Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Több mint egy évtizede számos közgazdász – elsősorban, de nem kizárólag a baloldalon – azzal érvel, hogy a kormányzati kiadások finanszírozására történő eladósodás potenciális előnyei messze meghaladják a kapcsolódó költségeket. Azt a nézetet, hogy a fejlett gazdaságok megszenvedhetik a nagyobb mértékű eladósodást, széles körben elutasították, és az ellenvéleményt megfogalmazókat gyakran nevetségessé tették. Még a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is – amely hagyományosan a költségvetési prudencia elkötelezett hívének számít – támogatni kezdte az adósságból finanszírozott nagymértékű élénkítést.
Az elmúlt két évben fordult a kocka, amikor ez a fajta mágikus nézet összeütközött a magas infláció és a megszokott, hosszú távú reálkamatokhoz való visszatérés kemény valóságával. Az IMF három vezető közgazdászának közelmúltban megjelent elemzése (a helyzet újraértékelése) alátámasztja ezt a figyelemre méltó változást. A szerzők előrejelzése szerint a fejlett gazdaságok átlagos adósság/jövedelem rátája 2028-ra a GDP 120%-ára fog emelkedni a hosszú távú növekedési kilátásaik csökkenése miatt. Megjegyzik azt is, hogy mivel a megemelkedett hitelfelvételi költségek „új normává” váltak, a fejlett országoknak „fokozatosan és hitelesen kell újjáépíteniük a költségvetési puffereket, és biztosítaniuk kell államadósságuk fenntarthatóságát”.
Ez a kiegyensúlyozott és megfontolt értékelés messze nem tűnik riogatásnak. Mégis, nem is olyan régen, sokan a baloldalon azonnal „megszorításként” utasították el a költségvetési prudenciára vonatkozó bármilyen javaslatot. Adam Tooze 2018-ban megjelent – a 2008-09-es globális pénzügyi válságról és annak következményeiről szóló – könyve például 102 alkalommal használja ezt a szót.
Egészen a közelmúltig valójában az a nézet, hogy a magas államadósság problémás lehet, szinte tabunak számított. Tavaly augusztusban Barry Eichengreen és Serkan Arslanalp a wyomingi Jackson Hole-ban, a jegybankárok éves nemzetközi találkozóján kiváló tanulmányt mutatott be a globális adóssághelyzetről, amelyben dokumentálták a globális pénzügyi válság és a Covid nyomán felhalmozott rendkívüli mértékű államadósságszinteket. Érdekes módon azonban a szerzők tartózkodtak attól, hogy világosan kifejtsék, miért jelenthet ez problémát a fejlett gazdaságok számára.
Ez nem pusztán számviteli kérdés. Bár a fejlett országokkal ritkán esik meg, hogy hivatalosan nem tudják teljesíteni adósságszolgálatukat – gyakran más taktikákhoz, például a meglepetésszerű inflációhoz és a pénzügyi elnyomás eszközeihez folyamodnak kötelezettségeik kezelésére –, a magas adósságteher általában kedvezőtlen hatással van a gazdasági növekedésre. Ezt a kérdést Carmen M. Reinharttal közösen egy 2010-es konferenciára szánt rövid tanulmányban, valamint egy átfogóbb elemzésben mutattuk be (utóbbit Vincent Reinharttal közösen írtuk 2012-ben).
Ezek az elemzések heves vitát váltottak ki, amelyet gyakran súlyos félreértelmezésekkel tarkítottak. Ezen az sem segített, hogy a közvélemény nagy része nehezen tudott különbséget tenni a növekedést átmenetileg élénkíteni tudó hiányfinanszírozás és az általában kedvezőtlen hosszú távú következményekkel járó magas adósság között. Az akadémiai szférában tevékenykedő közgazdászok nagyrészt egyetértenek abban, hogy a nagyon magas adósságszintek akadályozhatják a gazdasági növekedést egyrészt a magánberuházások kiszorítása, másrészt a mély recessziók vagy pénzügyi válságok idején alkalmazott költségvetési élénkítés mozgásterének szűkítése révén.
Az biztos, hogy a rendkívül alacsony reálkamatok Covid előtti korszakában az adósság valóban költségmentesnek tűnt, lehetővé téve az országok számára, hogy költsenek anélkül, hogy később fizetniük kellene. Ez a költekezési hullám azonban két feltételezésen alapult.
- Az első szerint az államadósság kamatai a végtelenségig alacsonyak maradnak, vagy legalábbis olyan fokozatosan emelkednek, hogy az országoknak évtizedek állnak rendelkezésre az ahhoz való alkalmazkodásra.
- A második feltételezés pedig az volt, hogy a hirtelen fellépő, hatalmas kiadási igényeket –például a külföldről érkező agresszióra válaszul végrehajtott haderőfejlesztést – még több adósság felvételével lehet finanszírozni.
Bár egyesek azzal érvelhetnek, hogy az országok egyszerűen kinőhetik magukat a magas adósságból, és az Egyesült Államok II. világháború utáni gazdasági fellendülését hozzák fel példának, Julien Acalin és Laurence M. Ball közgazdászok nemrégiben megjelent tanulmánya cáfolja ezt a nézetet. Kutatásuk azt mutatja, hogy az Egyesült Államok által a II. világháború vége után bevezetett szigorú kamatszabályozás és az ismétlődő inflációs hullámok nélkül Amerika GDP-hez viszonyított adósságrátája 1974-ben 74% lett volna a tényleges 23% helyett. A rossz hír az, hogy a mai gazdasági környezetben, amelyet az inflációs célkövetés és a nyitottabb globális pénzügyi piacok jellemeznek, ez a taktika már nem biztos, hogy életképes, ami az USA költségvetési politikájának jelentős kiigazítását teszi szükségessé.
Azt azonban el kell ismerni, hogy az államadósság miatt nem kell pánikba esni, legalábbis a fejlett gazdaságokban. Az időnként előforduló magas infláció vagy a pénzügyi elnyomás hosszabb időszaka nem tekinthető katasztrofálisnak. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy míg a tehetős emberek számos olyan befektetési lehetőséghez férnek hozzá, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy tompítsák az ilyen pénzügyi kiigazítások hatásait, addig az alacsony és közepes jövedelmű háztartások általában a költségek fő terhét viselik. Egyszóval, az államadósság értékes eszköz lehet számos gazdasági kihívás kezelésére. De ez nem – és soha nem is volt – ingyen ebéd.
Copyright: Project Syndicate, 2024.
Kenneth Rogoff
A Harvard Egyetem közgazdászprofesszora. 2001 és 2003 között a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető közgazdásza és kutatási igazgatója volt. Kutatási területei közé tartoznak többek között az adósság- és pénzügyi válságok, a jegybanki függetlenség, valamint az árfolyam-politika kérdései. 1978-ban megszerezte a nemzetközi sakknagymesteri címet.
Címlapkép forrása: Jason Alden/Bloomberg via Getty Images
