Valós idejű védelem az automatizált támadások ellen

​Mind a védelem oldalán, mind a támadók körében egyre gyakoribb az automatizált megoldások használata.
 

Sok ember már csak legyint, ha azt hallja, hogy feltörték egy cég rendszereit, annyira mindennapossá váltak az ilyen esetek. Való igaz, hogy a kiberbűnözők érdeklődése a magánszemélyek felől egyre inkább a cégek felé terelődött, mivel a vállalatoktól nagyobb hasznot remélnek. A cégeknek, intézményeknek ezért minden területen törekedniük kell a védelmük erősítésére, valamint a fenyegetések valós idejű észlelésére és elhárítására. A Micro Focus szakértői szerint ez úgy valósítható meg, ha fejlett eszközök segítségével biztosítják, hogy mindig naprakész információkkal és átfogó képpel rendelkezzenek a legfrissebb veszélyekről, támadási módszerekről, illetve az azok elleni védelmi lehetőségekről.
 
Fokozódó automatizálás mindkét oldalon
 
A vállalatok dolgát jelentősen megnehezíti, hogy az adatok mennyisége exponenciálisan nő. Ezzel együtt a kiszivárgott adattömeg is egyre nagyobbra duzzad. Emellett azonban azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a támadások egyre inkább automatizálódnak. Az IT-biztonsági ipar is kihasználja a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia előnyeit a fenyegetések észlelésében és azonosításában, de eközben e technológiáról a kiberbűnözők sem feledkeznek meg. Ezek segítségével derítik fel például, hogy mely sebezhetőségeket érdemes kihasználni ahhoz, hogy fel tudjanak törni egy eszközt vagy hálózatot. Ráadásul automatizáltan rengeteg sérülékenységet tudnak kihasználni rövid idő alatt.
 
A szervezeteknek átfogó stratégiát kell alkalmazniuk ahhoz, hogy növeljék ellenállóképességüket a kibertérben. Ehhez a Micro Focus szakértői azt javasolják a vállalatoknak, hogy a védelem, az észlelés és a fejlesztés területeire összpontosítsanak.
 
Az átfogó védelemhez a szervezeteknek olyan eszközökkel kell óvniuk az informatikai infrastruktúrájuk és szolgáltatásaik minden elemét, amelyek minimalizálják egy esetleges támadás hatásait. Ennek ki kell terjednie az adatok és az alkalmazások biztonságára, illetve egy erős azonosság- és hozzáféréskezelési protokollra is.
 
Gyorsan kell azonosítaniuk és kezelniük a támadásokat, ehhez pedig valós időben kell észlelniük azokat. A mesterséges intelligenciát, gépi tanulást és automatizálást is alkalmazó biztonsági információ- és eseménykezelő megoldások segítségével a vállalatok nagyobb eséllyel tudnak még azelőtt reagálni az incidensekre, hogy azok komoly anyagi és reputációs károkat okozhatnának.

Mivel a fenyegetések is gyorsan változnak, a szervezeteknek is lépést kell tartaniuk ezzel a fejlődéssel. Csak úgy hozhatnak megalapozott döntéseket, ha lényegi információk állnak rendelkezésükre, méghozzá megfelelően feldolgozható formában. Sok esetben ugyanis az információbőség okozza a problémát: túl sok adat áll rendelkezésre egy-egy kiberfenyegetéssel kapcsolatban, és időbe telik, míg a szakemberek eligazodnak a rengetegben.
 
  1. 4

    Kritikus biztonsági hibára derült fény a TP-Link Archer C5400X routerben.

  2. 3

    A TP-Link Omada ER605 hálózati eszközéhez biztonsági frissítéseket adott ki.

  3. 4

    A WordPress-hez készült Slider Revolution bővítmény két biztonsági hiba miatt szorul frissítésre.

  4. 4

    A Microsoft öt biztonsági rést szüntetett meg az Edge webböngészőben.

  5. 4

    A GNU Glibc kapcsán sebezhetőségekre derült fény.

  6. 4

    A GitLab újabb biztonsági frissítésekkel rukkolt elő.

  7. 3

    A TP-Link a Tapo és a Tether megoldásai kapcsán egy biztonsági hibáról számolt be.

  8. 3

    A QNAP a QTS kapcsán öt sérülékenységről adott tájékoztatást.

  9. 4

    A Google ismét biztonsági réseket foltozott be a Chrome webböngészőn.

  10. 4

    A Veeam fejlesztői több biztonsági hibáról számoltak be.

Partnerhírek
Sok internetező lesz kibertámadás áldozata

​Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak.

Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

hirdetés
Közösség