Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

Magyarország továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A közlemény szerint Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában fogadta Viorel Gutu FAO főigazgató-helyettest kijelentette: a magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja Magyarország hívni a figyelmet.

Nagy István a megbeszélés elején gratulált Viorel Gutu főigazgató-helyettesi kinevezéséhez. Hangsúlyozta, Magyarország nagyon büszke arra, hogy az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetnek Budapesten van a regionális központja, ami nagyon fontos Magyarország számára. A meglévő együttműködést ezért tovább szeretnék erősíteni - írták.

A közlemény szerint a miniszter kifejtette, Magyarország soros uniós elnöksége keretében a FAO Regionális Irodájának közreműködésével magas szintű nemzetközi konferenciát szervez idén októberben az élelmiszer-pazarlás témakörében. Ennek során célunk elősegíteni az EU és nem uniós országok közötti együttműködést és lehetőséget adni a jó gyakorlatok bemutatására.

Nagy István szerint az nem lehet, hogy míg Európában élelmiszerpazarlás van, addig a világ más térségeiben éheznek. Rá kell döbbenteni a világot arra, hogy komoly feladatunk és további dolgunk van, ezért hallható és hangsúlyos üzenetet kell küldenünk. Ebben a munkában Magyarország számít a FAO szakmai és anyagi segítségére is - áll a közleményben.

A tárcavezető arra is emlékeztetett, hogy Magyarország eddig is számos hozzájárulást adott például Afrika felé, ami a migráció megállításához járul hozzá. Az az alapelvünk, hogy oda kell vinni a segítséget, ahol szükség van rá, éppen ezért is küldött gabonát Magyarország a Világélelmezési Programon keresztül Afrikába - írták.

A megbeszélésen oktatási kérdések is szóba kerültek. Nagy István elmondta, a FAO-ösztöndíjnak köszönhetően diplomát szerzett fiatalokat hazájukban tovább kell támogatnunk, mert nemzetközileg fontos tudással és tapasztalattal rendelkeznek - olvasható az AM közleményében.

Világviszonylatban elmaradnak az EU beruházásai a mesterséges intelligencia terén

Az Európai Unió kihívásokkal néz szembe a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazására irányuló beruházásokért folytatott globális versenyben, az uniós beruházások elmaradnak a világelsők mögött - közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű számvevőszéke szerdán.
2024. 05. 29. 22:00
Megosztás:

Jóvátételt kapnak az Eventim ügyfelei

Több mint 80 ezer fogyasztó kaphat kompenzációt az Eventim jegyértékesítő portáltól a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának eredményeképpen - közölte a versenyhatóság szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 29. 21:30
Megosztás:

Segítséget kapnak az online pénzügyi csalások áldozatai

Bankszakmai ajánlást fogalmaztak meg az online pénzügyi csalások áldozataitól érkező bejelentések megfelelő fogadásának és kezelésének segítésére a Magyar Bankszövetség tagjai számára - jelentették be szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2024. 05. 29. 21:00
Megosztás:

Ismét csúcsot döntött a Szerencsejáték Zrt. adózott eredménye

Ismét rekord évet zárt a Szerencsejáték Zrt.: a nemzeti lottótársaság 2023-ban 978 milliárd forint szerencsejáték-árbevételt és 39,6 milliárd forint adózott eredményt ért el; adók, járulékok, díjak és osztalék formájában mintegy 170 milliárd forint költségvetési befizetést teljesített, így az előző évhez képest 14,9 százalékkal nagyobb összeggel járult hozzá a közösségi kiadások finanszírozásához - közölte a vállalat az MTI-vel szerdán.
2024. 05. 29. 20:30
Megosztás:

Gyengült szerdán a forint

Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, és a hét eleji kezdéshez képest is egy-másfél százalékos veszteségbe csúszott.
2024. 05. 29. 20:05
Megosztás:

Veszteséggel zártak az európai tőzsdék

Gyenge kezdés után nagy, egy-másfél százalékos veszteségbe csúsztak szerdán a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 05. 29. 19:30
Megosztás:

Eladói nyomás miatt a nap végére csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,35 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 68 485,50 ponton zárt szerdán.
2024. 05. 29. 19:00
Megosztás:

