Háromévnyi tárgyalás után újrakezdi a csengeri örökösnő ügyét a bíróság

bűnügy
május 07., 16:57

Újrakezdi a csengeri örökösnő ügyének tárgyalását a bíróság, miután az asszony elfogultságot jelentett be az ügyet lefolytató mátészalkai bíróság ellen, amit a nyíregyházi törvényszék helyben hagyott, közölte P. Mária ügyvédje az ATV Híradójával.

„A bírósági szak gyakorlatilag teljesen újra kezdődik, miközben már 3 éve folyik a bíróságon, maga az ügy pedig már több mint 5 éves,”

magyarázta Helmeczy László. Az ügyvéd szerint itt az ideje, hogy a bíróság tisztázza a tényállást, és az ne attól függjön, hogy politikus-e a tanúként kihallgatandó személy.

A csengeri örökösnőt 2018 szeptemberében hozták haza Svájcból
photo_camera A csengeri örökösnőt 2018 szeptemberében hozták haza Svájcból Fotó: ANTAL_N/ORFK

A vádirat szerint a nő elhitette környezetével, hogy mesés vagyont örökölt külföldön élő édesapja után, de csak nehézségek árán fér hozzá, ezért pénzt kért kölcsön. A sértetteknek okozott kár 1 millió 400 ezertől 387 millió forintig terjedt.

A csengeri örökség körüli botrány 2018 márciusában robbant ki, miután kiderült, hogy P. Mária egy hiteles közjegyzői okirat szerint még 2013-ban 4,355 milliárd euró kezelésével bízta meg Kósa Lajost, Debrecen akkori polgármesterét. Kósának a jelek szerint jó ideig nem voltak kétségei a mesés vagyont illetően, amit egy másik hiteles okirat is igazol, mely szerint a nő 2,6 millió eurót akart ajándékozni Kósa édesanyjának.

link Forrás

Kósa a botrány kirobbanásakor először amúgy kósásan összevissza vagy egyáltalán nem beszélt, majd azt állította, hogy az akkor még Sz. Gáborné néven ismert P. az állítását alátámasztó adatokat mutatott neki, sajnos németül, ami megtévesztette őt, ezért négy év után meg is szakította a kapcsolatot.

P. Mária a bíróság előtt azt állította, hogy valójában Kósa kereste meg őt, miután értesült a mesés örökségről, és arra próbálta rávenni, hogy vegyen belőle magyar államkötvényeket. Állítása szerint 2013-ban még Kósa Lajos születésnapi buliján is részt vett.