Hirdetés

Hatalmas meglepetés a BL-ben: A Dortmund legyőzte a PSG-t és elsőként jutott be a döntőbe

Nap Híre portré Nap Híre

A Borussia Dortmund jutott be elsőként a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe, miután a kedd esti visszavágón idegenben is 1-0-ra legyőzte Paris Saint-Germaint. Az egyszeres BL-győztes német együttes 2013 után jutott ismét fináléba a legrangosabb európai kupasorozatban.

A párizsiak a kezdő sípszó után magukhoz ragadták a kezdeményezést és hosszú percekre beszorították a vendégeket, de komoly helyzetet nem tudtak kidolgozni. Az első tíz perc után kiszabadult a szorításból a Dortmund, mely a folytatásban bátrabban próbálkozott és a félidő legnagyobb helyzete is a német csapat előtt adódott, amikor Adeyemi lépett ki ziccerben, ám estében ellőtt labdáját Donnarumma bravúrral védte. Közben a PSG labdabirtoklási fölénye kevés eredményt hozott Kylian Mbappééknak.

A másodikat az első félidőhöz hasonlóan kezdte a PSG, mely gyorsan ledolgozhatta volna az első mérkőzésen összeszedett egygólos hátrányát, ám Zaire-Emery óriási helyzetben a kapufát találta el. Ezt szinte rögtön megbüntette a német együttes, mely a Marquinhostól kapott "ajándékszögletből" gólt szerzett és óriásit lépett a finálé felé.

Luis Enrique csapatának néhány percre volt szüksége, hogy összeszedje magát, majd iramot váltott és kapujához szegezte ellenfelét, sorra alakította ki a helyzeteket, a lefújásig még kétszer lőtt kapufát, de képtelen volt a kapuba találni, így kiesett, a németek pedig várhatják ellenfelüket a londoni döntőben.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés