A világ legnagyobb űrkutató szervezete, a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség (IAF) a közelmúltban a magyar és a nemzetközi űrkutatás fejlődéséhez való több évtizedes jelentős hozzájárulása elismeréseképpen az űrkutatás hírességei közé választotta Almár Ivánt. A 92 éves születésnapját is április végén ünnepelt csillagász professzor, a Magyar Űrkutatási Tudományos Tanács korábbi elnöke életút interjút adott a tudas.hu számára.

Almár Iván
A szerző felvétele

Az Apollo-11 Holdon járt űrhajósai, a NASA egykori vezetője, Elon Musk, vagy az indiai űrkutatás megalapítója mellé az Ön neve is odakerül első magyarként az űrhajózás hírességeinek csarnokába.

Valóban rendkívüli elismerésben részesültem, a szervezet életműdíját kaptam meg. Tudni kell, hogy ezt az asztronautikai szövetséget 1951-ben, még az első szputnyik megszületése előtt hozták létre a nem sokkal korábban alakult nemzeti egyesületek. Maga az asztronautika is ennek a kornak a szülötte, s lefedi az összes űrrel kapcsolatos tevékenységet, legyen az műszaki, tudományos, vagy akár jogi. Ma 77 ország 513 szervezetét tömöríti, amilyen például a NASA, vagy a nagy űripari vállalatok és múzeumok is, s az idei milánói konferencián több mint kétezer előadás hangzik majd el. Itt veszem majd át én is a kitüntetést.

Életműdíjat említett, s ugyan a pályája elején klasszikus csillagászati kutatásokat végzett, de nagyon korán az űrhajózás felé fordult az érdeklődése. Miért?

A kíváncsiságom miatt. Már 1955-ben tartottam előadást a TIT-ben és írtam cikket az Élet és Tudományba arról, hogy hamarosan valóság lesz a mesterséges hold.

Az első szputnyikot 1957-ben juttatták a szovjetek Föld körüli pályára
Forrás: Wikipedia

De azon, hogy ezzel kapcsolatban hazánkban mit lehetne tenni, nem gondolkoztam. 1957 nyarán azonban, néhány hónappal az első szputnyik felbocsátása előtt a Szovjet Tudományos Akadémia levelet írt az MTA-nak, felkérve a szervezetet, hozzon létre Magyarországon szputnyikmegfigyelő állomásokat.

Ezt az Akadémia átküldte a Csillagászati, akkori nevén Csillagvizsgáló Intézet igazgatójának, Detre Lászlónak, ő pedig megbízott, szervezzem meg a dolgot.

Akkor neveztek ki aspiránsból kutatónak és a szovjetektől kapott kisméretű távcsövekkel kezdtük a megfigyelést, először az intézet tetőteraszán, majd később Baján, Szombathelyen és Miskolcon is.

Táviratban kaptunk előrejelzéseket Moszkvából, hogy merre keressük a műholdat, ami vagy bevált, vagy nem. Ha sikerült, rögzítettük a mérést és annak irányát, majd visszaküldtük táviratilag az anyagot a moszkvai központba. Később már persze fejlettebb technikával egészen 1972-ig működött ez a vizuális megfigyelés. Ekkor alakult az első, kifejezetten űrkutatási céllal létrejött első hazai intézmény az 1975-ben megnyílt Penci Kozmikus Geodéziai Obszervatórium, amit 1982-ig vezettem.

Az első hazai nagydoktor űrkutatásból

A változó csillagokkal, fénygörbékkel kapcsolatos korai kutatásai helyett is olyan témát választott, ami inkább az űrhajózáshoz kapcsolódott…

A feleségemmel, Illés Erzsébettel együtt a hatvanas években még éltük az átlag csillagászok életét: megfigyeléseket végeztünk az intézet akkori távcsövein, feldolgoztuk a méréseinket és publikáltuk ezeket.

A kandidátusi értekezésemet is még csillagszínkép elemzésből írtam, de később rájöttünk arra, hogy szputnyikmegfigyelési eredményeinket nem tudjuk felhasználni, csak elküldjük másoknak, vagyis szolgáltatást végzünk. Azon törtük a fejünket, mire tudjuk mi felhasználni a méréseinket? Így jutottunk el a felsőlégköri kutatásokhoz, ami már kapcsolódott az űrhajózáshoz. A Napkitörések hatására jelentkező geomágneses viharok idején a magaslégkör sűrűsége, akár tíz- hússzorosára is megnő, ami fékezi a mesterséges holdakat. A pályaváltozásokból viszont le lehet vezetni, mekkora volt a sűrűségnövekedés, amiről korábban senkinek nem volt fogalma. Az erről publikált cikkeinknek ma is érződik a hatásuk. A nagydoktori értekezésemet már űrkutatásból írtam, ami ilyen témából az első volt hazánkban.

Ezt akkoriban még kevésbé értékelhették a hazai csillagászatban…  

Jellemző, hogy a mesterséges hold megfigyelő hálózatra először az MTA százezer forintot biztosított, ami akkor sem volt nagy pénz. A helyzet azonban gyorsan változott.

Amikor a szovjetek együttműködést kezdeményeztek a keleti blokk akadémiái között az űrkutatásban, megnőtt ennek a területnek a hazai támogatása is.

A kormányzati együttműködés keretében indult Interkozmosz együttműködés már sokkal magasabb szintre léptette a hazai űrkutatást, de ebben a csillagászokon kívül már fizikusok és műszaki szakemberek is részt vettek.

A széles közvélemény mégis a tévéből ismerte meg szakkommentátorként az Apollo-11 űrhajósai holdralépésének közvetítése kapcsán.

Ugyan már ezt megelőzően többször szerepeltem a legendás Delta című műsorban, de mondhatom, hogy bedobtak a mélyvízbe, amikor felkértek, hogy segítsek a televízióban közvetíteni a történelmi eseményt. Echter Tibor barátommal, a kiváló orvosezredessel ültünk a Szabadság téri stúdióban és próbáltuk egyrészt megérteni az amerikai akcentussal elmondott szaknyelvet, másrészt értékelni a nagyon rossz minőségű képet, amiről jóformán nem lehetett látni semmit. Eközben a jupiterlámpák fényében forrásig melegedett az agyvizem, amit csak némileg hűtött az amerikai követségtől kapott leírás arról, hogyan fogják végrehajtani a leszállást, ami aztán nem egészen úgy történt, ahogy tervezték.

Almár Iván, Echter Tibor és Szőnyi János riporter a Magyar Televízió stúdiójában a holdraszállás közvetítésekor
Forrás: Űrvilág

Hogy fogadta, amikor később terjedni kezdtek olyan vélemények, miszerint az egészet csak egy földi stúdióban rendezték meg, s nem is volt valójában holdraszállás?

Nagy butaságnak tartottam ezeket, hiszen egyrészt százezernyi ember dolgozott a programon, hogy a csudába lehetett volna ennyi embert félrevezetni. Azóta ráadásul a Hold körül keringő mesterséges holdak minden olyan berendezést, ami a különböző Apollo expedíciók során odakerült égi kísérőnk felszínére, megtaláltak, láttak, lefényképeztek.

Az azóta eltelt időszak mely űrhajózási eredményét tartja különösen fontosnak?

Azokat az űrszondákat, amelyek a Naprendszer bolygóit, holdjait, kisbolygóit sőt egy üstököst kerestek fel, s vizsgálták ezeknek az égitesteknek a felszínét. Ezeket az eseményeket nemcsak végigkövettem, de több könyvet is írtam a nagyközönségnek az űrkutatás eredményeiről. Negyedszázadig írtam az Élet és Tudomány Kozmikus Krónika rovatát, majd folytattam ezt a tevékenységet más médiumokban.

Az ismeretterjesztést nem mindig vették jó néven az akadémiai szférában.

Még egyetemista koromban éreztem rá ennek a tevékenységnek az ízére. Az űrkutatás olyan kérdéseket válaszolt meg, amelyekre korábban senki nem tudhatta a választ, így én is olyan információkat tudtam átadni, amelyeket semmilyen könyv nem tartalmazott. Személyesen nem panaszkodhattam ilyen irányú tevékenységem szakmai fogadtatására sem.

Nemzetközi szinten lett akadémikus

De nem lett akadémikus…

Nem lettem, pontosabban lettem, csak nemzetközi szinten. Tudniillik van egy Nemzetközi Asztronautikai Akadémia, s ott a nyolcvanas évek óta először levelező, majd rendes tag lettem, 2018-ban pedig az a megtiszteltetés ért, hogy tiszteleti taggá léptem elő, amit szintén nem ért el hazánkból még senki.

Sokat hallani különféle jóslatokat, mikor száll le ismét űrhajós a Holdra, s mikor éri el ember a Marsot. Mi a véleménye?

A holdraszállás műszakilag a mai eszközökkel sokkal könnyebben megoldható, azonban a világpolitikai helyzet belezavar a képbe. Ma már ugyanis elképzelhetetlen, hogy csupán egyetlen országra szorítkozzon egy ilyen misszió. A Nemzetközi Űrállomáshoz hasonlóan egy ilyen vállalkozást is csak összefogással lehet megvalósítani, hiszen van olyan ország, amely ebben, a másik abban jobb. Az amerikaiak kezdetben az Artemis programot is egyedül akarták végrehajtani, de aztán rájöttek, hogy be kell vonni több országot és ma már így is zajlik a legközelebbi Hold-expedíció tervezése.

Azt hogy ez pontosan mikor valósul meg, ismét csak a világpolitikai helyzet határozza majd meg, de az első holdraszállásukat már 2025-re tervezik.

A Mars utazás előtt azonban még tudományos akadályok is tornyosulnak, igaz?

Ez sokkal távolibb, sokkal nehezebben végrehajtható és veszélyesebb célkitűzés és még hiányzik néhány fontos dolog.  Hogy csak egy dolgot említsek: mielőtt a Holdraszállás megtörtént, a próbarepülések hoztak automatákkal anyagot kísérőnk felszínéről. A Marsról még sohasem sikerült anyagot visszahozni, holott egy ilyen utazásnál a visszaútnak is biztosítva kell lennie. Ezért szokták azt mondani, hogy a Marsutazás, akárhányat írunk, mindig harminc évvel van előttünk.

Eddig az igazán nagy dobások az űrkutatásban mindig politikai nyomásra például egy-egy amerikai elnök kezdeményezésére történtek, most a különbség az, hogy a magánszféra is fontos szerephez jutott.

Tudvalevő, hogy a Föld körüli űrkutatási fejlesztések részben katonai céllal indultak. A mesterséges holdak reális eszközök az ellenség titkainak, szándékainak felderítésében.

Ez azonban nem csökkenti az űrkutatás civil élet számára hozott újításainak jelentőségét. A GPS is katonai fejlesztés volt, de mára óriási áttörést hozott az élet szinte minden területen. Kétségtelen, hogy a versenynek nagy szerepe van egy-egy program megvalósulásában vagy meghiúsulásában, de az együttműködésnek is.

E kettő furcsa ötvözete pedig szerintem inkább segíti, mint gátolja egy-egy misszió végrehajtását.

Nagyon sokszor került szóba professzor úr neve a Földön kívüli értelmes élet kutatását felvállaló program, a SETI kapcsán. Ennek felfedezése vajon mennyi idővel van előttünk?

Jósolni nem szeretek. Tudni kell, hogy iszonyatosan nagy az égitestekkel teli világűr, mely a tíz évvel ezelőtti helyzethez képest ma már csillagászati eszközökkel vizsgálható. Sokkal többet tudunk az élet különféle megnyilvánulásairól is mint korábban. Az érdeklődés a téma iránt természetesen óriási, s ezek miatt nem merném azt mondani, hogy ma kisebb az esély az Földön kívüli értelmes élet felfedezésére. Az, hogy biztos nincs, kimondani nagyon veszélyes, hiszen ma már tudjuk, hogy a Naprendszerünk nem kivétel, hanem szabály és szép számmal vannak lakható égitestek, más csillagok körül keringő exobolygók, ahol megvannak a feltételei az életnek, és ha a csillagászat olyan ütemben fejlődik, ahogy az elmúlt időszakban történt, akkor a dolog egyáltalán nem reménytelen. Csak épp a Földön kívüli élet gyakoriságát nem ismerjük.

A SETI és az űrszótár

Ön a hetvenes évek óta foglalkozik a kérdéssel és három érdekes skála is fűződik a nevéhez, ami az esetleges felfedezéseket osztályozza. Melyek ezek?

Maga a SETI kutatás már a hatvanas évek óta létezik, azóta próbálkoztak rádiócsillagászati távcsövekkel figyelni a messzeséget, s üzeneteket várni az űrből. Én 1977-ben Prágában hallottam először komoly tudósokat, mint Carl Sagan, beszélni a témáról és nagyon érdekesnek találtam. Magam 1980 óta tartok előadásokat és veszek részt a SETI fejlesztésében, ismeretterjesztésében és különösen a terminológiája tisztázásában. A legfontosabb tevékenységem egy olyan osztályozási skála kidolgozása volt, amely megkönnyítené egy bejelentett és valaki által a Földön kívüli intelligens élet lábnyomának tekintett jelenség értékelését.

Ezt 2000-ben javasoltam és a konferencia helyszínéről, ahol Jil Tarter amerikai űrkutató, akivel itt Budapesten a skálát kidolgoztuk, s akivel mindketten a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia SETI bizottságának alelnökei voltunk, előadta, Rio skálának nevezték el.

A tízfokozatú skálát hivatalosan is elfogadták és 2018-ban egy új változat is készült, de az túl bonyolult lett.

A SETI@Home program képernyőfotója, mellyel a rádióteleszkópok által rögzített adatokban otthon folyik a kutatás idegen rádiójelek után
Forrás: Wikipedia

A skálán az egyes értéket kapó jelenséggel érdemes foglalkozni, a kettesnek van bizonyos esélye, a 10-es pedig a teljes bizonyosság. Két esemény kapott előbb magasabb értéket, de később mindkettőt visszaminősítették. Az egyik a híres WOW, vagy Hűha jel volt, egy erős keskenysávú rádiójel, ami teljesen eltért a kozmikus háttérzajtól, de csak egyszer, 1977-ben észleltek és soha többet nem tudták fogni. A másik az Oumuamua névre keresztelt furcsa formájú kis égitest, amelyik a csillagközi térből érkezett, keresztülszelte a Naprendszert és eltűnt.

A Hűha jelet rögzítő papír
Forrás: Wikipedia

És a másik két skála mire szolgál?

Az egyik a San Marino skála azért született egy San Marinoban tartott kongresszuson, hogy rendet teremtsen a tőlünk kiküldött üzenetek terén, ezért a Földről kiküldött üzenetek jelentőségét értékeli a jelek intenzitása és az információtartalom függvényében.

A harmadikat egy londoni tanácskozáson javasoltam a Földön kívüli élet jeleinek értékelése szempontjából, ezért London-skálának nevezik, s bár az asztrobiológusok körében nem aratott egyértelmű sikert, de mind a mai napig foglalkoznak vele.

Hogyan értékelnék ez utóbbi szerint a BENNU kisbolygóról hazahozott port, ami állítólag szenet, vizet és más anyagokat is tartalmazott s a mintákban benne van gyakorlatilag minden olyan fontos alapanyag, amelyre az élethez szükség lehet?

Ez minden bizonnyal alacsony értéket kapna.

A SETI a fejekben kapcsolódik a tudományos fantasztikummal, másrészt sok tudománytalan elképzeléssel, pl. UFO-kal. Hogyan sikerül mégis megtartani a dolgot a tudományosság talaján?

Nehezen, hiszen az emberi fantázia óriási, a sci fi irodalom pedig előszeretettel foglalkozik a témával. Amennyiben ilyesmikre hajazó elképzelésekkel jelentkezik valaki egy SETI konferenciára, azt elutasítják. Nem elég ugyanis a fantázia, valamilyen vizsgálatnak és eredménynek is kell az elképzelések mögött lenni, még ha az negatív is.

A SETI-ről időről időre hallani, hogy pénzt kap, próbálnak valamit kutatni, aztán megjelenik, hogy nem találtak semmit és megint csönd van egy darabig.

Ilyenkor szinte mindig arról van szó, hogy elfogy a pénzforrás, de soha nem a kutatási kedv.

Hányan foglalkozhatnak komolyan SETI kutatással a világon?

Pár százan. 2018-ban az olasz kutatók által tartott római konferencián, ahol a megnyitó előadást tartottam, körülbelül 80 an lehettek és ez csak egyetlen ország. A legtöbben az USA-ban, Ausztráliában, Kínában és Oroszországban dolgoznak ezen a témán.

Szerkesztett űrszótárt is. Ennek mi volt a jelentősége?

Ez a Nemzetközi Asztronautikai Akadémián belüli jó tíz éves tevékenységem része volt. Eredetileg angolul állítottak össze egy szószedetet azokból az űrhajózással kapcsolatos kifejezésekből, amelyeket mindenütt így használnak, mert nincs lefordítva. Ezt akarták egy soknyelvű űrszótárrá bővíteni és felkértek, hogy magyar részről vegyek részt ebben a munkában. Több hazai szakértő segítségével el is végeztem a munkát, részt vettem a külföldi üléseken és nemsokára megválasztottak főszerkesztőnek, hogy koordináljam a munkát. A nyelvek száma mára már húszon felül van.

Hogy tudja ma is nyomon követni az űrkutatásban zajló eseményeket?

Az utóbbi időben azért már csökkent a rálátásom a szakmára, de az internet szerencsére sokat segít. Különösen SETI témakörben még most is sokszor küldenek a szakfolyóiratok bírálatra cikkeket.

Almár Iván neve minden űrkutatás iránt érdeklődő magyar számára jól cseng, hiszen generációk figyelmét hívta fel az űr és az űrkutatás jelentőségére. Ezt kevesen mondhatják el.   

A most kapott díj szerintem ugyancsak ennek is az elismerése. Az az igazság, hogy jó időszakban születtem és végeztem el az egyetemet. Szerencsém is volt, mert hát nagyon kevesen élnek már azok közül, akik felnőttek voltak az első szputnyik pályára állásakor…