HÍREK
A Rovatból

A fideszes képviselők véletlenül megszavazták, hogy 1000 forint legyen az egy napos autópályamatrica

A Gazdasági Bizottságban tévedésből igen gombot nyomtak a Jobbik javaslatára a fideszes képviselők, így a törvénytervezet most az országgyűlés plenáris ülése elé kerül.

Link másolása

Az Alfahír számolt be róla, hogy a Fidesz-KDNP képviselői figyelmetlenségből véletlenül elfogadták a Jobbik-Konzervatívok egynapos sztrádamatricát sürgető javaslatát a Gazdasági Bizottságban kedden.

Mire a honatyák észrevették, hogy mi történt, már késő volt, nem lehetett visszavonni a leadott szavazatokat.

Két fideszes képviselő, Szatmáry Kristóf és Varga Gábor nyomott félre, ráadásul mindketten helyettesítettek másokat, így a szavazatokat az ő nevükben is leadták.

Így aztán az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé kerül majd, annak persze kicsi az esélye, hogy az Országgyűlésben is megszavazza majd a kormánypárti többség.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
840 venezuelai van bejelentve egy 77 férőhelyes idősotthonba az I. kerületben, akik szavazhatnak is – a Fidesz szerint az ellenzék csak a menekültek ellen uszít
Tízszer annyi ember van bejelentve, mint ahány férőhely van az intézményben. A Párbeszéd szerint az bőven befolyásolhatja a választás végeredményét is.

Link másolása

Több mint 800 ember van bejelentve a Máltai Szeretetszolgálat 77 férőhelyes Idősek Otthonába az I. kerületben. Többségük venezuelai menekült. Ezt a választási névjegyzékben vette észre a Párbeszéd, akik szerint mindez a választások eredményét is befolyásolhatja – közölte az RTL Híradója.

A 77 férőhelyes intézményben elsősorban beteg, önellátásra képtelen idősek laknak. Csakhogy a választási névjegyzék május 7-i adatai szerint több mint tízszer ennyi ember van ide bejelentve.

„840 ember van bejelentkeztetve, ami ha nézzük a választókerült létszámát, 2650 választásra jogosult van abban a körzetben akkor egy elképesztően nagy szám. De azt is pontosan tudjuk, hogy milyen szoros volt itt a polgármesterjelöltek közötti verseny 2019-ben V. Naszály Márta mindössze 121 szavazattal előzte meg a Fideszes riválisát”

– mondta el a csatornának telefonon Tordai Bence, a párt parlamenti képviselője.

A Párbeszéd szerint tömeges betelepítésről van szó. Úgy tudják, az idősek otthonába bejelentettek jelentős része venezuelai menekült.

A kerület fideszes polgármesterjelöltje, Böröcz László a Híradó kérdésére úgy reagált: „Elítéljük, V. Naszályi Márta szinvonaltalan uszítását a diktatúrából menekült honfitársainkkal szemben.”

A Máltai Szeretetszolgálattól pedig azt írták, itt működik a menekülteket segítő központjuk. Így „hajléktalanokat valamint több országból érkezett – például ukrán és venezuelai menekülteket is bejelentettek ide.” Számukra „a cím lakcímbiztosításként szolgál”, amire az ügyintézés miatt van szükségük.

Hozzátették: „a menekültek nem laknak itt”. „Egyéves integrációs programban vesznek részt”, és rövid időn belül kijelentik őket.

Az önkormányzati választásokon azonban így is szavazhatnak. Ha van magyar lakcímük, akkor ehhez regisztrálniuk sem kell a menekülteknek.

„Valószínűleg ezt a két körzetet így tervezi megnyerni a fidesz, hogy bejelentkeztet olyan lakókat, akiknek amúgy máshol van az életvitelszerű tartózkodásuk” – nyilatkozta a csatornának Molnárka Gábor I. kerületi önkormányzati képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Esküt tett a tömeg és Magyar Péter is Egerben, ahol több ezren gyűltek össze a főtéren
Az egri várvédők esküjét Nagy Ervin celebrálta a Dobó téri tömegnek.

Link másolása

Egerben tartotta kampányállomása soron következő beszédét Magyar Péter. A teljesen megtelt Dobó téren a TISZA Párt politikusa többek között arról beszélt, hogy ő kezdi szégyellni magát, amiért a kormány csak az ő lejáratására 2 és félmilliárd forintot költött, amit rengeteg más helyen is hasznosíthatott volna.

Magyar Péter a beszéde végén, a szokásos „tégláról téglára, lépésről lépésre visszavesszük a hazánkat” panelek után bejelentette, hogy lenne még egy feladata az összegyűlt tömegnek. A színpadra hívta Nagy Ervint, ezek után pedig az egri várvédők esküjét mondatta el a jelenlévő ezrekkel. Ez egyébként így hangzik:

„Esküszöm az egy élő Istenre, hogy véremet és életemet Magyarország védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. Hitem feladásáról szó sem ejtek. Magamat a hazámnak bomlasztó, meglopó erőknek meg nem adom. Isten engem úgy segéljen.”

A teljes beszédet ITT lehet végignézni. Az eskü 2 óra 6 perc után kezdődik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szijjártó kiakadt, hogy az orosz érdekek kiszolgálójaként állítják be, majd fehérorosz focimezt vett át Minszkben
Megköszönte a „békére való törekvésben való közös megértést” is. Csakhogy pont a belaruszok engedték meg az orosz vadászgépeknek, hogy a légterükön át repüljenek Ukrajnába.

Link másolása

Kedden a külügy elleni orosz kibertámadásról kérdezték Nagykőrösön Szijjártó Pétert, aki hevesen tiltakozott az ellen, hogy őt és kollégáit az orosz érdekek szándékos kiszolgálóinak állítsák be. Másnap viszont Minszkben már örömmel vette át a fehérorosz külügyminisztertől a válogatottjuk mezét, írja a 444.

A mez mellett Szijjártó megköszönte a „békére való törekvésben való közös megértést” is annak az országnak a külügyminiszterének, amely 2022 februárjában megengedte az oroszoknak, hogy a területéről támadják meg Ukrajnát. Fehéroroszország lehetővé tette az orosz katonai repülőgépek számára, hogy a fehérorosz légtéren át repüljenek Ukrajnába, üzemanyag-feltöltő állomásokat biztosított, és orosz fegyvereket, valamint katonai felszereléseket tárol a területén.

Szijjártó Péter ezek ellenére szerdán Minszkben arról beszélt, hogy

„mindkét ország az ukrajnai háború szomszédságában él már több mint két éve, és így nap mint nap szembesül annak drámai következményeivel”.

Hozzátette, hogy

„mi, magyarok nagy árat fizettünk az Ukrajnában zajló háborúért már eddig is, függetlenül attól, hogy ez egyáltalán nem a mi háborúnk. Magyarország célja egyértelmű: ki akarunk maradni a szomszédban zajló háborúból”.

Szijjártó szerint a békéhez vezető út tűzszünettel kezdődik és béketárgyalással folytatódik, ezért arra kérte fehérorosz kollégáját is, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy

„véget érjen a háború Ukrajnában, érjen véget a szenvedés, érjen véget az értelmetlen öldöklés, és végre újra békében élhessünk mindannyian a térségben”.

Szergej Alejnyik a mezt azért ajándékozta neki, mert a fehérorosz válogatott Magyarországon játszhatja az Eb-selejtezőit, és a klubcsapataik is nálunk játszhatják a kupameccseiket.

„Sok szép stadionunk van, sokat fektettünk a sportinfrastruktúrába, szívesen mutatjuk meg a világon mindenkinek”

- mondta a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

A magyar külügyminisztert 24 magyar vállalat vezetője is elkísérte minszki útjára, és bejelentette, hogy idén több százezer naposcsibét szállítanak magyar vállalatok Fehéroroszországba. A felek atomenergiai együttműködési megállapodást is aláírtak, amelynek köszönhetően a paksi bővítés során felhasználhatják a hasonló technológiájú építkezésen szerzett belarusz tapasztalatokat.

A 2020-as elnökválasztás eredményét, amelynek köszönhetően a jelenlegi vezetés hatalmon van, az EU nem ismeri el, mert azok nem voltak sem szabadok, sem tisztességesek. Az uniós álláspont szerint a belarusz hatóságok elfogadhatatlan erőszakot alkalmaztak a békés tüntetőkkel szemben.

Szijjártó Péter 2006-ban, még ellenzéki fidelitasos politikusként, a budapesti nagykövetség előtt tüntetett a minszki rendszer akkori választási csalásai és brutalitása ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt a nagy összehasonlítás: kiderült, hogy a Balatonon vagy az Adrián olcsóbb-e a nyaralás idén
A Növekedés.hu és a Pannon Egyetem összevetéséből az jól látszik, nem mindegy, hogy hányan utaznak, és milyen típusú szálláshelyet választanak.

Link másolása

A nyár láthatáron lévő beköszöntével ismét táptalajt kapott a régi kérdés: vajon a szomszédos Horvátországban vagy Magyarországon olcsóbb a nyaralás? Ezúttal a Növekedés.hu oldal mutatott egy összehasonlítást a Balaton és az Adriai-tenger partjának árairól.

A Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszéke alaposan utánajárt, hogy melyik az olcsóbb nyaralási lehetőség. Elemzésük során 7 éjszakás nyaralást vettek alapul mindkét helyszínen, párok és négytagú családok esetében is.

A kutatás során a szálláshelyeket egy júniusi, egy júliusi és egy augusztusi időpontban vizsgálták, a booking.com és a szállás.hu adatbázisait felhasználva. A legnépszerűbb balatoni városokat hasonlították össze a minimum 40 ezer magyar vendégéjszakát realizáló horvát tengerparti úti célokkal. Számoltak a közlekedéssel, szállással (szálloda, apartman, kemping), étkezéssel és látnivalókkal is.

Önmagában nem meglepő, hogy a Balaton idén is olcsóbbnak bizonyult, de a szakértők egészen jelentős árkülönbségeket találtak.

Párok esetében egy szállás Horvátországban 500-970 ezer forint között mozog, míg a Balatonnál ugyanezen kategóriák 470-685 ezer forint között alakulnak. Négytagú családoknál a különbség kisebb: Horvátországban 600 ezer-1,8 millió forint, a Balatonnál 630 ezer-1,18 millió forint.

A családi nyaralás legolcsóbb kategóriájában (kemping önellátással) a horvát nyaralás 25 ezer forinttal olcsóbb, de az önellátó apartmanok 30 ezer forinttal drágábbak az Adrián, a félpanziós szállodák pedig 235 ezer forinttal kerülnek többe.

A Pannon Egyetem kutatói mellett a Növekedés.hu is alaposan kielemezte a különbségeket.

A Balatonnál Siófokot választották úticélnak, vízparti szállásra és minimum 8 csillagos vendégértékelésre szűrtek. A legolcsóbb, modern apartman 226 690 forintba kerül hat éjszakára. Horvátországban Abbáziára kerestek rá ugyanezekkel a paraméterekkel, és egy tágasabb, de ódivatúbb szálláshelyet találtak 231 315 forintért, jelentős eltérés nélkül.

Az étkezés árát is figyelembe vették. Az Adriasunrise.hu szerint Horvátországban érdemes frissen vásárolni, mivel az élelmiszerárak hasonlóak itthon és ott. Például 1 kiló krumpli 430 forint Horvátországban, itthon 407 forint. Az alma 270 forint az Adrián, nálunk 399 forint. A paradicsom 740 forint Horvátországban, itthon 599 forint. A karaj 1850 forint az Adrián, míg nálunk 1599 forintot kell érte fizetni. A tálcás csirkecomb 1650 forint Horvátországban, míg itthon 1219 forintért juthatunk hozzá.

A Balatonnál a strandételek, mint a lángos, tovább drágultak: a sima lángos 1000 forint, sajtos-tejfölös 1900 forint. A horvát strandokon a népszerű csevap 6,5 eurótól indul.

Az üzemanyagárak nem mutatnak jelentős különbséget: Magyarországon a 95-ös benzin átlagára 604 forint, Horvátországban 625 forint.


Link másolása
KÖVESS MINKET: