A kulturális veszteségekről csak becslések, bizonytalan adatok látnak napvilágot, miközben erősödik az aggodalom, nem csak Gáza, de a történelme is nyomtalanul eltűnik a világ elől. A régió századokon át fontos kulturális kapocs volt a civilizációk között, átjárást jelentett Afrika és Ázsia között, forgószínpadként szolgált egyiptomi, perzsa, görög, római és ottomán kereskedők számára egyaránt. A sors iróniájaként is lehet értékelni, hogy a gázai emlékek egy fontos kollekciója, amelyet a sors szeszélye Svájcba sodort csaknem két évtizeddel ezelőtt, majd ottragadt a genfi tóparton, valójában jogalap nélkül, most reménysugarat jelent a múlt elvesztéséért aggódó múzeológusoknak.
Egy palesztin származású, Genfben dolgozó archeológus, Fadel al-Otol és csapata a háború kitörése óta napi kapcsolatot tart a gázai övezetben dolgozó kutatókkal, akik képeket, információkat juttatnak el hozzá az antik értékekkel kapcsolatos helyszíni fejleményekről. Legutóbb az al-Bacha palota megsemmisítéséről kaptak megcáfolhatatlan bizonyítékokat. A különleges márványból épült XIII. századi épület többszáz kivételes antikvitást, szarkofágokat őrzött, és híres volt arról is, hogy a XVIII. század végén itt szállt meg Napoleon. "A legértékesebb leleteinket állították ki a Bacha-ban" - kesergett Jean-Baptiste Humbert az Ecole biblique et archéologique française de Jérusalem (Ebaf) vezető kutatója, aki főszerepet játszott hajdan az említett gyűjtemény Svájcba kerülésében.
Az Ebaf amúgy nem ma kezdte a munkát Palesztinában, alapítása egy francia dominikánus nevéhez fűződik.
lbert Lagrange, szerzetesi nevén Marie-Joseph, világot járt történészként, 1889-ben érkezett Jeruzsálembe, és ott egy vágóhíd helyén 1890-ben megnyitotta az École Pratique d’Études Bibliques néven az intézményt, amely szinte azonnal régészeti kutatásokkal kezdett foglalkozni, majd később felvette a régészeti tevékenységre utaló mai nevét. Az intézmény vezető kutatója, a már említett Jean-Baptiste Humbert 2004-ben Gázába hívta Marc-André Haldimannt, a Musée d'art et d'histoire de Genève (MAH) professzorát. Nem véletlenül, egy helyi ingatlanmágnás, szakmáját tekintve régész, Jawdat Khoudary által felhalmozott gyűjteményre akarta felhívni a figyelmet. Khoudary emberei 1990-óta végeztek ásatásokat Gázában, munkájuk eredményeként mintegy 400 páratlan, főként bizánci érték került a föld felszínre. Khoudary nem rejtegetni akarta a leleteket, hanem megmutatni a világnak, a svájci múzeológussal való találkozást követően szinte azonnal megszületett az elhatározás, a kincseket előbb kiállítják a genfi múzeumban, majd egy önálló gázai múzeumot létesítenek a palesztin városban. 2006-ban a Khoudary-kincsek Svájcba utaztak, a tervek szerint átmeneti időre, ám a geopolitika közbe szólt. A 2007 nyarán a Hamasz kiűzte a palesztin hatóságokat Gázából, Izrael blokád alá vette a térséget, a gyűjtemény pedig a Genfi tó partján ragadt. Eközben Jawdat Khoudary Gaza város északi részén egy múzeumot létesített ottmaradt értékeinek, ám féltett tárgyainak sorsáról mostanság nem igazán tud biztosat. Ő maga Egyiptomba menekült, és az AFP-nek úgy nyilatkozott, megbízottai arról számoltak be, hogy tűz pusztított a múzeumban, és jónéhány tárgynak nyoma veszett.
"De a gyűjtemény jelentős része Genfben van, biztonságban, és így történelmünk nem marad nyomtalan"
- mondta Jawdat Khoudary az események kapcsán.
