SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Szörnyű baleset érte a 23 éves milliárdost, aki nemrég ezreseket dobált a Deák téren

A Mobilfox tulajdonosa, Diller Kevin Hajdú Péter műsorának vendége volt. A fiatal üzletember itt mesélt a durva balesetéről is.


Mindössze 23 évesen lett milliárdos a magyar srác, az egri születésű Diller Kevin, aki még az általános iskolában kezdett el telefontokokat készíteni, és nemrég azzal került be a hírekbe, hogy Budapest belvárosában a társával szétszórt 2000 darab ezrest.

A Blikk emlékeztet rá, hogy a Mobilfox jelenleg is az egyik legnépszerűbb ilyen profilú cég a közösségimédia-platformon, a TikTokon is egymillióan követik, de nemcsak hazánkban, hanem a határon túl is jelentős követőtábort szerzett magának, 12 országban vannak jelen.

A pénteki műsorban a Mobilfox tulajdonosa kitér majd azokra a balhékra is, amelyek körbevették az utóbbi időben, és egy szörnyű balesetre is, amelynek a mai napig megmaradt rajta a nyoma.

"Tavaly minden nap jártam kondiba, hétfőtől péntekig, és utána történt a sérülésem – még szilveszterkor egyik barátom nyakon talált egy tűzijátékkal, egy római gyertyával"

– emlékezett vissza a balesetére Diller Kevin.

A Beköltözve Hajdú Péterhez teljes adását pénteken 19 órától lehet majd megtekinteni a Frizbi TV YouTube-csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Básti Juli még el tudott búcsúzni Tompos Kátyától: „Tudtuk, hogy közel a vég, már nem volt magánál”
A két színésznő még a Nemzeti Színházba kötött barátságot. Básti Juli csütörtökön a férjével együtt ment be Kátyához a kórházba.


Az egész hazai sztárvilágot megrázta Tompos Kátya halálhíre. A színésznő 41 éves korában, hosszan tartó betegség után hunyt el péntek hajnalban.

Básti Juli, aki még a Nemzeti Színházban kötött barátságot Tompos Kátyával, csütörtökön volt lehetősége elbúcsúzni tőle.

„A férjemmel együtt mentünk be a kórházba elbúcsúzni tőle. Tudtuk, hogy közel a vég, már nem volt magánál, alig kapott levegőt, morfiumot adtak neki, mert nagy fájdalmai voltak.

Emberfeletti küzdelmet vívott az elmúlt öt évben. Orvos párja tudása segítette a harcban és rengeteg barátjának, ismerősének szeretete. A Centrál is minden erejével mellette állt” – mondta el a Blikknek Básti Juli.

A színésznő szerint Tompos Kátya pontosan olyan ember volt, mint amilyennek a közönség is megismerhette, amikor a szerepein kívül a színpadon rámosolygott a nézőkre.

„Igazi angyalka volt, akit mindenki szeretett. Elementáris ereje volt akármit csinált. Mindenkinek csodálatos, erős élményt adott, akár énekelt, akár játszott, vagy verset mondott, felejthetetlen volt. Visszahúzódó, de egyben huncut, jókedvű és humoros lány volt, igazi zseni. Soha nem fogjuk elfelejteni.

Kátya nem akarta a nyilvánosságra hozni a betegségét, de tavaly nyár óta állami segítséggel már külföldön próbálták gyógyítani, végül az úgynevezett támogató kezelések finanszírozására indult meg a nyilvános gyűjtés. Kiderült, amit úgyis tudtunk, hogy mindenki mennyire szereti őt ”

– tette hozzá a Kossuth-díjas színésznő.

A család és a barátok számára óriási a veszteség, mégis vannak már terveik a jövőt tekintve, amelyekkel a színésznő emlékét megőrizhetik.

„Jó lenne, ha születne egy alapítvány Kátya emlékére, hogy mások esélyt kaphassanak a gyógyulásra. Hogy értelmet adjunk annak a mérhetetlen szenvedésnek, amin ő végig ment...”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A külföldi kezelések után egy hazai kórházban halt meg Tompos Kátya
Így a hozzá közelállók is mellette lehettek, elbúcsúzhattak tőle. A színésznő minden erejét bevetve küzdött az életben maradásért.


Hosszan tartó betegség után, 41 évesen, péntek hajnalban elhunyt Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima díjas színművész, énekes. Életének utolsó szakaszát kitartó élni akarás jellemezte.

A színművésznőt Németországban is kezelték, azonban a halálának óráján már egy hazai kórházban kezelték, ahol a hozzá közelállók is mellette lehettek, vagy legalább elbúcsúzhattak tőle – írja a Blikk.

A népszerű színésznő minden erejét bevetve küzdött az életben maradásért, amiben támogatta őt közönsége, családja és szerelme is. Kollégája és egyben jó barátja, Básti Juli a férjével, a Centrál Színházat vezető Puskás Tamással búcsúzott el tőle csütörtökön a kórházban.

„A férjemmel együtt mentünk be a kórházba elbúcsúzni tőle. Tudtuk, hogy közel a vég, már nem volt magánál, alig kapott levegőt, morfiumot adtak neki, mert nagy fájdalmai voltak” – mondta Básti Juli a Blikknek.

„Kátya sokáig nem akarta, hogy a nyilvánosság tudomást szerezzen a betegségéről, és amikor nemrégiben beleegyezett, mi azt hittük, időben vagyunk. A jó szándékú embereknek hála akkora összeg gyűlt össze, hogy tudtommal a hozzátartozói már az alapterápián túl az amerikai és távol-keleti kezeléseket is elkezdtek szervezni, ám az utóbbi két-három napban drasztikusan romlott az állapota. Ha ezt tudjuk, előbb cselekszünk...”

– mondta a Blikknek a színésznő egyik közeli barátja.

Az összeg egy jótékonysági gálán gyűlt össze. Azt még nem tudni, hogy mi lesz a pénzzel, de az ügyben eljárók azt szeretnék, ha jó helyre kerülne.

„Úgy tudom, pénzügyi szakértőkkel és ügyvédekkel tárgyalnak a hozzátartozók arról, mi legyen az összegyűlt pénz sorsa. Valószínűleg alapítványba kerül vagy jótékony célra ajánlják fel, de az is felmerült, hogy valahogy visszajuttassák a támogatóknak az összeget. Ez egy-két héten belül kiderül”

– mondta el a barát.

„Soha nem volt ilyen hangos a csend. Köszönöm, hogy a barátod lehettem!” – búcsúzott tőle a közösségi oldalán a zeneszerző Hrutka Róbert, a jótékonysági gála egyik szervezője és egyben a színésznő jó barátja.

A Pa-dödő egykori énekesnője, a jótékonysági gálán is fellépő Falusi Mariann a Blikknek mondta el, mennyire bízott Kátya gyógyulásában.

„Újabb koncertet is terveztünk, de ez sajnos már nem valósulhat meg. Megrendítő látni, hogy egy ilyen tehetséges és erős művész, mint Kátya egyszer csak elmegy. Nagyon lesújtott a halálhíre” – fogalmazott letörten.

A Centrál Színház igazgatója Puskás Tamás saját lányaként tekintett a tragikusan fiatalon elhunyt színésznőre, aki 41 évesen ugyanabban a betegségben halt meg, mint édesapja.

„Annyi szenvedésben volt része az utóbbi időben, hogy szeretett volna már máshol lenni. Nekünk 2016 óta a legfontosabb társulati tagunk volt. Nagy fájdalom, hogy elment. Nekem csak fiaim vannak, én mindig úgy gondoltam rá, mint a lányomra. Úgyhogy nagyon-nagyon fáj és az egész színház nagyon gyászolja”

– fogalmazott az igazgató, és hozzátette azt is: a Centrál saját halottjának tekinti Tompos Kátyát.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Megérte ezen a világon lenni” – ez volt Tompos Kátya utolsó üzenete Vajna Timinek
Még május közepén váltottak üzenetet, Kátya megköszönte Timinek a segítségét.


Az egész hazai sztárvilágot megrázta Tompos Kátya halálhíre. A színésznő 41 éves korában, hosszan tartó betegség után hunyt el péntek hajnalban.

Azóta számtalan barátja, kollégája búcsúzott tőle, köztük Palácsik-Ráthonyi Tímea. Andy Vajna özvegye egy 24 óráig elérhető Instagram-sztoriban idézte fel az utolsó üzenetváltásukat.

„A szívem megszakad, drága Kátya! Egyidősek voltunk... Május 15-én még írtunk egymásnak és hálásan megköszönted a segítségünket. Írtad, hogy jó lenne behozni ezt az új, innovatív immunterápiát Magyarországra, mert otthon csak a kemót és a sugárkezelést alkalmazzák.”

Timi szerint Kátya ezt írta neki utoljára:

„Lelkileg folyamatosan kapom tőletek és mindenkitől a szeretetet, megerősítést, és már emiatt is megérte ezen a világon lenni. Boldog vagyok.”

„Kátya, örökre a szívünkbe zártunk, és nagyon hiányozni fogsz, drága Tündérke” - búcsúzott a színésznőtől Tímea.

via Blikk

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Viszkis szerint Berki Krisztián mindenkit átvert maga körül, az Ázsiában közösen nyert tízmilliót is lenyúlta
Ambrus Attila kitálalt a négy éve elhunyt celebről, akinek szerinte „kódolva volt a halála”, senkivel szemben nem volt korrekt, egy alkalommal pedig majdnem össze is verekedett vele.


Habár eleinte barátok voltak, Ambrus Attila később csúnyán megharagudott Berki Krisztinára, mert átverte több millió forinttal.

A jó útra tért egykori bankrabló Ágai Kis András Mutasd magad! című műsorában beszélt a Berkivel való kapcsolatáról. Azt mondta, eleinte nagyon jóban voltak, együtt szerepeltek az Ázsia Expresszben, amit meg is nyertek.

Együtt dolgoztak meg a tízmilliós főnyereményért, ám azt Berki egyedül tette zsebre, ami a barátságuk végét jelentette.

„Nem tartotta be a dolgokat... Helyretettem, mert a többi versenyzőt is átverte, azt mondta nekik, ha odaadják az érmeiket, visszaoszt nekik a nyereményből, de ez soha nem történt meg. Krisztián hozta a formáját, engem is több millióval lehúzott, de én tudtam, hogy át fog verni. A többi versenyző viszont a mai napig haragszik rá. Maradjunk annyiban, hogy én is mínusszal jöttem ki a műsorból” – mondta Ambrus.

A Viszkis szerint „kódolva volt” Berki halála.

„Pont egy héttel előtte ugrottunk össze, majdnem össze is verekedtünk az egyik tévé stúdiójában. Én egy dolgot tudok, hogy sajnos Krisztián senkivel szemben nem volt korrekt. Nem ismerek olyan embert, akit ne vert volna át. Fatalista volt, a cél érdekében sok mindent bevállalt. Volt önkritikája, de mást mutatott a külvilágnak. Az elején én is hittem benne, aztán kiderültek dolgok” – tette hozzá Ambrus, aki beszélt arról is, hogy volt egy közös könyvük, amiből még maradt pár száz darab. Amint eladta az összeset, Ambrus átutalja majd a rá eső bevételt Berki két gyerekének és két exfeleségének, mert ezt diktálja a betyárbecsület.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET: