Már működik az új szegedi PSP átrakóterminál

Már működik a szegedi PSP Terminál, amelyet az egykori kiskundorozsmai átrakó területén alakított ki a Petrolsped Szállítmányozási Kft., majdnem egymilliárd forintos beruházással - tájékoztatta a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) kedden az MTI-t.

Már működik az új szegedi PSP átrakóterminál

A közlemény szerint a fejlesztés részeként újjáépítették a rakodóterület burkolatát, kamera- és rendszám-felismerő rendszert építettek ki, felújították a kereskedelmi irodát, új szervizutat nyitottak a lakott övezetek elkerülése érdekében.

A terminál elsősorban az intermodális átrakásra fókuszál, főként a dél-alföldi régióból, valamint a Szerbia és Románia felől érkező közúti áruforgalmat terelnék vasútra, amivel csökkentik a nyugat felé haladó kamionforgalmat. Daruzható és nem daruzható félpótkocsikat, valamint konténereket tudnak vasúti kocsikra rakni, mobil emelőberendezéssel.

Ezen felül ömlesztett árut - elsősorban építőanyagot - is rakodnak és szállítanak ki kamionokkal a környéken zajló építkezésekhez. A közeli ipari parkban épül fel a német Rheinmetall és a kínai BYD gyára is, ahol elektromos és a hidrogénüzemű járművek számára gyártanak majd alkatrészeket, illetve a kínai e-autómárka első európai üzeme lesz.

Egy konténer- és pótkocsiemelő már dolgozik a terminálon, és rövidesen újabb emelő- és rakodógépek érkeznek. A terminál egyszerre több mint 1200 szabványkonténer (TEU) egységet képes kezelni.

A terminál beruházója az önkormányzattal és a Magyar Közúttal együttműködve egy külön bekötőutat épített, így a kamionok rövidebb úton és a lakott területet elkerülve jutnak el az ipari parkhoz.

Kovács Attila, a terminál ügyvezető igazgatója kifejtette, jelenleg heti három vonat ömlesztett áru kirakása folyik, de júniustól egyedi kocsicsoportos konténereket is várnak, majd júliustól heti rendszerességgel konténer-irányvonatokat kezelnek. Hozzátette: a terminált az igények figyelembevételével fejlesztik tovább.

Bíró Koppány Ajtony, az MLSZKSZ főtitkára hangsúlyozta, a környezetbarát intermodális fuvarozás egyre nagyobb szeletet tud kihasítani az áruszállításból, ehhez azonban sürgősen fejleszteni kell a vasúti infrastruktúrát.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Waberer's International Nyrt. többségi tulajdonában álló, 76 alkalmazottat foglalkoztató Petrolsped Szállítmányozási Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2022-ben 13,112 milliárd forint volt, ami 46 százalékkal haladta meg az előző évit. A vállalkozás 2022-ben 1,348 milliárd forint adózott eredmény ért el, míg 2021-ben 421 millió forint nyeresége volt.

Online is kérhető igazolás az adóazonosító jelről

Május 9-től a NAV új digitális szolgáltatásaként elektronikusan is lekérhető az igazolás az adóazonosító jelről a NAV Ügyfélportálon (ÜPO) - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 29. 22:30
Megosztás:

Világviszonylatban elmaradnak az EU beruházásai a mesterséges intelligencia terén

Az Európai Unió kihívásokkal néz szembe a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazására irányuló beruházásokért folytatott globális versenyben, az uniós beruházások elmaradnak a világelsők mögött - közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű számvevőszéke szerdán.
2024. 05. 29. 22:00
Megosztás:

Jóvátételt kapnak az Eventim ügyfelei

Több mint 80 ezer fogyasztó kaphat kompenzációt az Eventim jegyértékesítő portáltól a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának eredményeképpen - közölte a versenyhatóság szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 29. 21:30
Megosztás:

Segítséget kapnak az online pénzügyi csalások áldozatai

Bankszakmai ajánlást fogalmaztak meg az online pénzügyi csalások áldozataitól érkező bejelentések megfelelő fogadásának és kezelésének segítésére a Magyar Bankszövetség tagjai számára - jelentették be szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2024. 05. 29. 21:00
Megosztás:

Ismét csúcsot döntött a Szerencsejáték Zrt. adózott eredménye

Ismét rekord évet zárt a Szerencsejáték Zrt.: a nemzeti lottótársaság 2023-ban 978 milliárd forint szerencsejáték-árbevételt és 39,6 milliárd forint adózott eredményt ért el; adók, járulékok, díjak és osztalék formájában mintegy 170 milliárd forint költségvetési befizetést teljesített, így az előző évhez képest 14,9 százalékkal nagyobb összeggel járult hozzá a közösségi kiadások finanszírozásához - közölte a vállalat az MTI-vel szerdán.
2024. 05. 29. 20:30
Megosztás:

Gyengült szerdán a forint

Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, és a hét eleji kezdéshez képest is egy-másfél százalékos veszteségbe csúszott.
2024. 05. 29. 20:05
Megosztás:

Veszteséggel zártak az európai tőzsdék

Gyenge kezdés után nagy, egy-másfél százalékos veszteségbe csúsztak szerdán a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 05. 29. 19:30
Megosztás:

Eladói nyomás miatt a nap végére csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,35 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 68 485,50 ponton zárt szerdán.
2024. 05. 29. 19:00
Megosztás:

Közel húszezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam

Újabb 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdákhoz, az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdálkodók, valamint a helyi termelők földhöz jutását támogatja - közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán.
2024. 05. 29. 18:30
Megosztás:

Nagy összegű uniós támogatást kaptunk a tanárok és óvónők fizetésemeléséhez

Varga Mihály pénzügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében jelentette be, hogy 184 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra a tanárok és óvónők fizetésemeléséhez.
2024. 05. 29. 18:00
Megosztás:

A kgfb-díjak növekedésének konszolidációja várható

Éves összehasonlításban 11 százalékkal, 56 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos éves díja, ami a 2023-as éves átlagos infláció utóhatása, de az alatt alakult. Az infláció csökkenésével, a biztosítói kárráfordítások mérsékelt, 8 százalékos emelkedésével a díjak konszolidációja várható - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Kgfb-indexében.
2024. 05. 29. 17:30
Megosztás:

Csődeljárás indult egy romániai hajógyár ellen

Csődeljárás indult a Damen Shipyards Mangalia romániai hajógyár ellen - írta az economedia.ro.
2024. 05. 29. 17:00
Megosztás:

Bezáratott egy debreceni éttermet a Nébih

Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket és nyomonkövetési hiányosságokat találtak egy debreceni étterem ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a jogsértések miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették - tájékoztatta a hatóság szerdán az MTI-t.
2024. 05. 29. 16:30
Megosztás:

Külhoni gazdálkodókat segít a Kárpát-medencei falugazdász hálózat

Bővült a falugazdászok létszáma, és a hálózat területi lefedettsége a Csángóföldre történő terjeszkedéssel - jelentette be kedden Tokajban a 2. Kárpát-medencei Falugazdász Konferencia és Csapatépítő Program megnyitóján Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára.
2024. 05. 29. 16:00
Megosztás:

Az év első harmadában közel tízmillió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) legfrissebb adatai alapján 2024. január és április között összesen mintegy 10 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, ez közel 8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának forgalmát - emelte ki az adatokat kommentálva szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 05. 29. 15:30
Megosztás:

Javult a GfK júniusi német fogyasztói hangulatindexe

Az elemzők által vártnál erőteljesebben javult a nürnbergi GfK gazdaságkutató intézet júniusra vonatkozó német fogyasztói hangulatindexe.
2024. 05. 29. 15:00
Megosztás:

Áprilisban csökkent a vendégéjszakák száma az előző évhez képest

Áprilisban a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,2 millió vendég 2,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 1,3, a vendégéjszakáké 4,7 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, a csökkenés az ünnepekhez kötődő hosszú hétvégék idei áprilisi elmaradásával van kapcsolatban - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 05. 29. 14:30
Megosztás:

Áprilisban nőtt a mobiltelefonok kiszállítása Kínában

Kínában éves összevetésben 28,8 százalékkal, 24,07 millióra nőtt a mobiltelefonok kiszállítása áprilisban a kínai Ipari és Információtechnológiai Minisztérium tudományos központja, az Informatikai és Kommunikációs Kutatóintézet (CAICT) adatai szerint.
2024. 05. 29. 14:00
Megosztás:

Az IMF javított Kína GDP-növekedési kilátásain

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az eddigieknél nagyobb idei és jövő évi kínai gazdasági növekedéssel számol, de arra figyelmeztetett, hogy a következő években lassulhat a GDP bővülése.
2024. 05. 29. 13:30
Megosztás:

A régióban terjeszkedne az InstaCash

Az InstaCash a közeljövőben régiós szintű fintech céggé szeretne válni a dinamikusan növekvő, Buy Now Pay Later (BNPL - vásárolj most, fizess később) digitális részletfizetési megoldások piacán - tájékoztatta Bruzsa Géza, az InstaCash vezérigazgatója az MTI-t.
2024. 05. 29. 13:00
Megosztás: