Ismert magyar cég részvényeit manipulálta, lecsapott rá az MNB
Fotó: Shutterstock

Ismert magyar cég részvényeit manipulálta, lecsapott rá az MNB

Az MNB 10 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre a piaci visszaélésekről szóló uniós rendeletben foglalt piaci manipuláció miatt, s megtiltotta a jogszabály ismételt megsértését. A magánszemély egy tőzsdei részvény kereskedési volumenének lényeges megemelésével adott hamis, félrevezető jelzést a befektetőknek.


A felügyelet feltárta, hogy a magánszemély – indoklása szerint saját „daytrade” kereskedési stratégiájának megvalósítása érdekében – 20 kereskedési napon olyan mennyiségű (folyamatos, egymással párhuzamos vételi és eladási) ügyletet kötött a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett MASTERPLAST részvényekkel, hogy az minden esetben meghaladta az adott értékpapír napi tőzsdei forgalmának 30 százalékát. Egyes kereskedési napokon ügyletei az összforgalom 40-70 százalékát is elérték.

A jegybank tájékoztatása szerint ez a jogsértés akkor is megvalósul, ha annak elkövetőjének nem közvetlen célja a piaci manipuláció, hanem tevékenysége egyéb, saját szemszögéből akár gazdaságilag racionálisnak is tekinthető okkal (pl. a daytrade stratégiájával) magyarázható. A MAR rendelkezéseiből ugyanis egyértelműen következik, hogy a valós piaci kínálati, keresleti viszonyok révén kialakuló piacszerű tőzsdei kereskedelemhez, s a tőkepiacba vetett közbizalom fenntartásához az egyéni (akár szubjektív értelemben racionálisnak is tekinthető) döntésekhez képest magasabb rendű közérdek fűződik.


Az érintett, Prémium kategóriában kereskedett részvény piacának egyedi, így különösen az átlagos kereskedési volumenre és a likviditásra vonatkozó jellemzői alapján az MNB azt állapította meg, hogy amennyiben a napi összforgalom legalább 30, de egyes esetekben akár 40-70 százalékát is egyetlen piaci szereplő generálja, úgy ez a kereskedési technika potenciálisan alkalmas az érintett pénzügyi eszköz piaca kapcsán a valós piaci megítélés, azaz a tőkepiac többi szereplője által érzékelhető kínálati, keresleti vagy árazási viszonyok torzítására. Ilyen esetben ugyanis a piac szereplői befektetési döntéseiket abban a tudatban hozzák meg, hogy az adott részvényre valós, intenzív kereslet mutatkozik.

Az MNB megállapította, hogy a magánszemély ennek révén hamis, félrevezető jelzéseket adott a tőkepiaci szereplők felé az adott tőzsdei részvény kereskedési volumene, likviditása kapcsán. Ezek nyomán a piacon kereskedő további befektetők az adott részvény kínálatára és keresletére vonatkozó hamis, félrevezető információk alapján hozhattak befektetési döntéseket.

Mindezek miatt az MNB megtiltotta a magánszemélynek a MAR rendelet ismételt megsértését, a piaci manipuláció miatt pedig 10 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki rá. A bírságösszeg meghatározásánál súlyosító körülményként került értékelésre, hogy a jogsértés kapcsán érintett részvény a Prémium tőzsdei kategóriába tartozik, s a jogsértéssel érintett időszakban szerepelt a BUX és a BUMIX indexkosarakban is. Az ügyfél emellett a jogsértést a MAR ismeretében, több évtizedes tőkepiaci tapasztalata birtokában, számos kereskedési napon követte el. Az MNB – következetes gyakorlata szerint – jelen ügyben is feljelentést tesz tiltott piacbefolyásolás gyanújával.

Az 1997-ben alapított Masterplast a közép-európai régió legnagyobb magyar tulajdonú építőanyaggyártó vállalataként jelentős beszállító partnere a hazai építőanyag kereskedelmi vállalkozásoknak. Meghatározó pozícióval rendelkezik a homlokzati hőszigetelő, magastető szigetelő és szárazépítészeti rendszerek elemeinek piacán.


Ne hagyd ki!