kapubanner for mobile
Megjelent: 3 hete

Rendhagyó szülő-gyermek napot tartottak a Tesco dolgozóinak

A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit.

Tesco anyák napja-

A Tesco munkatársai közül 2800-an nevelnek több mint 4500 18 év alatti gyermeket, közülük 2200-an anyukák. Az összesen közel 5800 tescós kolléganő között azonban szép számmal vannak, akiknek már felnőttek gyermekeik, illetve nagyszülők is. A legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat a gyermekének, az a figyelme és az ideje, amelynek köszöneteképp ünnepelték idén május 5-én az anyákat országszerte. A vállalat számos különféle családbarát intézkedéssel biztosítja, hogy a gyermeket vállalók minél több szabadnapot kapjanak és ezáltal meg tudják valósítani a munka-magánélet egyensúlyát.

Egészségben, betegségben

A gondviselőknek járó extra fizetett szabadságokkal már azok is élhetnek, akik hivatalos döntés alapján gondoskodnak egy családtag gyermekéről. A kiterjesztett fogantatási támogatás pedig a termékenységi kezelésekben részt vevő kollégákon túl azokra is érvényes, akiknek a párja érintett az eljárásban. A Tescónál a háromévesnél idősebb gyermekek örökbefogadói is igénybe vehetnek 8 hét fizetett szabadságot a beilleszkedési folyamat megkönnyítéséhez, az áruházlánc pedig a legszomorúbb pillanatokban sem engedi el kollégái kezét, így a gyermeküket elvesztőknek a gyermek életkorától függetlenül két hét plusz szabadság jár.

A Tesco ezenkívül rugalmas munkalehetőségekkel is igyekszik támogatni, hogy az anyukák, illetve apukák a gyermek életének minden fontos pillanatában jelen tudjanak lenni. A részmunkaidős konstrukciókon túl például az áruházi dolgozók egy applikációban jelezhetik, mikor nem érnek rá, amit a munkabeosztás készítésekor a vezetők figyelembe vesznek. Extra szabadnap jár továbbá az általános iskola első osztályát kezdő gyermekek szülei számára az első iskolai napon.

Munkában és magánéletben

Az idei anyák napjára különleges programmal készültünk. Ezúttal a kollégák hívhatták meg anyukájukat a Tescóba és mutathatták meg nekik egy vezetett bejárás keretében, hogy mivel is foglalkoznak nap mint nap. Az anyukák bepillanthattak az áruházi működésbe és megnézhették a központi irodát is. Ezen felül közös virágültetéssel, valamint egy kis harapnivalóval készültünk a rendhagyó szülő-gyermek napra, amely még tartalmasabbá tette az együtt töltött időt" – mondta Túróczi Norbert, a Tesco HR-igazgatója.

Számos alulról jövő kezdeményezés, kisebb és nagyobb gesztus bizonyítja kolléganőink összetartását a munkában. Ezeket a történeteket gyakran megosztják belső kommunikációs csatornáinkon. Azt szerettük volna azonban, ha az ezekhez hasonló beszámolókat a nagyobb nyilvánosság is megismerheti. Ezért kezdeményeztük és szponzoráljuk egy külön kategória indítását a 10. jubileumi Terézanyu pályázaton, amelyben május 5-ig a kiskereskedelemben munkát vállaló nők pályázhattak, hogy írásos formában mutassák be, milyen barátként, szövetségesként egy munkahelyen dolgozni. Kíváncsian várjuk, hogy olvashassuk a kategóriába érkezett anyagokat” – tette hozzá Túróczi Norbert.

Fotó: Tesco

  • 2024.06.03Projektmenedzsment képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Schneider Electric új gyárát - 500 új munkahely jön létre

Az új, klímasemlegesen működő üzem Dunavecsén már a francia vállalat ötödik magyarországi gyára lesz, ahol középfeszültségű eszközöket... Teljes cikk

Romániai magyar üzletember cége vásárolja meg a Telekom Romaniát

Romániai magyar üzletember, Teszári Zoltán cége vásárolja meg a Telekom Romániát - közölte hétfőn a Digi Romania. Teljes cikk

Ma nyitja első magyarországi üzletét ez a cég - 180 új munkahelyet teremtenek

Kedden megnyitja első magyarországi üzletét a Primark nemzetközi divatáruház Budapesten, a teljes beruházásra 8 millió eurót (mintegy 3 milliárd... Teljes cikk