A piaci, tehát intézményi befektetők által is vásárolható állampapírok hozama a jegybanki alapkamattal együtt 2019 és 2021 között meglehetősen alacsony volt: a széles körben figyelt 10 éves hozam 2 és 3 százalék között ingadozott.

Hullámvasút

2021 őszén, az inflációs robbanás kezdetén meredeken megindult felfelé a hozam, teljesen érthetően, és mindössze egy év leforgása alatt 11 százalékig szaladt fel. Ez nyilvánvalóan irreális volt, hisz 10 éves távon ilyen átlagos kamatot senki nem várt, de a kibontakozó inflációs válságban sokan kényszerből kellett, hogy eladjanak alacsony árfolyam, azaz magas hozam mellett.

Ez remek vételi lehetőség volt éppen azért, mert lényegében kizárt volt, hogy 10 évig tartson a magas infláció, így nem is véletlen, hogy gyorsan megindult a hozamcsökkenés, tavaly év közben már 7-8 százalék között alakult a szint. Amikor nyilvánvaló lett a gyors inflációcsökkenés, a 10 éves hozam is meredek zuhanásnak indult, január elejéig egészen 5,5 százalékig csökkent.

Kedvezőtlen folyamatok

Ez egy egészséges folyamat volt, csökkentve az állam kamatterheit, egyúttal az alacsonyabb hitelkamatok révén bővítve a hitelezést. A folyamat azonban januárban hirtelen megszakadt, a hozam újra emelkedni kezdett. Ennek egyik oka a magyar makrogazdasági helyzettel függött össze: kiderült, hogy a költségvetés hiányát idén is meg kell emelni, sőt, még jövőre is, miközben a gazdasági növekedés lassabban indult be, mint korábban várták.

Erre rátett egy lapáttal a kormány és a jegybank időnkénti vitája, ami a forint árfolyamát is megviselte, így a hozam először 6 százalék fölé emelkedett, majd áprilisra a 7 százalékot is elérte. Eközben a korábban már alulmúlt román és szerb szintet újra túllépte, ami így egyértelműen a hazai kockázati megítélés romlását mutatta, ugyanakkor más piacokon is érezhető volt az a hatás, hogy a nagy jegybankok később kezdik a kamatcsökkentést, mint azt várták.

Múlt heti fordulat

Ez különösen az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed esetében lett látványos, azonban pénteken olyan amerikai munkaerőpiaci adat jött ki, melynek hatására a piac mégis megnyugodott, hogy csak jön a Fed kamatcsökkentése. A magyar hozam is csökkenésnek indult múlt héten, pénteken ez felgyorsult, és hétfőn megint nagyot esett így 6,70 százalékra csökkent.

10 éves magyar állampapírhozam alakulása az elmúlt 5 évben
10 éves magyar állampapírhozam alakulása az elmúlt 5 évben
Kép: stooq.com

A folyamathoz az is hozzájárul, hogy az Európai Központi Bank már egész határozott jelzést adott a közelgő kamatcsökkentési ciklusra, mivel az eurózóna inflációs számait kifejezetten egészségesnek találta. A fő adat már közelíti a 2 százalékos jegybanki célt, a maginfláció pedig ugyancsak csökkenésnek indult az eddigi bizonytalanság után.

Megnyílhat a tér a további kamatcsökkentés előtt

A folyamat az európai hozamoknál is mutatkozik: az eurózónában és azon kívül egyaránt csökkenésnek indultak a 10 éves hozamok, a hazai esésnél jellemzően kisebb mértékben. Ez kifejezetten előnyös folyamat, hisz a magasabb hosszabb hozam behatárolta a jegybanki kamat csökkentésének lehetőségei is. Eddig nem merült fel, hogy 6,5 százalék alá csökkenhetne, miközben az infláció várhatóan érdemben nem fogja meghaladni a 4 százalékot.

Ha azonban a hosszabb hozam csökkenése folytatódik és a nagy jegybankok kamatcsökkentése is megindul, a második félévben folytatódhat a jegybanki kamatcsökkentés, ami a hitelezés felfutására és így a gazdasági növekedésre jótékonyan hatna, emellett a költségvetés kamatkiadásai is mérséklődnének.