A fideszesek is megszavazták, a parlament elé kerül az olcsó egynapos sztrádamatrica

2024. május 7. – 19:08

Másolás

Vágólapra másolva

Az aránytalanul méregdrága egynapos autópálya-matrica olcsósítására tett kísérletet a Jobbik a parlamentben, és az első akadályt vették is. A Hvg.hu arról ír, az Országgyűlés gazdasági bizottságában a fideszes többség is támogatta a javaslatot, hogy 1000 forintban maximálják az autókra és motorokra vonatkozó egynapos matrica árát, ami jelenleg 5150 forint (miközben a tíznapos arányaiban jóval olcsóbb: 6460 forint).

Mivel a bizottságon átment a javaslat, az a plenáris ülés elé kerülhet. „Kíváncsian várjuk, hogy parlamenti többség is mellénk áll-e” – reagált a Jobbik a váratlan fejleményre. A párt azzal érvelt a javaslata mellett, hogy az autóhasználat „a többgyermekes lét egyik következménye”, és az 500 milliárd forint feletti autópálya-bevételek mellett beleférne az 1000 forintos ár.

Az egynapos matricát – EU-s nyomásra – április elején vezették be, de aránytalanul magas áron. A modernebb és jobban karbantartott hálózattal rendelkező Ausztriában például 3300 forintnyi euróba fáj egy egynapos matrica.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!