagyonába és az éves tőkeáramlásba.
A tanácsadási mandátumok alacsony árrésű üzletágnak számítanak, ahol a vagyonkezelő véleményével segít az ügyfélnek olyan kérdésekben, mint például az eszközallokáció, de az ügyfél önállóan hoz befektetési döntéseket. Ettől elkülönül a magasabb árrésű vagyonkezelés, ahol a vállalat az ügyfél nevében hoz befektetési döntéseket.
A DWS 2022 végéig nem hozta kifejezetten nyilvánosságra, hogy a kezelt vagyonba harmadik felek által kezelt eszközöket is beleszámítanak, és hogy a tanácsadási mandátumban kezelt eszközök piaci értékelésének változásait beleszámították a tőkeáramlásba. A gyakorlatra még ekkor is csak egy lábjegyzetben utaltak – írja a lap.
Három, a DWS belső megbeszéléseit közvetlenül ismerő személy a Financial Timesnak elmondta, hogy a vagyonkezelő akkor kezdett jelentős hangsúlyt fektetni az új tanácsadói mandátumok megszerzésére, amikor a korábbi vezérigazgató, Asoka Wöhrmann 2018 végén, hónapokkal a cég tőzsdére lépése után átvette az irányítást.
A tőzsdei bevezetés óta a vezetők és más alkalmazottak bónuszai közvetlenül a nettó tőkeáramláshoz kapcsolódnak.
A DWS a Financial Timesnak elmondta, hogy "a tanácsadással kapcsolatos vagyonbeáramlás, és különösen a piaci árfolyamhatás a számításuk során egyik évben sem volt lényeges hatással a vezetői javadalmazásra".
A bennfentesek által szolgáltatott adatokon alapuló FT-számítások azt mutatják, hogy 2018 júniusa és 2024 márciusa között a tanácsadási mandátumokkal kezelt vagyon tette ki a DWS összes, nem készpénzes tőkebeáramlásának legalább egyötödét.
Irene Rossetto, a Keefe, Bruyette & Woods vagyonkezelési elemzője az FT-nek elmondta, hogy a tanácsadói eszközök értékének változását - beleértve az árfolyamhatásokat és a piaci teljesítményt – a tőkeáramlásokba beszámítani "szokatlan", és "nem tűnik összhangban lévőnek az iparági gyakorlattal".
A DWS az FT-nek elmondta, hogy nem létezik általános számviteli standard a kezelt vagyonra vonatkozóan:
úgy véljük, hogy módszereink és beszámolóink összhangban vannak a versenytársak gyakorlatával.
Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