Ennyit emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt - ismertette az Otthon Centrum (OC) kedden az első negyedéves adatok alapján.

Ennyit emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője a közleményben kiemelte, hogy a közreműködésükkel értékesített használt ingatlanok átlagos négyzetméterára minden lakástípus esetében emelkedett a fővárosban. Budapesten az első negyedévben négyzetméterenként 1,068 millió forintért keltek el a téglalakások, míg a panellakásokért átlagosan 773 ezer, a házak esetében 778 ezer forintot fizettek a vevők négyzetméterenként.

A legkisebb, mindössze 3,5 százalékos áremelkedést a panelek könyvelték el, míg a téglalakások az egy évvel korábbinál 5 százalékkal, a házak ellenben már 28 százalékkal magasabb áron keltek el.

Az első negyedévben a társasházi lakásoknál a legmagasabb négyzetméterárat (1,36 millió forint) az V. kerületben mérte az Otthon Centrum, ettől alig maradt el a II., III. és a XIII. kerület (1,3 millió). A budai és belvárosi kerületek többségében is meghaladta a fajlagos átlagár az egymillió forintot. Ugyanakkor a VII. kerület fajlagos átlagára nem érte el a lélektani határnak tartott egymilliós árszintet (958 ezer forint) - jegyezték meg a közleményben.

Az Otthon Centrum adatai szerint a külső pesti kerületek közül Újpesten a legmagasabb az átlagos négyzetméterár (958 ezer forint), majd a XVI. kerület (952 ezer), és a XVII. kerület (900 ezer) következik. A többi kerületben ennél jóval kedvezőbb áron lehet ingatlanhoz jutni (700-850 ezer forint egy lakásnégyzetméter átlagosan). Ezek az árak 5 százalékkal magasabbak az előző év azonos időszakában mértnél.

A panellakások átlagos négyzetméterára 773 ezer forintra emelkedett az év első három hónapjában. A legmagasabb fajlagos ár továbbra is a XI. kerületben van (920 ezer forint), amelyet a IX. kerület (895 ezer) és a XIII. kerület (886 ezer) követ. A nagy lakótelepekkel rendelkező kerületek közül a XIV. a listavezető (838 ezer), míg a III. kerületben ennél valamivel alacsonyabb a fajlagos átlagár (815 ezer). A külső pesti kerületekben kedvezőbb a négyzetméterár átlag értéke, a sorrend: XV. kerület (762 ezer), IV. kerület (730 ezer), és XIX. kerület (700 ezer forint). Ennél az ingatlantípusnál az előző év azonos időszakához képest 3,5 százalékos árnövekedést mért az OC, 10 százalék feletti áremelkedés egyedül a XX. kerületben fordult elő.

A budapesti családi házak iránt továbbra is mérsékelt a kereslet: a leginkább favorizált II. és XII. kerületekben a négyzetméterár átlag értéke 1,2 millió forint volt az első negyedévében, míg a többi budai kerületben egymillió forint körül alakult a fajlagos átlagár. A külső pesti kerületekben ennél jóval kedvezőbbek az árak, 600 ezer forint körüli négyzetméterár az irányadó - közölte az Otthon Centrum.

Az ingatlanforgalmazó számítása szerint bár fővárosi átlagban kiugróan magas, 28 százalékos az áremelkedés, ez elsősorban az összetételhatásnak tudható be, ugyanis relatíve kevesen vásároltak, ők viszont drágán. Az is tény, hogy nőtt az érdeklődés a drágább budai házak iránt, illetve megjelentek a befektetési szándékkal vásárlók is. A többi fővárosi kerületben 5 és 10 százalékos sávban mozgott az éves áremelkedés.

Csődeljárás indult egy romániai hajógyár ellen

Csődeljárás indult a Damen Shipyards Mangalia romániai hajógyár ellen - írta az economedia.ro.
2024. 05. 29. 17:00
Megosztás:

Bezáratott egy debreceni éttermet a Nébih

Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket és nyomonkövetési hiányosságokat találtak egy debreceni étterem ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a jogsértések miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették - tájékoztatta a hatóság szerdán az MTI-t.
2024. 05. 29. 16:30
Megosztás:

Külhoni gazdálkodókat segít a Kárpát-medencei falugazdász hálózat

Bővült a falugazdászok létszáma, és a hálózat területi lefedettsége a Csángóföldre történő terjeszkedéssel - jelentette be kedden Tokajban a 2. Kárpát-medencei Falugazdász Konferencia és Csapatépítő Program megnyitóján Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára.
2024. 05. 29. 16:00
Megosztás:

Az év első harmadában közel tízmillió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) legfrissebb adatai alapján 2024. január és április között összesen mintegy 10 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, ez közel 8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának forgalmát - emelte ki az adatokat kommentálva szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 05. 29. 15:30
Megosztás:

Javult a GfK júniusi német fogyasztói hangulatindexe

Az elemzők által vártnál erőteljesebben javult a nürnbergi GfK gazdaságkutató intézet júniusra vonatkozó német fogyasztói hangulatindexe.
2024. 05. 29. 15:00
Megosztás:

Áprilisban csökkent a vendégéjszakák száma az előző évhez képest

Áprilisban a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,2 millió vendég 2,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 1,3, a vendégéjszakáké 4,7 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, a csökkenés az ünnepekhez kötődő hosszú hétvégék idei áprilisi elmaradásával van kapcsolatban - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 05. 29. 14:30
Megosztás:

Áprilisban nőtt a mobiltelefonok kiszállítása Kínában

Kínában éves összevetésben 28,8 százalékkal, 24,07 millióra nőtt a mobiltelefonok kiszállítása áprilisban a kínai Ipari és Információtechnológiai Minisztérium tudományos központja, az Informatikai és Kommunikációs Kutatóintézet (CAICT) adatai szerint.
2024. 05. 29. 14:00
Megosztás:

Az IMF javított Kína GDP-növekedési kilátásain

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az eddigieknél nagyobb idei és jövő évi kínai gazdasági növekedéssel számol, de arra figyelmeztetett, hogy a következő években lassulhat a GDP bővülése.
2024. 05. 29. 13:30
Megosztás:

A régióban terjeszkedne az InstaCash

Az InstaCash a közeljövőben régiós szintű fintech céggé szeretne válni a dinamikusan növekvő, Buy Now Pay Later (BNPL - vásárolj most, fizess később) digitális részletfizetési megoldások piacán - tájékoztatta Bruzsa Géza, az InstaCash vezérigazgatója az MTI-t.
2024. 05. 29. 13:00
Megosztás:

Kezdetét veszi a dorogi gimnázium energetikai korszerűsítése

Megkezdődik a dorogi gimnázium 50 éves épületének felújítása, a beruházás 662 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el - tájékoztatta a vármegyei közgyűlés elnöke az MTI-t.
2024. 05. 29. 12:30
Megosztás:

Oroszország és Üzbegisztán megállapodott egy kis teljesítményű orosz moduláris atomerőmű építéséről

Vlagyimir Putyin orosz elnök üzbegisztáni látogatása során módosították az üzbegisztáni atomerőmű építéséról szóló korábbi kormányközi megállapodást, amely szerint egy kis teljesítményű atomerőmű épül Üzbegisztánban orosz technológiával.
2024. 05. 29. 12:00
Megosztás:

Ethereum ETF jóváhagyása emeli a Bitcoint - mondja Michael Saylor; a Raboo előértékesítés szárnyal

A Bitcoin tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) legitimálása pozitív hatással volt a kriptovalutákra. Így nem meglepő, hogy egy Ethereum ETF jóváhagyása is hasonló hatást vált ki. Ez új befektetők beáramlását hozta magával, ami emelte a kripto tokenek árát.
2024. 05. 29. 11:45
Megosztás:

Az agráriumban továbbra is biztosított az erő a haladáshoz

Az új pályázatok forrásainak felhasználása révén 2900 milliárd forintból újulhat meg az agrárium. A támogatások célja, hogy 2030-ra a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar Európa élvonalába kerüljön - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a Szatmári cégcsoport beruházásának átadóján kedden Jászladányban a szaktárca közleménye szerint.
2024. 05. 29. 11:30
Megosztás:

A nehézségek ellenére is sikeres a magyar gazdaság dimenzióváltása

Minden nehézség ellenére sikeres a magyar gazdaság dimenzióváltása, ennek során az elmúlt években folyamatosan nőtt a gazdaság technológiai színvonala, a kutatás-fejlesztés részesedése és a hozzáadott érték is - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Dunavecsén.
2024. 05. 29. 11:00
Megosztás:

Jövő tavaszra készül el a Sensirion új debreceni gyártócsarnoka és raktárbázisa

Jövő tavaszra készül el teljesen a szenzorgyártó svájci Sensirion új debreceni gyártócsarnoka és raktárbázisa - mondta Ábrahám László, a Sensirion Hungary Kft. ügyvezetője a beruházás bokrétaavató ünnepségén kedden Debrecenben.
2024. 05. 29. 10:30
Megosztás:

NAV: Az ÁNYK kivezetése napirenden van

Számos új funkció bevezetésén van már túl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eÁFA rendszere, melynek fejlesztése egészen 2025-ig el fog tartani. A könyvelőszoftverekre ezen a téren is egyre nagyobb szerep hárulhat, a hagyományos nyomtatványkitöltő rendszer, az ÁNYK kivezetése ugyanis már napirenden van - derült ki a Kulcs-Soft által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.
2024. 05. 29. 10:00
Megosztás:

Gyengén zártak az ázsiai tőzsdék

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék szerdán, a tokiói tőzsde 0,87 százalékos csökkenéssel, 38 521 ponton fejezte be a napot. A részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 0,96 százalékkal süllyedt.
2024. 05. 29. 09:30
Megosztás:

Az Algotech vezető altcoinná vált lenyűgöző, 5,8 millió dolláros előértékesítéssel, felülmúlva az Avalanche-ot és a Litecoint

Az altcoin piac az innováció harctere, ahol az új szereplők folyamatosan küzdenek a dominanciáért. Ezen a héten az Algotech, egy forradalmian új mesterséges intelligencia által vezérelt kereskedési platform, kiemelkedett az élvonalba, mivel lenyűgöző, 5,8 millió dolláros előértékesítéssel túlszárnyalta a várakozásokat. Ez a figyelemre méltó teljesítmény komoly versenyzővé teszi az Algotechot, amely készen áll arra, hogy kihívja a már bejáratott szereplőket, mint az Avalanche (AVAX) és a Litecoin (LTC).
2024. 05. 29. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda reggelre

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 05. 29. 08:30
Megosztás:

Az Ethereum ETF jóváhagyása előnyös a Bitcoin és a KangaMoon számára?

A Bitcoin (BTC) és az Ethereum (ETH) a két legnagyobb kriptovaluta piaci érték alapján, amelyek a piaci teljesítmény mércéjévé váltak. Jellemzően, ármozgásaik befolyásolták a szélesebb kriptopiaci térséget, ahol sok altcoin is emelkedett, amikor a BTC és az ETH is ezt tette.
2024. 05. 29. 08:00
Megosztás: