18 °C Budapest
woman hand hold shopping cart with Abstract blur supermarket aisle background

Itt vásárolnak be súlyos tízezrekkel olcsóbban az élelmes magyarok: egyre többen vállalják be

2024. május 7. 19:44

Egyre többen járnak át a szlovák boltokba bevásárolni, akár több száz kilométerről is, mert még így is megéri.

Egyre többen járnak át a szlovák boltokba bevásárolni, akár több száz kilométerről is - hangzott el az RTL Híradó riportjában. A vevők szerint ugyanis számos termék olcsóbb ott, mint Magyarországon, például a sör, a tészta, a chips, de egy Szlovákiában élő magyar azt is elmondta, kb. 10 százalékos különbség van szinte mindenben, a szolgáltatások áraiban is.

A Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke szerint az árkülönbség fő oka, hogy Magyarországon terheli az élelmiszereket a legmagasabb adó. A 27 százalékos áfa mellett ott van példéul a népegészségügyi adó, vagy a kiskereskedelmi különadó. Emiatt kisebb a cégek nyeresége, emiatt elmaradtak a fejlesztések - mondta Éder Tamás. Hozzátette, ahhoz, hogy a helyzet változzon, érezhető adócsökkentésre lenne szükség.

Te mit gondolsz a saját márkás termékekről?

A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. Köszönjük!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 29. szerda
Magdolna
22. hét
Május 29.
A Kihívás Napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm