SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Molnár Áron: Ott ült velem szemben Hajdú Péter, a Varga Judit-interjú után nekem semmi dolgom ezzel az emberrel

A színész számára nagy meglepetés volt, amikor a nemzetközi verseny első tárgyalásán szemben ült velem Hajdú Péter. Mint később megtudta, ő is a Hell igazgatótanácsának tagja, ő is masszívan részt vesz ennek a szervezésében.

Link másolása

A Sztárbox tavalyi győztese egy részletes Instagram-posztban magyarázta el, hogy miért nem indul a Hell nemzetközi versenyén.

Korábban írtunk róla, hogy az ökölvívóversenyen idén 10 ország boxolói négy súlycsoportban és celeb-kategóriában indulhatnak. A győztesek 100 ezer dollárt (35,5 millió forint) kapnak súlycsoportonként.

A HELL BOXING KINGS nemzetközi bokszversenyen idén Molnár Áronnal nem tudtak megállapodni a szervezők, így végül Istenes Bence képviseli Magyarországot középsúlyban.

A színész kedd este a közösségi oldalán magyarázta el, hogy miért nem akart indulni.

"Hogy miért nem indulok a Hell nemzetközi versenyén?Először is, mert nem tudtunk megegyezni a Hell-lel. Soknak tűnhet ez az összeg, amit ajánlottak, de sajnos arról nem szól a fáma, hogy ebből kellet volna fizetnem a január óta a boxedzőimet, az erőnléti edzőmet, a futóedzőmet, az étrendet, a táplálék kiegészítőket, a regenerálódást elősegítő masszázst, gyógytornát, hidegterápiát, mentálhigiénés felkészülést. Nem kaptam volna meccspénzt így 3 meccset ingyen bunyóztam volna, illetve az volt a mondás, hogy a meccspénzt is a felkészülési pénzből kell megoldani.

Másrészt nagy meglepetés volt, amikor az első tárgyaláson szemben ült velem Hajdú Péter. Mint később megtudtam, ő is a Hell igazgatótanácsának tagja, ő is masszívan részt vesz ennek a szervezésében. Nekem semmi dolgom Hajdú Péterrel, ráadásul a Varga Juditos interjú után extrán összetettem a kezem, hogy nem kell részt vennem egy olyan programban, amihez ennek az embernek köze lesz."

- írta a posztjában Molnár Áron.

A színész ugyanakkor azt is leírta, hogy a Hell részéről egy hihetetlenül izgalmas kezdeményezésnek tartja, hogy ekkora nyilvánosságot és lehetőséget kapnak a profi ökölvívók is.

"Tiszta szívemből szorítok nekik."

- áll a bejegyzésben, amiben még Istenes Bencének is üzent.

"Ahhoz, hogy hitelt tudjon magának szerezni, hogy miért ő méretteti meg magát nemzetközi szinten, hiszen a Sztárboxban a harmadik helyen végzett, először lehet, hogy el kellene vennie az övemet. Legalábbis én biztos, hogy ezt tenném a helyében, hogy tiszta lelkiismerettel tudjak nekivágni a nemzetközi megmérettetésnek. De lelke rajta..."

- írta a Sztárbox tavalyi győztese.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Azahriah Gulyás Gergelyékről: Ugyanúgy bánnak a sajtóval, ahogy a „kisemberrel” bármilyen ügyfélszolgálaton
Az énekes három teltházas Aréna-koncertje után most egy kormányinfón húzta fel magát.

Link másolása

Három teltházas koncertje után már egészen más gondok foglalkoztatják Azahriah-t – legalábbis ez derül ki Insta-sztorijából.

Az énekes egy korábbi kormányinfó videóját posztolta, ami a kínai elnök érkezése előtt készült. Azt nem tudni, hogyan került most Azi elé a felvétel, amin a Telex újságírója azt nehezményezi, hogy sem őket, sem az RTL-t nem hívták meg Hszi Csin-ping sajtótájékoztatójára. Gulyás Gergely azt válaszolta, hogy „Továbbra sem kézbesítek sajtómeghívókat”, így Simor Dániel Vitályos Eszter kormányszóvivőhöz fordult. Ő először azt mondta, hogy biztosan meghívták a médiát a sajtótájékoztatóra. Amikor azonban szembesítik azzal, hogy több médium nem kapott meghívást, ő is elismétli: „Én sem foglalkozom sajtómeghívók kézbesítésével, ne haragudjon.” Miután elmondja, hogy ki foglalkozik vele, mosolyogva ígéri meg, „kedves Dánielnek”, hogy feltétlenül értesíteni fogja.

A Paul Sonati néven instázó Azahriah teljesen kiborult a felvételen, és a követőit kérdezte arról, mit szólnak a párbeszédhez. Videójához annyit ír:

„Csodálkoztok, hogy szar a posta, azt' fentebb ugyanúgy bánnak a sajtóval, ahogy a "kisemberrel" bármilyen ügyfélszolgálaton.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Orbán Ráhel: a budapesti tömegközlekedés nagyszerű, de hiányzik a luxusvásárlás
A miniszterelnök lánya az Adam & Eve (a&e) nevű közel-keleti luxusmagazinnak adott interjút. Többek között beszélt a budapesti tömegközlekedésről, de a luxusvásárlásról is. Ráhel egyébként a múlt heti Gourmet Fesztiválon egy nagyjából húszmillió forintba kerülő órát viselt.

Link másolása

A miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel az Adam & Eve (a&e) nevű közel-keleti luxusmagazinnak adott interjút, amiben arról is beszélt, hogy Budapest miért egyike azoknak a helyeknek, amiket 2024-ben kötelező meglátogatni. Orbán Ráhel mint a BDPST Group kreatív igazgatója, és a BDPST Koncept ügyvezető igazgatója nyilatkozott a lapnak.

Az rtl.hu szemléje szerint Orbán Ráhel elmondta a lapnak, hogy „Magyarország nagyon biztonságos”, hozzátéve, hogy „az adórendszerünk nagyszerű, szóval ez egy jó hely üzletelni”, és „már vannak nagyszerű hoteljeink, de sokkal több jön”.

Orbán Viktor lánya azt is hozzátette, hogy „van az Opera, van a Művészetek Palotája”, de „van alternatív kultúra is”, valamint „az építészetünk gyönyörű”, és „Budapest sokszínű”.

Orbán Ráhel kijelentette azt is, hogy „a tömegközlekedés nagyszerű, az emberek imádják használni, és biztonságos”. Az egyetlen dolog, ami szerinte igazán hiányzik, az a luxusvásárlás.

Orbán Ráhel egyébként a múlt heti Gourmet Fesztiválon egy nagyjából húszmillió forintba kerülő Patek Philippe Aquanautra hasonlító órát viselt Gourmet Fesztiválon.

Az ilyen típusú luxusóra alapmodelljeinek ára 16 és 22 millió forint között mozog - szúrta ki a Csukló Szpotting Instagram-oldala.

(via rtl.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Álomesküvő! A dubaji tengerparton nősült meg Malek Miklós
Az ifjú párt Layne Redman, a Dubai TV ismert bemondója adta össze. Az esküvő részleteiről Malek elárulta, hogy a bevonuló zenét maga szerezte.
Fotó: RTL Klub - szmo.hu
2024. május 29.


Link másolása

Az X-Faktor egykori mentora, Ifjabb Malek Miklós zenei producer az Egyesült Arab Emirátusokban ismerte meg üzletasszonyként és íróként tevékenykedő kedvesét, akivel egészen különleges helyszínen keltek egybe - írta meg a Best magazin.

Az igazán extravagáns tengerparti esküvőn több mint száz barát és családtag gyűlt össze, hogy részt vegyen a ceremónián. A nagy napon természetesen ott volt a Malek-család is: Malek Miklós, Toldy Mária és Malek Andrea is.

A szerelmeseket Layne Redman, a Dubai TV ismert bemondója adta össze, aki történetesen Malek Miklós jó barátja. Az esküvő részleteiről Malek elárulta, hogy a bevonuló zenét maga szerezte.

"A lagzi igazi buli volt!"

– mesélte Malek a lapnak.

"Az est egyik legjobb része az volt, amikor kiderült, hogy remekül játszom darbuka dobon, ami a helyiek kedvence. Onnantól még inkább ünnepelt férj lettem. És amikor már azt hittük, ennél jobb nem lehet, megszólalt a Ding-dong, Csonka Bandi slágere, amit annak idején én hangszereltem. A násznép vonatozva bulizott hajnalig a tengerparton."

- idézte fel a nagy napot Malek Miklós.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Falusi Mariann 22 kilót fogyott a gyász alatt: „A halála óta hordom Györgyi nyakláncát”
Az énekesnő pokoli időszakon van túl. Tavaly nemcsak az édesanyját veszítette el, hanem a társát, Lang Györgyit is, akivel harminc éven át elválaszthatatlanok voltak.

Link másolása

Lang Györgyi, a Pa-Dö-Dő énekese tavaly májusban hunyt el, az énekesnő pedig annyira elfoglalt volt, hogy egészen év végéig mindössze három szabad estéje volt.

"Ez iszonyatos mennyiségű munka, ami összeszedettséget követel, egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy szétessek"

– mondta a Hot! magazinnak az énekesnő.

"Rengeteg hullámvölgyem volt az elmúlt egy évben, de az az elképesztő szeretetcunami, ami áradt felénk, sokat segített. A búcsúztató az állatkertben egy hihetetlenül jól sikerült, méltóságteljes, ugyanakkor játékos és abszolút Györgyihez illő dolog volt. Ráadásul megmutatta, mennyien szerették őt, a humorát, a jókedvét, és hogy ennek a betegségnek a tudatában csinálta végig azt a közel negyven évet, amíg együtt dolgoztunk. Egy pillanatig nem rendült meg, szó szerint kinevette a halált, ez pedig mindig tartja bennem a lelket"

– emlékezett vissza Falusi Mariann.

Az énekesnő azt is elmondta, hogy a mai napig nem tudja megnézni a közös felvételeiket, viszont van egy tárgy, ami a mai napig rá emlékezteti őt.

"A halála óta hordom Györgyi nyakláncát. Annak idején kapta Kulka Jánostól, egy ezüstfigura fafejjel. Hatalmas érzelmi értéke van számomra, és azt érzem, így Györgyi mindig velem van, bárhol is vagyok a világban"

– mesélte az énekesnő, akinek az édesanyja és a társa halála után teljesen átalakult az élete. Huszonkét kilót fogyott, és teljes életmódváltáson ment keresztül.

Mariann az interjúban azt is elmondta, hogy eddig nem volt képes arra, hogy Pa-Dö-Dő-dalokat énekeljen, nemrég azonban Weisz Viktorral közösen az Igali Gyógyfürdőben három szerzeményt is előadtak.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: