Lövöldöztek Drake torontói luxusvillájánál

2024. május 7. – 21:41

Másolás

Vágólapra másolva
Helyszínelők Drake torontói villájának lezárt utcájában május 7-én – Fotó: Mert Alper Dervis / Anadolu / AFP
Helyszínelők Drake torontói villájának lezárt utcájában május 7-én – Fotó: Mert Alper Dervis / Anadolu / AFP

Lövöldözés volt éjjel a kanadai rapsztár, Drake torontói luxusvillájánál – írja a CBC. A támadásban, ami nem sokkal hajnali 2 után történt, súlyosan megsérült a rapper egyik biztonsági őre, akit kórházba szállítottak. A rapper egyik szóvivője megerősítette, hogy Drake nem sérült meg, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy egyáltalán otthon volt-e az incidens idején. A villa környékét lezárták a hatóságok, a kanadai CVT News helyszíni tudósítója szerint fokozott a rendőri jelenlét az utcában.

Paul Krawczyk felügyelő a CBC-nek azt nyilatkozta, hogy egyelőre nagyon kevés információjuk van a hatóságoknak, és „korai lenne fejtegetésekbe bonyolódni, hogy mi motiválhatta a támadást”. Sajtóértesülések szerint egy autó jelent meg a villánál, a feltételezett támadók pedig lövéseket adtak le. A rapper egyik biztonsági őrét a mellkasán érte találat. Mire a rendőrség kiért a helyszínre, a testőr eszméletlen állapotban volt. Kórházba szállították és megműtötték. A torontói szervek egy rövid X-bejegyzésben adtak hírt a bűntényről.

Krawczyk elmondta, hogy tartják a kapcsolatot a rapper képviselőivel, akik együttműködőek a nyomozókkal. Azt nem erősítette meg, hogy a támadás egy úgynevezett drive-by shooting, azaz mozgó autóból elkövetett fegyveres támadás lett volna, de elmondta, hogy egy jármű megjelent a helyszínen. A nyomozók megszerezték a biztonsági kamerák felvételeit, amik rögzítették a támadást.

Drake háza egy kb. 4600 négyzetméteres luxusvilla a torontói Park Lane Circle-ben, Bridle Path negyedben. Bridle Path Toronto híres elit lakónegyede, ahol Drake házán kívül még számos luxusvilla, kastély és birtok található. „Bridle Path az a torontói oázis, ahol a hírességek pazar kúriákat építenek” – írta a kanadai National Post a környékről 2019-ben. A rapper sosem tartotta titokban, hogy hol lakik, a 100 millió dolláros kastélyban egyszer klipet is forgatott, illetve az egyik dalának a címében is szerepel az utca neve. A villa a „The Embassy” (vagyis „A nagykövetség”) néven is ismert Torontóban, maga a rapper is szeret így hivatkozni a birtokára.

Az ügy pontos háttere, illetve a gyanúsítottak kiléte egyelőre ismeretlen, a híradásokban viszont Kendrick Lamar és Drake egyre inkább elharapódzó konfliktusát említik, aminek előzményeit és részleteit ebben a cikkben foglaltuk össze. Paul Krawczyk nyomozó megerősítette, hogy tud a konfliktusról, amit a tengerentúli sajtóban az elmúlt tíz év legnagyobb előadók közti viszályaként emlegetnek.

Fontos elem, hogy Kendrick Lamar május 4-én osztotta meg azt a diss tracket, amiben Drake-et és a hozzá köthető személyeket pedofilnak nevezi. Az ezelőtt közzétett dalban arra utalt, hogy a rapper szexkereskedelemben is érdekelt lehet, illetve szexuális ragadozókkal dolgozik együtt. Az új dal hivatalos borítóján Drake luxusvillája látható, illetve piros ikonok, amikkel gyermekek elleni szexuális bűntényeket elkövető gyanúsítottakat szoktak jelölni.

Érdekes továbbá, hogy a Not Like Ust megelőző dalban (Meet the Grahams) Lamar arra is figyelmeztet, hogy szerinte csak idő kérdése, és a rendőrség le fogja rohanni a „Nagykövetség” néven ismert villát („The Embassy 'bout to get raided too, it's only a matter of time”), pont ahogy Diddyvel is tették a közelmúltban. A közösségi médiában az a vélekedés terjed, hogy a torontói villánál történt lövöldözést maga Drake szervezte meg, aki ezzel próbálja besározni Kendrick Lamart.

Drake a Not Like Usra válaszul közzétette a The Heart Part 6 című diss tracket, amiben válaszolt Lamarnak, megvádolta azzal, hogy veri a feleségét, és szisztematikusan tagadta az ellene felhozott összes vádat, beleértve a pedofíliát és a szexkereskedelmet is. Mint a dalt promótáló posztban írta, „ahelyett, hogy kiírod a címemet, inkább reagálj, van mire”.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!