Nagyon veszélyes tárgyak voltak az iskolai ebédben Iregszemcsén, egy kisfiú nyelvét meg is vágta egy üvegdarab.
Május 8-án, szerdán történelemből középszinten 68 802, emelt szinten 7 679 diák vizsgázik.
Ezután az idegen nyelvi vizsgák következnek: május 9-én, csütörtökön angol nyelvből középszinten 34 491-en, emelt szinten 20 821-en; május 10-én, pénteken német nyelvből középszinten 7 772-en, emelt szinten 2 332-en érettségiznek. A vizsgák jogszabályban rögzített időpontjai elérhetők az Oktatási Hivatal honlapján - írták.
Az emelt szintű szóbeli vizsgák június 5. és 12., a középszintű szóbelik június 17. és július 3. között lesznek. Közölték azt is, hogy a vizsgaidőszakban összesen több mint 49 000 végzős középiskolás érettségizik. A szintemelő vizsgák száma 12 391 (a vizsgák több mint 3 százaléka), míg a pótló és a javító vizsgáké együttesen 2 212 - áll a közleményben.
Történelemérettségi
A feladatok során középszinten az összes feladathoz mindenki használhatja a saját történelematlaszát (amennyiben azt használhatónak értékelik, tehát nincsen beleírva stb.) emelt szinten pedig a második, esszé írásos feladatokhoz lehet használni atlaszt.
A nap folyamán végigkövetjük az eseményeket, és amint a hivatalos megoldások kijönnek, frissítjük a cikket!
Történelemérettségi érdemjegyek és pontozás
Mind a közép és emelt szinten is két részből áll a feladatlap, az első rész az egyszerű választásos feladatokat foglalja össze, itt maximum 50 pont érhető el. A második részben esszét kell írni, ahol a maximálisan elérhető pont szintén 50.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A középszintű feladatsor és a javítási útmutató holnap reggel (05.08) 8 órától itt érhető el. A vizsgán legfeljebb 100 pontot lehetett elérni, amely egyben százalékot is jelent. A vizsgajegyet a százalék határozza meg:
Középszintű érdemjegyek | |
5 - jeles | 80-100% |
4 - jó | 60-79% |
3 - közepes | 40-59% |
2 - elégséges | 25-39% |
1 - elégtelen | 0-24% |
Az emelt szintű feladatsor és a javítási útmutató itt érhető el. A vizsgán legfeljebb 100 pontot lehetett elérni, amely egyben százalékot is jelent. A vizsgajegyet a százalék határozza meg:
Emelt érettségi érdemjegy | |
5- jeles | 60-100% |
4- jó | 47-59% |
3- közepes | 33- 46% |
2- elégséges | 25-32% |
1- elégtelen | 0-24% |
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Döbbenetes sebességkorlátozás egy úton, oda 50, vissza 70 km/h
- Különleges toplistára került fel a magyar főváros
- Nincs kétség, hogyan süketült meg Beethoven
- A TikTok borsot törhet a YouTube orra alá
- A világ 10 legunalmasabb városa közül az egyik kimondottan közel van
- Látszik, hogy meddig kell felhőszakadásokra számítani