A képhez hozzátartozik, hogy 2016-ban a palesztin hatóság kérte Svájctól a tárgyak restitucióját, a pontos leltár elkészült, a tárgyakat becsomagolták, 106 láda várt szállításra. "Zöld lámpára vártunk, csak a biztosítási szerződést kellett volna nyélbe ütni, ám ez nem sikerült" – emlékezik a MAH mai vezető művészettörténésze Béatrice Blandin. "Más helyzetben akár mondhatnánk, a szokásos, nem minden érdektől mentes svájci mentalitás irányította az eseményeket, de most inkább hála a sorsnak, ez a gyűjtemény legalább készen áll egy újabb kiállításra."
A gázai háború leállítását szorgalmazta Antony BlinkenGázában nem sok kiállítható emlék maradt. Jean-Baptiste Humbert, a teljes gázai kulturális örökség megsemmisülését vizionálta a Le Figaro-nak nyilatkozva. A kulturális veszteségek egyelőre inkább csak a kutatókat foglalkoztatják, a segélykiáltásaik elvétve jutnak ki az ostromlott területekről, de hát ez érthető, a világot ennél súlyosabb gondok foglalkoztatják. Az övezet gyakorlatilag megközelíthetetlen a halandó tudósok számára, akiknek jelenleg legfontosabb feladata a leltárkészítés, a károk dokumentálása, életben tartani a reményt, hogy eljön az idő, amikor jegyzeteik segíthetnek a páratlan történelmi emlékek helyreállításában. A helyszínre siető tudósok, kormányoktól független (non-governmental organization, NGO) kulturális szervezetek, emberfeletti erőfeszítései, ha mást nem is érnek el, de legalább szembesítik a világot a háború ezen arcával is. A Heritage for Peace nevű, a brit és a spanyol kormány támogatását élvező csapat már egy hónappal a háború kitörését követően közzé tette riportját, amelyben száz kulturális szempontból fontosnak tartott helyről számoltak be, amelyek a bombázások károsultjai voltak. Egy másik szervezet, az Euro-Med Human Rigths Monitor listájára valamivel később már 150 helyszín került fel. A kutatók most is inkább csak tanuvallomásokra, mint sem dokumentumokra támaszkohatnak, de ezek és a helyi sajtóban megjelent információk alapján több, eredetileg csak bizonytalan sorsúnak minősített történelmi érték, immár a megsemmisült kategóriába került. A nyugati médiához, így a BBC-hez, az Al Jazeera jóvoltából eljuttatott, hitelesnek elfogadott, fotók szerint az Al-Omari mecset, az övezet egyik legfontosabb műemléke megsemmisült. Az épület első formájában, az V. században, bizánci templomként szolgált, majd a VIII. században alakították mecsetté, később földrengés semmisítette meg, hogy azután a XII. században a templomosok építsék újjá, majd az Ajjúbidák következtek a rombolással, a XIII. században pedig a mamelukok mecsetként építették újjá. Utána még történt egy és más, például a britek lebombázták a XX. században, a közelmúltbeli képek tanusága szerint a legújabbkori bomba ismét célba talált, a 4000 m2-es épületkomplesszum java a föld színével lett egyenlő. A kárlistára felkerült egy ortodox-görög templom, a XII. századi Saint-Porphyre Gáza óvárosában, és az V. századi bizánci Jabaliya templom, amelyet 1997-ben ástak ki francia régészek, ugyancsak megsemmisült, amikor bombázták a mellette lévő tábort. Az UNESCO világörökség részeként nyilvántartott, 800-ban már működő Anthédon kikötő ugyancsak bombakárokat szenvedett, és 25 év archeológiai kutatás eredményei semmisültek meg Gáza város Al Zahra nevű negyedében, ahol palesztin és francia régészek egy 4500 éves bronzkori város nyomait kutatták. Megsérült a Sayed al-Hashem mecset, ahol a legenda szerint Mohamed dédapja van eltemetve, és a múzeumok között a Al Qarara, valamint a Rafah is rakétatámadás áldozata lett.
A világ muzeológusai, a kevés jó között, legalábbis egyelőre, örülhetnek annak, hogy az UNESCO világörökségi listáján szereplő, 329-ben épült Saint-Hilarion kolostor Deir al-Bachaban sértetlen. A Közel-Kelet legnagyobb, csodás mozaikokkal díszített, keresztény épületegyüttese öt templomot, egy keresztelő kápolnát, fürdőket, szentélyeket, egy nagy kriptát foglal magába.