20 °C Budapest
Shot of a supermarket aisles with variety of products on shelves. Grocery store with products in racks.

Mi folyik a magyar boltokban? Még az elemzőket is meglepte, ami történt

2024. május 7. 20:16

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest 2024 márciusában 4,2 százalékkal nőtt, ezzel az éves összevetést tekintve az idei év első negyedévében töretlenül, összességében 2,2 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom volumene - emelte ki a legfrissebb statisztikai jelentéshez fűzött keddi kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az előző hónaphoz képest a kiskereskedelmi forgalom volumene 2 százalékkal bővült. Ez havi alapon, azaz a megelőző hónaphoz képest 2022 márciusa óta a legmagasabb mértékű növekedést jelenti - hangsúlyozta a tárca elemzése. Márciusban jelentősen, 5,7 százalékkal nőtt éves alapon az élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes üzletek forgalma. Ez azt jelentette, hogy márciusban csak az élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 807 milliárd forintot, azaz 66,6 milliárd forinttal költöttek többet a családok, mint tavaly márciusban. Ez a fogyasztás helyreállásának és az óvatossági motívum fokozatos oldódásának a jele - méltatta a fejleményt az NGM.

Mint megállapították, a kiskereskedelmi forgalom túljutott mélypontján és már a kilábalási szakaszban tart. Mindezt támogatta, hogy a kormány hatékony és eredményes intézkedéseivel 2024 márciusára 3,6 százalékra szorította vissza az infláció mértékét. Az NGM értékelése szerint az infláció összeomlása, a reálbérek szeptember óta tartó jelentős mértékű növekedése, a fogyasztói bizalom erősödése és az óvatossági motívum oldódása mellett az élelmiszerárak csökkenése is érdemben segítette a kiskereskedelmi forgalom bővülését.

A 2024-ben - a pedagógusokat, a rendvédelmi dolgozókat és a honvédség tagjait érintő béremelés és úgy általában az erőteljes bérdinamika hatására - ismét 5 százalék feletti mértékben növekedő reálbérek a belső kereslet helyreállásának, a fogyasztás bővülésének egyik fő hajtóerejét fogják jelenteni, így a kiskereskedelmi forgalomban megfigyelhető növekedési tendencia várhatóan a következő hónapokban is folytatódni fog - prognosztizálja a minisztérium. Mint rámutattak: van tér a fogyasztás növelésére, hiszen a kereskedelmi forgalom a 2021-ben látott szintre kapaszkodott vissza.

Márciusban jelentősen, 2%-kal bővült a kiskereskedelmi forgalom az előző hónaphoz képest a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint egyaránt. A trend pozitív, azonban a konjunktúraindexek arra engednek következtetni, hogy a vásárlási kedv csak mérsékelten emelkedhet középtávon.

Az Erste makrogazdasági elemzője, Nagy János kommentárjában azt írta, a magasabb frekvenciás adataik lényegesen mérsékeltebb számokat jeleztek előre, az adat rendkívül pozitív meglepetést okozott és messze meghaladta mind az előrejelzésünket, mind a konszenzust. A kilábalás fokozatosan folytatódhat: főként a stabil, pozitív reálbérváltozás eredményeként. A felívelést valamelyest továbbra is lassíthatja az elmúlt időszakban megtapasztalt jóléti veszteségek következtében fellépő óvatossági motívum.

Kiskereskedelmi forgalom, reálbér és fogyasztói bizalom

A fogyasztói bizalom ugyan áprilisban kis mértékben lefelé korrigált, de továbbra is növekvő trendben van. Az élelmiszerárak esetében tapasztalható lassuló infláció (0,7% februárban) pedig tovább erősítheti az egyébként is bővülő élelmiszer fogyasztást - írják az MBH elemzői tartalmakra fókuszáló felületén, a Monitor Blogon. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 5,7%-kal, az üzemanyag-kiskereskedelemben 3,3%-kal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 0,6%-kal nőtt az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene.

Hosszú idő után most először növekedett a nem-élelmiszer kategória forgalmának volumene, a következő hónapokban a kertészeti és kültéri szabadidős tevékenységek beindulásával további emelkedést várunk. Az élelmiszer-kiskereskedelem 77%-át adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 5,7%-kal, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 4,8%-kal emelkedett.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Márciusban 4,2%-kal bővült a csomagküldő és internetes kereskedelem forgalmának volumene (y/y), jelenleg a teljes kiskereskedelmi forgalom 7,4%-át teszi ki. Az előző hónaphoz képest 1,9%-ot nőtt a volumen. A nem élelmiszer-kiskereskedelemben a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletek forgalmának volumene továbbra is növekedést mutat (+3,9%), az iparcikk jellegű vegyes üzletek volumene 2,3%-kal, a könyv, számítástechnika-, egyéb iparcikk-üzletekben pedig 1,5%-kal növekedett a volumen februárban. A textil-, ruházati és lábbeliüzletekben 1,9%-kal, a bútor-, műszakicikk-üzletekben 4,4%-kal, a használtcikk-üzletekben 5,9%-kal csökkent a volumen.

Az euróövezet gazdasági hangulatindexe (ESI) a márciusi 96,2 pontról 95,6 pontra csökkent áprilisban. Magyarországon azonban emelkedett a mutató, jelenleg 98,8 ponton áll. A GKI indexei lefelé korrigáltak: a konjunktúra index 2 ponttal csökkent, a fogyasztói bizalmi index pedig 1,2 pontot süllyedt áprilisban. A nagy értékű fogyasztási cikkekre elkölthető saját jövedelem megítélése kedvezőbb lett, ami jó hír a nem-élelmiszer kategória termékek fogyasztására nézve. Ugyanakkor már három hónapja romlik a következő 12 hónapra vonatkozó saját pénzügyi helyzet megítélése, valamint áprilisban növekedett a munkanélküliségtől való félelem is, ezek pedig arra engednek következtetni, hogy a vásárlási kedv csak mérsékelten emelkedhet.

A kereskedelem meghatározó folyamatai:

A márciusi kiskereskedelmi adatok mind havi, mind éves alapon kedvező fordulatot mutatnak. A havi növekedéshez leginkább a húsvét járulhatott hozzá, de a kedvező reálbérek és az óvatosság oldódása miatt a következő hónapokban is emelkedést várunk. A pozitív éves változás mértéke a gyenge bázisnak is köszönhető, a következő hónapokban már erősödő bázishoz történik a viszonyítás, így a növekedés mértékében nem számítunk nagy ugrásra, de a pozitív trend fennmarad. MBH Elemzési Centrum várakozás: kiskereskedelmi forgalom év/év változás 2024-re 2,8%, fogyasztóiár-index éves átlag 4,1%, nettó reálbér 7,5%.

Csökkent az üzemanyagfogyasztás itthon az első negyedévben. A Magyar Ásványolaj Szövetség adatai szerint az előző év első három hónapjához képest idén 3,3%-kal kevesebb 95-ös benzin fogyott, míg prémium motorbenzinből 20,2%-kal több, így motorbenzinből nagyjából a tavalyi szinten maradt a fogyasztás. Gázolaj esetében 4,6%-os volt a visszaesés volumenben, prémium gázolajból azonban 17,7%-kal több fogyott, így dízelből összesen 3,1%-os a csökkenés. Elmondható, hogy mindkét kategóriában a prémium üzemanyag keresletének emelkedése akadályozta meg a nagyobb visszaesést.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 28. 18:28
A Magyar Hang szerint Szöllősi Györgyhöz, Orbán Viktor kedvenc sportújságírójához; az egy ideje az M...
Bankmonitor  |  2024. május 28. 16:50
A legjobb szabad felhasználású jelzáloghitelt keresed, de tanácstalan vagy, hogy miként indulj el? C...
Kiszámoló  |  2024. május 28. 16:22
Itt a nyár, a vakációk és ezzel együtt a roaming frász ideje is. Az Unió nagyon helyesen rálépett a...
MNB Intézet  |  2024. május 28. 14:26
Az elmúlt négy év globális történései a központi bankokat több szempontból is nyomás alá helyezték....
Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 28. kedd
Emil, Csanád
22. hét
Május 28.
Nemzetközi tejnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm