Dömötör Csaba a Fidesz–KDNP választási fórumához kapcsolódó sajtótájékoztatón azt mondta: az elmúlt hetek állásfoglalásait, eseményeit nézve látható, hogy intenzívebb lett a háborús mozgolódás. Formálódik egy NATO-misszió, a NATO, amely eredetileg védelmi szervezet, azon gondolkodik, hogyan vonódjon be jobban a háborúba – tette hozzá. Az államtitkár kitért rá, hogy a NATO főtitkára Kijevben kijelentette, a fegyverszállításokat még magasabb fokozatba kell kapcsolni, Franciaország elnöke pedig fenntartja a lehetőségét, hogy európai országok ne csak fegyvereket, hanem katonákat is küldjenek a hadszíntérre, és nyíltan beszél arról, hogy országa atomhatalom.
Dömötör Csaba: Háború és béke kérdéséről is dönt a júniusi választás
A június 9-i európai uniós és önkormányzati választás jóval többről szól, mint hogy kik képviseljenek bennünket az Európai Parlamentben, illetve az önkormányzatokban, ez a választás háború és béke kérdéséről is dönt – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Barcson kedden.
Tehát már az atomfegyverek szerepe is felmerül a háborúval kapcsolatos párbeszédben
– figyelmeztetett Dömötör Csaba. A politikus azt mondta, az Egyesült Államok hatvanmilliárd dolláros csomagot szavazott meg a háború támogatására, amelyből legalább 23 milliárd dollár fegyverküldésre megy, és már az Egyesült Államokban is megjelentek olyan hangok, hogy bizonyos esetben amerikai katonák bevetése is szükségessé válhat. Úgy vélte, példa a helyzet súlyosságának alátámasztására az is, hogy lengyel döntéshozók nyíltan beszélnek atomfegyverek Lengyelországba telepítésének lehetőségéről.
Ez azt is jelenti, hogy ezekben a hetekben világháborúhoz kerültünk közelebb, nem a béketárgyalások megkezdéséhez
– mondta. Dömötör Csaba utalt rá, az európai együttműködés legfőbb ígérete a béke volt, ám – szavai szerint – most pont ezt az ígéretet nem tudja tartani.
További Külföld híreink
Mintha azt a hibát követnék el Brüsszelben, hogy nem veszik figyelembe Európa tragikus történelmi tapasztalatait
– közölte. Megjegyezte, vannak, akiknek egy kiterjedtebb háború előnyöket, zsákmányt, kiterjedt lehetőségeket jelenthet, de Magyarország, a magyar családok tapasztalatai merőben mást mutattak, számukra a háborúk – amennyiben minket is érintettek – gyötrelmet és keserves újrakezdést jelentettek.
Sohasem függtek még ennyire össze az európai politika kérdései az önkormányzatok kérdéseivel, minél hamarabb kanyarodunk vissza a béke útjára, annál hamarabb lesz az egyes tagországoknak, önkormányzatoknak lehetősége fejlesztési terveik megvalósítására
– mondta. Jelezte, Európa tízmilliárd eurónyi összeget költött eddig háborúra, és még többet akarnak, a NATO egymaga százmilliárd dollárnyi összeget akar a következő öt évben a háborúra költeni. Ezt a pénzt másra is lehetne költeni, utakra, iskolai fejlesztésekre, kerékpárutakra, egészségügyre, ezért is kell változtatni a brüsszeli politikán – fogalmazott. Az államtitkár hangsúlyozta, függetlenül attól, mi lehet az oka a brüsszeli döntéshozók politikájának, a legfontosabb kérdés, hogy mi ki tudunk-e tartani az álláspontunk mellett; ha a kormányon múlik, akkor ki fogunk tartani.
Dömötör Csaba hangsúlyozta: a háborúról mindenkinek van véleménye, ezt lehet kifejezni a június 9-i választáson, amelynek fő tétje az, hogy a békét akarók kerülnek-e többségbe.
A magyar politikai szereplők közül mindenki kifejezte a véleményét, a kép letisztult: akinek fontos Magyarország békéje és biztonsága, az a mostani helyzetben csakis a kormánypártokra, a Fidesz–KDNP-re számíthat
– hangoztatta. Megjegyezte, az Eurobarométer felmérése alapján a megkérdezett európai polgárok 47 százaléka szerint a béke az az érték, amelyet meg kellene védeniük a brüsszeli döntéshozóknak. Ez azt jelenti, hogy az az álláspont, amit a magyar kormány képvisel, valójában egy európai társadalmi álláspont, amitől a döntéshozók elitista módon elkanyarodtak – mutatott rá.
Borítókép: Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára beszédet mond a Fidesz–KDNP választási fórumán Barcson, a Móricz Zsigmond Művelődési Központban 2024. május 7-én. (Fotó: MTI/Ruprech Judit)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÍgy segít a Törökországból érkezett drón az iráni elnök felkutatásában + videó
Felvételeket tettek közzé arról, hogy segíti a török drón a kutatást.
Egy újabb francia vezető, aki engedélyt adna Ukrajnának, hogy Oroszországra mérjen csapást francia fegyverekkel
A francia nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnöke felszólítja Franciaországot, hogy ne tiltsa meg többé Kijevnek, hogy csapást mérjen Oroszországra.
Lövöldözés az érettségi banketten + videó
Pánik tört ki egy középiskola érettségi bankettjén, amikor valaki lövöldözni kezdett.
Iránban összehívták a kabinet vészhelyzeti ülését az elnök helikopterének balesetét követően
Újabb intézkedéseket rendeltek el az államfő felkutatására.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szívszorító képek, ugyanoda emelték ki az összetört motorcsónakot, ahová a Hableány került öt éve
Felvételeket tett közzé a verőcei hajóbalesetről a rendőrség + videó és galéria
Shiloh Brad Pitt kedvenc gyermeke: kiderült, miért őt szereti a legjobban
A természet lassan visszaveszi Kispest első polgármesterének patkánytanyává lett házát
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Nemzetközi összefogás született, hogy kiderüljön: mégis mi történt az iráni elnök gépével?
Meglepődtek, amikor Orbán Viktor lépett a műhelybe + videók
Egy falatot sem eszik, sőt nem is iszik egy etióp nő, az orvosok sem tudják, hogy lehet életben
Újabb háborús veszély a Közel-Keleten?
Meghalt Varga Szilvia
„A kényszerleszállás lehet hogy a lezuhanás szinonimája lesz hamarosan”
A Liverpool Szoboszlaival tett bejelentést, aki reagált a Paks kupasikerére
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÍgy segít a Törökországból érkezett drón az iráni elnök felkutatásában + videó
Felvételeket tettek közzé arról, hogy segíti a török drón a kutatást.
Egy újabb francia vezető, aki engedélyt adna Ukrajnának, hogy Oroszországra mérjen csapást francia fegyverekkel
A francia nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnöke felszólítja Franciaországot, hogy ne tiltsa meg többé Kijevnek, hogy csapást mérjen Oroszországra.
Lövöldözés az érettségi banketten + videó
Pánik tört ki egy középiskola érettségi bankettjén, amikor valaki lövöldözni kezdett.
Iránban összehívták a kabinet vészhelyzeti ülését az elnök helikopterének balesetét követően
Újabb intézkedéseket rendeltek el az államfő felkutatására.