Meghalt a fronton egy Európa-bajnok ukrán sportoló

2024. május 7. – 17:21

Meghalt a fronton egy Európa-bajnok ukrán sportoló
Olekszandr Pelesenko Európa-bajnoki győzelmét ünnepli Splitben, 2017-ben – Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az Ukrán Olimpiai Bizottság bejelentése szerint a hazáját védve meghalt a fronton a 30 éves Olekszandr Pelesenko, egykori súlyemelő. Pelesenko az első olimpikon áldozata a 2022 februárban kezdődött orosz–ukrán háborúnak. A kétszeres Európa-bajnok súlyemelő (2017, 2018) a riói olimpián vett részt 2016-ban, és a negyedik helyen zárt a 85 kilós súlycsoportban, mindössze öt kiló választotta el a bronzéremtől.

A háború kitörése után azonnal csatlakozott a fegyveres egységekhez, és rögtön a frontvonalba került, több mint két évet harcolt ott. Az ukránok úgy gondolják, hogy 450 profi sportoló halt meg eddig a harcokban.

„Ezeknek az embereknek a sportot kellene fejleszteniük Ukrajnában, ehelyett megölik őket” – idézte a Guardian Vlagyiszlav Heraszkevicset, aki szintén olimpikon volt szkeletonban. „Nem értem, hogy lehetséges az, hogy ezek után orosz sportolók indulhatnak a párizsi olimpián.”

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy gondolja, hogy körülbelül 36 orosz sportoló vehet részt az olimpián, de ez a létszám akár elérheti a 45-öt is. A legnagyobb számban Putyin elnök kedvenc sportágában, a dzsúdóban lehetnek ott (tizenketten), lesz néhány birkózójuk, teniszező és kerékpáros. (Tokióban 335 orosz indult.)

Pelesenkónak egyébként rövid ideig volt magyar kötődése is, ózdi színekben ugyanis részt vett a csapatbajnokságon.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!