Nyugati Fény: “vállalkozó szellemű” lányokat keresett olaszországi útjához Magyar Péterék polgármester-jelöltje
"Vállalkozó szellemű" lányokat keresett egy olaszországi úthoz a Tisza Párt XVII. kerületi polgármester-jelöltje - derítette ki a Nyugati Fény. Mint írták, a jelölt több Facebook-csoportban is közzétette a felhívásait.
A lap kiemelte, hogy a jelölt május 3-án vette át az ajánlóíveket, három nappal később pedig nyilvántartásba is vette a Nemzeti Választási Iroda, mint a Tisza Párt XVII. kerületi polgármester-jelöltjeként.
Magyar Péter reakciója
Hivatkozás másolásaAhogy azt a Nap Híre is megírta, Magyar Péter nemrég a Facebook-oldalán egy friss bejegyzést tett közzé, amelyben nagy valószínűséggel erre a hírre reagálhatott. Ebben úgy fogalmazott, hogy a rövid idő alatt nem volt lehetőségük arra, hogy minden jelöltjük múltját és motivációját átvilágítsák. Hozzátette, ezért a közösségük vezetése úgy döntött, hogy hiába gyűjtötték össze mind a 19 vármegyében az induláshoz szükséges ajánlásokat, nem adnak le a Választási Irodának megyei listákat, tehát nem indulnak a megyei közgyűlési listákért.
Hozzátette, az aláírásgyűjtés utolsó napján sok olyan figyelmeztetést kaptak a támogatóiktól, hogy "minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, olyanok, akiket szándékosan azért küldtek, hogy ártsanak a Tisza Párt hitelességének, ezzel ellehetetlenítve, hogy minél gyorsabban le tudjuk győzni a NER-t és az azt kiszolgáló ellenzéki pártokat".
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Közelít az ítéletidő: ránk szakad az ég, az egész országra kiadták a riasztást Nagyon durva lesz, ami közelít felénk, bőrig ázunk ma.
- Milliókat kaszált rengeteg magyar - reméljük, Ön is köztük van! Újabb csúcsra jutott a lakosság fennálló lakáshitel-állománya és az állomány bővülése is.
- Szívszorító hír érkezett a verőcei hajókatasztrófában eltűntekről - nincsenek szavak Éjszakára leállították a kutatást a verőcei hajóbaleset áldozatai után, de hétfőn Dunaújvárosig kiterjesztik a keresést.
- Megdöbbentő állítás: másképp történt a verőcei hajókatasztrófa, mint gondoltuk? Megszólalt a személyhajós szövetség is a verőcei baleset ügyében.