Közel húszezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam

Újabb 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdákhoz, az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdálkodók, valamint a helyi termelők földhöz jutását támogatja - közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán.
2024. 05. 29. 18:30
Megosztás:

Nagy összegű uniós támogatást kaptunk a tanárok és óvónők fizetésemeléséhez

Varga Mihály pénzügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében jelentette be, hogy 184 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra a tanárok és óvónők fizetésemeléséhez.
2024. 05. 29. 18:00
Megosztás:

A kgfb-díjak növekedésének konszolidációja várható

Éves összehasonlításban 11 százalékkal, 56 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos éves díja, ami a 2023-as éves átlagos infláció utóhatása, de az alatt alakult. Az infláció csökkenésével, a biztosítói kárráfordítások mérsékelt, 8 százalékos emelkedésével a díjak konszolidációja várható - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Kgfb-indexében.
2024. 05. 29. 17:30
Megosztás:

Csődeljárás indult egy romániai hajógyár ellen

Csődeljárás indult a Damen Shipyards Mangalia romániai hajógyár ellen - írta az economedia.ro.
2024. 05. 29. 17:00
Megosztás:

Bezáratott egy debreceni éttermet a Nébih

Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket és nyomonkövetési hiányosságokat találtak egy debreceni étterem ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a jogsértések miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették - tájékoztatta a hatóság szerdán az MTI-t.
2024. 05. 29. 16:30
Megosztás:

Külhoni gazdálkodókat segít a Kárpát-medencei falugazdász hálózat

Bővült a falugazdászok létszáma, és a hálózat területi lefedettsége a Csángóföldre történő terjeszkedéssel - jelentette be kedden Tokajban a 2. Kárpát-medencei Falugazdász Konferencia és Csapatépítő Program megnyitóján Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára.
2024. 05. 29. 16:00
Megosztás:

Az év első harmadában közel tízmillió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) legfrissebb adatai alapján 2024. január és április között összesen mintegy 10 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, ez közel 8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának forgalmát - emelte ki az adatokat kommentálva szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 05. 29. 15:30
Megosztás:

Javult a GfK júniusi német fogyasztói hangulatindexe

Az elemzők által vártnál erőteljesebben javult a nürnbergi GfK gazdaságkutató intézet júniusra vonatkozó német fogyasztói hangulatindexe.
2024. 05. 29. 15:00
Megosztás:

Áprilisban csökkent a vendégéjszakák száma az előző évhez képest

Áprilisban a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,2 millió vendég 2,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 1,3, a vendégéjszakáké 4,7 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, a csökkenés az ünnepekhez kötődő hosszú hétvégék idei áprilisi elmaradásával van kapcsolatban - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 05. 29. 14:30
Megosztás:

Áprilisban nőtt a mobiltelefonok kiszállítása Kínában

Kínában éves összevetésben 28,8 százalékkal, 24,07 millióra nőtt a mobiltelefonok kiszállítása áprilisban a kínai Ipari és Információtechnológiai Minisztérium tudományos központja, az Informatikai és Kommunikációs Kutatóintézet (CAICT) adatai szerint.
2024. 05. 29. 14:00
Megosztás:

Az IMF javított Kína GDP-növekedési kilátásain

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az eddigieknél nagyobb idei és jövő évi kínai gazdasági növekedéssel számol, de arra figyelmeztetett, hogy a következő években lassulhat a GDP bővülése.
2024. 05. 29. 13:30
Megosztás:

A régióban terjeszkedne az InstaCash

Az InstaCash a közeljövőben régiós szintű fintech céggé szeretne válni a dinamikusan növekvő, Buy Now Pay Later (BNPL - vásárolj most, fizess később) digitális részletfizetési megoldások piacán - tájékoztatta Bruzsa Géza, az InstaCash vezérigazgatója az MTI-t.
2024. 05. 29. 13:00
Megosztás:

Kezdetét veszi a dorogi gimnázium energetikai korszerűsítése

Megkezdődik a dorogi gimnázium 50 éves épületének felújítása, a beruházás 662 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el - tájékoztatta a vármegyei közgyűlés elnöke az MTI-t.
2024. 05. 29. 12:30
Megosztás: