A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel, a képzési rendszer alkalmazkodott az ipar igényeihez, az innovációs elvárásokhoz - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ipari és technológiai szakkiállításainak keddi megnyitóján.

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel

Hankó Balázs a felsőoktatás, a szakképzés és felnőttképzés fejlesztési fordulatával magyarázta, hogy Magyarország a gyártási csúcstechnológia alkalmazásának világrangsorában az 5. helyre jött föl. A világ legjobb 5 százalékában 12 belföldi egyetem van, a jelentkezők száma évek óta eléri a 120 ezret, a hallgatók csaknem 20 százalék természettudományos, műszaki, mérnöki, informatikai területen tanul tovább, 3 ezerrel többen a 2 évvel korábbihoz képest - hangsúlyozta.

Az államtitkár szerint a következő évek fontos feladata a fiatal kutatók képzése, mert a magyar gazdaságnak a mostani mintegy 65 ezer helyett 90 ezer fejlesztőre van szüksége. Az előjelek kedvezőek, hiszen tavalyhoz képest doktorandusz-képzésre 35 százalékkal többen jelentjeztek, a phd-hallgatók száma természettudományos, műszaki, mérnöki, informatikai területen majdnem 50 százalékkal nőtt az utóbbi 5 év során - tette hozzá.

Hankó Balázs kiemelte, hogy a következő időszakban soha nem látott nagyságú, összesen 340 milliárd forint értékű fejlesztési pályázat jelenik meg. Ebből 147 milliárd forint az idei innovációs programstratégia keretében válik elérhetővé, további 193 milliárd az uniós források összege. A magyar vállalkozások feladata most tehát az, hogy éljenek a lehetőségekkel és találjanak egyetemi együttműködőket, szakképzési partnereket a terveik megvalósításához, hiszen a gyártási technológia, a hatékonyság javítása a jövő formálásának eszköze is egyúttal - fogalmazott.

Ganzer Gábor vezérigazgató a rendezvényhelyszín képviseletében kiemelte, hogy a belföldi ipar ma már alakítója, s nem csupán szemlélője a világszintű folyamatoknak. Véleménye szerint a magyar gazdaság szempontjából jelentős eredmény, hogy a rendelkezésére áll az újítások belföldi hasznosulásához nélkülözhetetlen feltételrendszer és ökoszisztéma. A követendő innovációkat a Hungexpo Budapest keddtől a térség legnagyobb kiállítási együttesén mutatja be 16 ország 450 kiálítójának részvételével - tette hozzá.

Az Ipar Napjai ipari szakkiállítás, az Automotive Hungary járműipari beszállítói szakkiállítás, valamint a Mach-Tech nemzetközi gépgyártás-technológiai és hegesztéstechnikai szakkiállítás péntekig látogatható a Hungexpo Budapest pavilonjaiban.

Gyengén zártak az ázsiai tőzsdék

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék szerdán, a tokiói tőzsde 0,87 százalékos csökkenéssel, 38 521 ponton fejezte be a napot. A részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 0,96 százalékkal süllyedt.
2024. 05. 29. 09:30
Megosztás:

Az Algotech vezető altcoinná vált lenyűgöző, 5,8 millió dolláros előértékesítéssel, felülmúlva az Avalanche-ot és a Litecoint

Az altcoin piac az innováció harctere, ahol az új szereplők folyamatosan küzdenek a dominanciáért. Ezen a héten az Algotech, egy forradalmian új mesterséges intelligencia által vezérelt kereskedési platform, kiemelkedett az élvonalba, mivel lenyűgöző, 5,8 millió dolláros előértékesítéssel túlszárnyalta a várakozásokat. Ez a figyelemre méltó teljesítmény komoly versenyzővé teszi az Algotechot, amely készen áll arra, hogy kihívja a már bejáratott szereplőket, mint az Avalanche (AVAX) és a Litecoin (LTC).
2024. 05. 29. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda reggelre

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 05. 29. 08:30
Megosztás:

Az Ethereum ETF jóváhagyása előnyös a Bitcoin és a KangaMoon számára?

A Bitcoin (BTC) és az Ethereum (ETH) a két legnagyobb kriptovaluta piaci érték alapján, amelyek a piaci teljesítmény mércéjévé váltak. Jellemzően, ármozgásaik befolyásolták a szélesebb kriptopiaci térséget, ahol sok altcoin is emelkedett, amikor a BTC és az ETH is ezt tette.
2024. 05. 29. 08:00
Megosztás:

A holland kormánykoalíció Dick Schoof korábbi titkosszolgálati vezetőt jelöli miniszterelnöknek

Az újonnan alakult holland kormánykoalíció kedden bejelentette, hogy a hírszerzés korábbi vezetőjét, Dick Schoofot jelöli miniszterelnöknek.
2024. 05. 29. 07:30
Megosztás:

Ahogy a WIF és a PEPE továbbra is átlépik a milliárd dolláros mérföldköveket, az elemzők szerint a Rollblock (RBLK) lehet a következő milliárd dolláros szupersztár

A Dogwifhat (WIF) és Pepe (PEPE) két jelentős kriptovaluta, amelyek továbbra is áttörik a milliárd dolláros mérföldkövet, WIF 2,78 milliárd dolláron áll, míg PEPE 5,80 milliárd dolláron. Nyilvánvaló, hogy a jövőjük iránti érzés hatalmas.
2024. 05. 29. 07:10
Megosztás:

Izraelben új elnököt választottak a Munkapárt élére

Izraelben kedden Jaír Golánt választották meg a szociáldemokrata Munkapárt élére.
2024. 05. 29. 07:00
Megosztás:

Antimikrobiális üvegport fejlesztett ki az LG

Az LG Electronics (LG) fejlett anyagokkal foglalkozó üzletága PuroTecTM néven egy új antimikrobiális üvegport vezetett be. Az innovatív anyagot a termékhigiénia megőrzésének céljából tervezték, és felhasználása igen sokrétű.
2024. 05. 29. 06:00
Megosztás:

Madárgyilkos szélkerekek, világmegváltó villanyautók: a klímaátmenet 6 mítosza és ellentmondása

Az energiaátmenet az emberiség egyik legnehezebb és legfontosabb feladata, és egyetlen döntéshozó sem engedheti meg magának, hogy ne gondolkozzon stratégiai szinten a témáról. Ugyanakkor fontos az is, hogy túllássanak a kérdésben gyakran hallható közhelyeken, ne gondolják, hogy léteznek könnyű megoldások, de azt sem, hogy reménytelen a helyzet – mutat rá Jonas Puck, a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem vezetőképző akadémia (WU Executive Academy) energiamenedzsment programjának vezetője. A 125 éves iskola üzleti döntéshozók számos generációját képezte történelme során, és ma is Közép-Európa egyik legmagasabban jegyzett vezetőképzőjét működteti, ahol évente mintegy 2200 diák kap naprakész tudást – többek között a klímaátmenettel kapcsolatos forró területeken.
2024. 05. 29. 05:30
Megosztás:

Európai egészségügyi adattér: Széles körben el kell fogadtatni az egészségügyi adatok európai megosztását

Tudatos elkötelezettség, széles körű ismertség és szoros együttműködés szükséges ahhoz, hogy a kontinens országai teljes mértékben kiaknázhassák európai egészségügyi adattérben (EHDS) rejlő lehetőségeket – vélik azok az európai szakértők, akik ajánlásokat fogalmaztak meg a kezdeményezés sikere érdekében. Az EHDS célja a polgárok egészségügyi adatainak uniós szintű rendszerben való kezelése és ezáltal a határokon átnyúló egészégügyi ellátás javítása. Az Európai Bizottság reményei szerint a rendszer a kutatási lehetőségeket is bővíteni fogja, mivel a kutatók és a piaci vállalatok számára lehetőséget nyit nagy mennyiségű egészségügyi adat elemzésére.
2024. 05. 29. 05:00
Megosztás:

Az exportpiacra lépő vállalatok még hatékonyabb támogatása érdekében együttműködésre lép az MBH Bank és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség

Együttműködési megállapodást írt alá az MBH Bank és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség, azzal a céllal, hogy a két vállalat tevékenységének és ügyfélkörének összehangolásával még hatékonyabban támogathassák az exportpiacokon tevékenykedő vagy az exportpiacra való kilépést tervező magyar vállalatokat. A bank és a HEPA ügyfelei az együttműködés révén egymást kiegészítő komplex szolgáltatásokhoz juthatnak. A megállapodás kiemelt célja, hogy a felek támogassák a magyar vállalatok versenyképességének fejlesztését, amelynek egyik alappillére a külföldi piacokon való megjelenés.
2024. 05. 29. 04:30
Megosztás:

Naperőművel és energiatárolóval bővül a Ganz tápiószelei gyártelepe

Készen állnak a bekötésre a napelemek a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. tápiószelei gyártelepén felépített 2 MVA névleges teljesítményű naperőműparkban. A 4040 darab szolár panel telepítését a budaörsi Forest-Vill Kft. végezte el, amely a fejlesztés következő ütemében egy, az erőműhöz tartozó energiatárolót fog a helyszínen telepíteni. A beruházás várhatóan 2024 végéig fejeződik be, melynek köszönhetően a tápiószelei gyáregység energiaszükségletének jelentős részét megújuló energiaforrásból előállított áram szolgáltatja majd.
2024. 05. 29. 04:00
Megosztás:

Minden, amit a mikrotanúsítványokról tudni érdemes

Új kategória jelent meg az elmúlt hónapokban az oktatási palettán, a mikrotanúsítványok rendszere. Ezek olyan rövid képzések, amelyeken a résztvevők célirányosan fejleszthetik azokat az ismereteiket, készségeiket és kompetenciáikat, amelyekre a személyes és szakmai fejlődésükhöz szükségük van.
2024. 05. 29. 03:30
Megosztás:

Jót tenne az ingatlanpiacnak, ha az eladók a saját elképzeléseik helyett az ingatlanpiac törvényeit követnék

Az elmúlt két hónapban a XIX., XX. és XXIII. kerületekben is élénkülni kezdett az ingatlanpiac, nőtt az érdeklődés az eladó ingatlanok iránt, ugyanakkor a keresett kategóriákban az árak lassú emelkedése tapasztalható. Sok tulajdonos viszont a valós áraktól továbbra is teljesen függetlenül áraz.
2024. 05. 29. 03:00
Megosztás:

Áprilistól a sárga csekket hülyeség feladni a Postán

Április 1-től minden hazai fogyasztó és vállalkozás teljesítheti fizetési tranzakcióit fizetési kérelem elfogadásával és arra válaszul azonnali fizetés kezdeményezésével, de erről sokan még nem is hallottak.
2024. 05. 29. 02:00
Megosztás:

Mennyit áramot fogyaszt évente a klíma? Itt a számítás, mutatjuk!

Most kiderül, érdemesebb-e klímával vagy gázzal fűteni. Vajon megéri beruházni egy klímaberendezésbe néhány forró nyári hét miatt? Hasznos-e klímával fűteni vagy ezzel kiegészíteni a fűtést? Számos kérdés merül fel. Bár a klíma energiafogyasztása számos tényezőtől függ, ha gazdaságosan szeretnénk működtetni, érdemes néhány dologra odafigyelni a készülék kiválasztásakor.
2024. 05. 29. 01:00
Megosztás:

Tovább dübörög az AI mánia: a WienerAI előértékesítés 3 millió felett

Képzeld csak el: egy kriptovaluta, amiben egyesül a mesterséges intelligencia (AI) és a mém érme mánia.
2024. 05. 29. 00:01
Megosztás:

Üzbegisztánban új atomerőmű épül

A Roszatom kisteljesítményű moduláris atomerőművet (SMR) épít Üzbegisztánban, az erről szóló szerződést Vlagyimir Putyin orosz elnök üzbegisztáni látogatásakor írta alá a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern mérnöki részlege, az Atomsztrojexport vállalat és az Uzatom, az üzbég kormány alá tartozó atomenergia-ügynökség atomerőmű-építési igazgatósága - közölte a Roszatom kedden az MTI-vel.
2024. 05. 28. 23:30
Megosztás:

Erősödő toborzás várható a gyártás, termelés területén

Az elmúlt másfél évben tovább lassult a toborzás a gyártási és termelési szektorban, ez a tendencia pedig egybevág az országos helyzettel: a vállalatok visszafogták a munkaerőfelvételt, helyette sokkal inkább a meglévő munkavállalók megtartására fókuszálnak. Ennek ellenére a szektorban dolgozó szakemberek továbbra is keresettek a munkaerőpiacon – derül ki a Profession Services, a Profession.hu toborzással foglalkozó üzletágának gyártási és termelési szektorra vonatkozó elemzéséből.
2024. 05. 28. 23:00
Megosztás:

Linképítés: tippek kezdőknek és haladóknak

Az off-site keresőoptimalizálás azokat a tevékenységeket, valamint SEO faktorokat foglalja magában, amik az oldalon kívül történnek. Ehhez kapcsolódik a linképítés, amikor a weblapunkra lehetőleg minél több és erősebb külső linket próbálunk meg szerezni. A cél, hogy nagyobb forgalmat generáljanak, több embert tereljenek az oldalra, hitelességet kölcsönözzenek a honlap számára.
2024. 05. 28. 22:30
Megosztás: